A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 9. 1982 (Debrecen, 1982)
Tanulmányok - Sz. Kürti Katalin: A Debreceni Első Takarékpénztár művészetpártolása 1896-1916 között
Nem áll rendelkezésünkre a szobrászati díszítés költségvetése, csak annyit tudunk, hogy a díszteremben levő oszlopfőket 6400 koronáért készítette el Somogyi.22 Művével mindenki elégedett volt, s Zoltai Lajos bizonyítva látta e munkával, hogy a fiatal, izmos tehetségű Somogyi megérdemelte a takarék- pénztár ösztöndíját.23 Csak sajnálhatjuk, hogy az ambiciózus, tehetséges Somogyi elkallódott, művészete megrekedt. A tízes évek végén úgy érezte, hogy lehetőségei beszűkültek Debrecenben. Való igaz, hogy nem nyerte meg a Kossuth-emlékmű pályázatot, s személyes összeütközései is voltak, de a két világháború közötti jelentős szobrászi feladatokból jócskán jutott volna tehetségéhez méltó feladat Debrecenben. 1914-—18 között a fronton szolgált, utána rövid időre visszatért, majd 1920-ban Budapestre költözött. A Százados úti Művésztelepen élt 1960- ban bekövetkezett haláláig, de semmi lényegeset nem hozott létre abban a termékeny környezetben. A húszas években még tartotta vidékünkkel a kapcsolatot, elkészítette a hajdúszoboszlói és polgári első világháborús hősi emlékműveket, később minden szál megszakadt.24 Enyingre és Disznóshorvátiba (ma Izsófalva) mintázott egy-egy köztéri szobrot, majd a harmincas években csak kisplasztikákat és festményeket készített. Egy művésztelepen élt azzal a Med- gyessy Ferenccel, akit annak idején, 1907-ben oly fölényesen győzött le a Diószegi—Fazekas-emlékmű pályázaton, de míg az következetesen ment a maga útján, Somogyi talaját vesztve, akaratgyengén kallódott el. Ha összegezni akarjuk a Debreceni Első Takarékpénztár művészetpártoló tevékenységét, s annak is az ösztöndíj rendszerét, feltétlenül értékelnünk kell e pénzintézet ifjúság- és művészetszeretetét. Az igazgatóság általában helyesen döntött, kevés kivételtől eltekintve arra érdemes ifjakat és nőket részesített támogatásban. A laikus, de jó szándékú testület több jelentős művészt indított útnak. Közülük Gyöngyössy Bertát, Haranghy Jenőt, Somogyi Sándort kell kiemelnünk. Az ösztöndíjban részesülők általában érezték, hogy köszönettel tartoznak az intézménynek, s egy-egy művet ajándékoztak hálájuk jeléül a pénzintézetnek. Ebben az időben egyre több jele volt Debrecenben a művészetpártolásnak. Mint ismeretes, 1892-ben, a koronázás 25. évfordulóján szavazta meg a városi közgyűlés az úgynevezett koronázási ösztöndíjat, amelynek képző-, iparművészeti díjait Kubinyi Sándor, Gulyás Károly, majd éveken át Gyöngyössy Berta kapta meg. Feltűnő ennek a fiatal művészjelöltnek a bátorsága, lelményessége, élelmessége: párhuzamosan, mindkét ösztöndíjat kérvényezte, kiharcolta éveken át. Pesten, Berlinben, Münchenben tanult, konokul következetesen ment a maga útján. Csak sajnálhatjuk, hogy a későbbiek során hálátlanul minden kapcsolatot megszakított a várossal. Debrecen város koronázási ösztöndíja jelentősebb és hosszabb ideig (1942-ig) tartó volt, mint a takarékpénztáré, amely a tervezett ötven év helyett csak húsz évig tartott, de a pénzintézet példája ma is figyelemre és dicséretre méltó. Az alapítók hozzájárultak a debreceni művészeti élet felpezsdüléséhez, a különben elkallódásra ítélt tehetségek felkarolásához. 22 L. az 1911. április 11-i igazgatósági ülés beszámolójában. 23 Zoltai Lajos: i. m. 146. old. 24 A polgári emlékművet reprodukálja a Hajdú-bihari Napló 1980. április 15. száma. 89
