A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 9. 1982 (Debrecen, 1982)
Tanulmányok - Gyimesi Sándor: Vásárok és kereskedők Debrecenben a feudális kor végén
század folyamán az egy főre eső fogyasztás nem nőtt. Fordulat csak a XIX. század eleji növekedési hullám időszakában következett be, ettől kezdve a lakosság iparcikkek iránti kereslete rohamosan emelkedett. Erre utalnak azok a leíró források is, amelyek a XIX. század első felében a manufaktúra-áruk, különösen a posztó nagy kelendőségét emlegetik a debreceni vásárokon.7 A kirakodóvásáron résztvevőkről csak egy metszetben, az 1781-es téli és tavaszi vásár sátorjegyzékei alapján tudunk részletes képet rajzolni.8 Ez kiemelkedően jó forgalmú év volt, s a két vásár az évi forgalom 42%-át jelentette. A téli vásárban, amelyet szokás szerint a város belsejében tartottak meg, összesen 253 sátrat vertek fel. Ez majdnem teljes látogatottságnak mondható, mivel csak 18 üresen maradt sátorhelyet mutattak ki. A sátrak közül 52-ben árultak a debreceniek, míg a többit 38 más városból érkező árus foglalta el. A kereskedők aránya mintegy */3 volt, a többit a céhes iparosok tették ki. A külső vásártéren megtartott tavaszi vásáron 408 sátrat vertek fel, ebből 56 volt a debrecenieké. Ehhez persze hozzá kell számítanunk, hogy a debreceni kalmárok és iparosok nem mentek ki valamennyien a vásártérre, hanem a saját állandó boltjaikban vagy színjeikben árultak nagyvásár ideje alatt is.9 Ezt figyelembe véve az árulóhelyek alapján a debreceniek részesedését az országos vásár forgalmában körülbelül 30%-osra tehetjük. A többi sátron 52 helység árusai osztoztak. A kereskedők aránya a vásártéren hozzávetőlegesen kétötödöt tett ki. A két vásáron együttesen felvert 661 sátorból a kereskedők aránya 37% volt, ami arra enged következtetni, hogy az iparcikk kínálatnak a vásárokon hozzávetőlegesen kétharmadát a kézművesek nyújtották. A lakosság áruellátásában még nagyobb volt a szerepük, mivel a kereskedők többsége nagyban árusított, s a kézművesek számára kínált feldolgozandó nyersanyagot vagy félkész árut. A kézművesek között legnagyobb számmal a szűcsök voltak, s talán a gyolcsosok (ha bennük nem viszonteladókat kell látnunk). Rajtuk kívül csizmadiák, szabók, süvegesek, kalaposok, keszkenősök, fátylasok, paszománto- sok, csipkeverők, paplanosok, pokrócosok, asztalosok, esztergályosok, tükrösök s még hangszerkészítők is, könyvkötők — akik egyúttal könyvárusok is voltak —, bádogosok, ónosok, lakatosok, tűkészítők, kötélverők stb. kínálták portékájukat. A kalmárok többsége textíliákat árult, de voltak külön divatárukereskedők, fűszeresek, sáfrányosok, mazsolások, norinbergai áruval kereskedők, kordoványosok, rozsolis árulók stb. Két „fabrica” is állított sátrat: a gácsi és a hatvani posztómanufaktúra. 7 Pester Handlungszeitung, 1828. No. 14., 1830. No. 65., 1841. No. 7. stb. A népességnövekedés részletes rajzánál Debrecen lakosságváltozásainak Kováts Zoltán által feltárt menetére támaszkodunk. A vásárok ugyan nemcsak Debrecen szükségleteit elégítették ki, hanem a környékét is, de mivel Debrecen lélekszáma nem nőtt gyorsabban az országosnál, ez aligha jelent nagy torzulást. A vásárforgalom változásánál — különösen ha a bolti kereskedelem egyidejű hanyatlását is számba vesszük, nem tudunk szabadulni attól a benyomástól, hogy a XVII. századhoz képest a XVIII. század első felében nemcsak egy elszegényedés és így az egy főre eső iparcikkfogyasztás csökkenése megy végbe, hanem egy strukturális átrendeződés is, ami fordítottja a XIX. század elejinek. Úgy véljük, nem az árumennyiség lesz kevesebb a vásárokon, hanem azok értéke: a drága, külföldi áruk helyett dicsőbb, helyi termékek. A XVII. század gazdag, luxusfogyasztóit a szerényebb igényű rétegek olcsó tömegfogyasztása váltja fel. A kutatás jelenlegi állása mellett azonban mindez még nem egyéb hipotézisnél. 8 HBmL. IV. A. 1013/I/b. 27. cs. 9 ZoltaiLajos: Debrecen város százados küzdelme... i. m. 56. old. 7
