A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 10. 1983 (Debrecen, 1983)
Közlemények - Gyimesi Sándor: Vásárok és kereskedők Debrecenben a feudális kor végén (II. rész)
végül 1794-ben a sóárulás szabaddá tételével a társaság megszűnt.82 Kisebb sós boltokkal persze még ezután is találkozunk még, de a sóárulást egyre inkább a fűszeresek vették át. Megpróbálva következtetéseket levonni a kereskedőtársaságok létszáma, adója és a boltbérek alakulása alapján, szembetűnő a XVIII. század nagyobb részét átfogó hanyatlás és depresszió. A statisztikai adatok sugallta képet más források és megerősítik. A debreceni kereskedők már az 1715-ös összeírás kapcsán úgy nyilatkoztak, hogy a görög, rác, örmény, török és zsidó kereskedők úgy elözönlötték az országot, hogy a hazaiak alig tudják magukat fenntartani és a terheket viselni a városban.83 A vásárosok arról panaszkodtak 1754-ben, hogy annyira megromlottak, hogy alig élhetnek és egész héten alig tudnak 1—2 máriást árulni. A kalmárok 1765-ben így vélekedtek: „sokan vagyunk, mely miatt sokan közülünk napról-napra alig tengődhetnek ... sokan ki is kopnak a kal- márságból és kénteleníttetnek csapiári és más hivatalokat sollicitálni”.84 A bejegyzett kalmárok közül valóban sok nem folytatta mesterségét: például 1751- ben 84-ből 17, 1758-ban 73-ból 19. A nem árulók közül 1751-ben négy csapiárnak, egy fogadósnak ment, négy pedig a városhoz szegődött, mint belső szolga.85 A hanyatlás okát — mint láttuk —, maguk a kereskedők az idegen, főleg a görög kereskedők versenyében látták. Az ország kereskedelmében olyan nagy szerepet játszó balkáni, összefoglalóan görögöknek nevezett kereskedők, akik, mint török alattvalók élvezték a Törökországgal kötött kereskedelmi egyezmények (1665, 1718) nyújtotta kedvezményeket, FelsőMagyarországról kerültek Debrecenbe, I. Lipóttól kapott 1667-es kiváltságlevelük alapján.86 A kiváltság- levél biztosította számukra a szabad árulást vásáron kívül is, s erre támaszkodva 1668-ban tíz görög kereskedő le is telepedett Debrecenben. A város azonban nem engedte meg, hogy ingatlant szerezzenek, csak bérelt házakban és boltokban helyezkedhettek el. Számuk ennek ellenére 1688-ban már 36-ra nőtt.87 Mivel Debrecen ekkor még nem volt szabad királyi város, a görögök kieszközölték, hogy 1690-ben kelt második privilégiumuk az ingatlanszerzésre is feljogosítsa őket.88 Realizálására azonban nem került sor, mert 1693-ban Debrecen megkapta a szabad királyi városi rangot, s ez ellene mondott a görögök kiváltságlevelének. Az ellentmondást egyezséggel próbálták feloldani, amely 15 görög családnak adott lehetőséget házak és boltok bérletére. A görögök száma azonban tovább nőtt, s 1695-ben már 30-an voltak. A város mindenképpen korlátozni igyekezett tevékenységüket, magas adót és bért követelt, segédek tartását tiltotta stb. A zaklatás végre távozásra bírta őket; 1708 táján elszámoltak a várossal és Tokajba költöztek.89 A görög kereskedők alkották tulajdonképpen az első debreceni kereskedőtársaságot, s példájuk, konkurenciájuk szerepet játszhatott abban, hogy a debreceniek megszervezzék a maguk kereskedőtársaságait. Jelentőségüket mutatja, 82 Rickl A.: Idegenek vagy magyarok voltak-e a debreceni kereskedők... i. m. 95. sköv. old. 83 HBmL. IV. A. 1011/t. 3. 84 HBmL. IX. 54. 1. és IV. A. 1011/c. — 31/1765. 85 HBmL. IV. A. 1013/I/f. — 1751. 86 Zoltai Lajos: Debrecen város százados küzdelme a görög kereskedőkkel. Db., 1935. 21. old. 87 Zoltai Lajos: A szabad királyi városi rangra emelt Debrecen életének első esztendeiből. Régi Okiratok és Levelek Tára. (Szerk.: Kardos Samu) Db. 1906. 5. 17. old. 88 Zoltai Lajos: Debrecen város százados küzdelme ... i. m. 21. old. 89 Uo. 41. old. 144
