A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 9. 1982 (Debrecen, 1982)

Tanulmányok - Sz. Kürti Katalin: A Debreceni Első Takarékpénztár művészetpártolása 1896-1916 között

1897-ben a székesfővárosi iparrajz iskolába iratkozott be a rajz- és mintá- zási osztályba. Györgyi Kálmán és Vasadi Ferenc voltak tanárai. Az 1898/99-es évre felvették a magy. kir. mintarajz iskolába és tanárképzőbe, s már év végén jutalomban részesült. Hálául egy gipsz női mellszobrot adott át a takarékpénz­tárnak. Újabb kérvényét elutasították, mivel a szabályzat értelmében az ösztön­díj csak három évig jár. Időközben édesanyja is meghalt, s ezt, valamint töret­len akaraterejét méltányolva, megszavaztak részére újabb 600 korona támoga­tást az 1902/03-as évre. 1901-ben ugyanis már Berlinben tanult, s a Julian Akadémia által rendezett Pariser Damenkunst kiállításon első osztályú ezüst érmet nyert. Az ösztöndíjból fedezni tudta további berlini tanulmányait és pá­rizsi utazását. Berlinben Kuno von Uchtritz és Klein Miksa volt a tanára. Haza­térve három éven át Teles Ede tanítványa volt, de dolgozott Lóránfi Antal mű­termében is. 1907-ben szerepelt először a Magyar Képzőművészeti Társulat kiállításán, ahol Gyermekakt-ját a királyi magánpénztár vásárolta meg. Ugyan­csak Gyermekakt-jával vett részt az 1909-es tavaszi tárlaton. Az 1915/16-os országos kiállításon mutatta be Erdélyi János szobortervét, amelyre megbízást kapott: 1916-ban állították fel Sárospatakon, a Református Főiskola parkjában. 1918—19-ben egész sor portrészobrot készített a Madách Színház művészei­ről : Baán Anniról, Beleznay Böskéről, Benedek Margitról, Kálmán Erzsiről.6 A törzskönyvbe 1902-ben ötödikként jegyezték be Nagy László kérését. Mint a helyi sajtó cikkéből megtudjuk, 1902 nyarán 16 pályázó közül egyhangú­lag szavazták meg Nagy László ösztöndíját, aki szegény sorból származott, egy városi hajdú gyermeke volt. Bosznay István tanítványaként érettségizett a Református Főgimnáziumban. Rajzait, festményeit és Bosznay ajánlólevelét mutatta be a bizottságnak.7 A budapesti Mintarajz iskolában és rajztanár kép­zőben kívánta tanulmányait folytatni, s az 1902/03-as és az 1903/04-es évre meg is kapta a takarékpénztár 600—600 koronás tanulmányi segélyét. 1902 őszén felvették az iparművészeti iskola díszfestészeti előkészítős osztályába. További sorsáról nem tudunk. Temperaképeit és akvarelljeit a Déri Múzeum és a Kollégiumi Könyvtár őrzi. Hajdú Béla (Debrecen, 1880. július 17.), városi tanácsnok fia volt. Med- gyessy osztálytársaként érettségizett a debreceni Református Főgimnáziumban. 1902—06 között a budapesti Mintarajz iskolába és rajztanárképzőben tanult. 1902-ben a III. tanulmányi év befejezésekor külföldi művészeti akadémiák látogatására kérte a tanulmányi segélyt. Két évre 600—600 korona ösztöndíjat kapott a takarékpénztártól. Nem tudni, eljutott-e külföldre, de az 1902/03-as tanévben elvégezte a Mintarajziskola negyedik rajztanári osztályát. 1904-től Debrecenben tanított. Dobi Oláh Istvánnál, Bosznay Istvánnal — egykori rajz­tanárával együtt — a Debrecen környéki erdőkbe, tanyákra járt festeni.8 (A Dé­ri Múzeum pár finom akvarelljét őrzi.) Bekapcsolódott a Debreceni Műpártoló Egyesület tevékenységébe, részt vett például az 1911-es reprezentatív kiállítá­son.9 1914-ben bevonult s 1916-ban hősi halált halt. Az 1916-os egyesületi ki­állításon pár műve bemutatásával idézték emlékét művésztársai.10 6 Gyöngyössy Berta további működésére vonatkozó adatok: Lyka Károly: Szobrászatunk a szá­zadfordulón (Budapest, 1954) című könyvében és a Szentiványi adattárban (MTA Művészettör­téneti Kutatócsoportja) találhatók. 7 „Debreczen", 1902. augusztus 19. 8 Dobi Oláh István özvegyének közlése. 9 A Debreceni Műpártoló Egyesület teljes iratanyaga a HBmL.-ban van X. 57. sz. alatt. 10 A kiállítást ism. a „Debreczen” 1916. december 22-i száma. 86

Next

/
Thumbnails
Contents