A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 9. 1982 (Debrecen, 1982)

Tanulmányok - Gyimesi Sándor: Vásárok és kereskedők Debrecenben a feudális kor végén

A tarka képet apró kalmárok, holmijukat „karukon-hátukon” hordozó árusok, pálinka-, bor-, sör-, kávémérők, lacikonyhák, mindenféle étel-, perec-, kalácsárulók tömege egészítette ki. A vásárokon árulók száma így jóval nagyobb volt a sátrakénál. Egyrészt a fent említett apró árusok sátrat nem állítottak, csak árulóhelyet váltottak, másrészt egy sátorban is árulhattak többen. 1781-ben a négy vásáron összesen 3080 árulócédulát adtak el, 1786-ban 2298-at, 1792-ben 2953-at, 1793-ban 3911-et.10 11 Vásáronként ez átlagosan 600—1000 személyt jelent, a sátrak számának két-két és félszeresét. Amennyiben az árusok számát arányosnak vesszük a vásárjövedelemmel, az 1820-as években 1300, az 1830-as években 2000, az 1840-es években 2300 árussal számolhatunk vásáronként.

A sátorállítók származási helyeit vizsgálva feltűnő, hogy külföldi árus alig volt közöttük. A két vásáron együttesen 19 sátrat (5%) foglaltak le, 9 ausztriai és csehországi helységből, mintegy fele részük Bécsből. Utal ez arra a már észlelt, s a történetírók által is hangoztatott jelenségre,11 hogy a XVII. században még erős közvetlen szálak, amelyek Debrecen kereskedelmét a külföldhöz, s jelentős mértékben a Habsburg-birodalmon kívüli országokhoz kötötték, ekkorra jelentősen elvékonyodtak, s a maradék is a birodalmon belül, Bécs felé összpontosult.

A sátorhely bérlők országon belüli megoszlása két nagyobb térbeli csoportosulást mutat.12 Az egyik a Tokaj—Miskolc—Kassa—Késmárk útvonal köré szerveződő régió, amely Dél felé Nagyváradig hosszabbodott meg, s az észak-magyarországi városokhoz fűződő hagyományos kapcsolatokat mutatja. E városcsoporthoz tartozott a sátrak körülbelül egyötöde. Az összeköttetések azonban már nem a régiek. Lazulásukat, amelyre már a XVIII. század derekától történik utalás,13 mutatja, hogy az Eger—Gyöngyös—Pest-Buda— Óbuda csoport jelentősége — a sátrak egyharmada volt az övék — már felülmúlta a felvidékiekét. Az erdélyi és az alföldi összeköttetések — az iparcikkellátást mutató kirakodó vásárok tükrében gyengéknek mutatkoznak. A XVIII. század elején még erősebb délvidéki kapcsolatok korán bomlásnak indulhattak. 1714-ben például a szegediek mellett kecskeméti és törökországi görögök árultak. Helyükön 1723-ban azonban már miskolciakat találunk.14 A délvidéki kapcsolatok újbóli megerősödésére — mint még utalunk rá — csak a XIX. században került újra sor, elsősorban a debreceni kézműipar nyersanyag- ellátása terén. A XIX. sz. egyébként Pest és Bécs további erősödését hozta, az állandóvá vált kősátrakban sok pozsonyi, bécsi, pesti kereskedő létesített lera- katot,15 s ők váltak a debreceni vásárok legfontosabb tényezőivé.

10 HBmL. IV. A. 1013/I/g. 1. cs., Szűcs István: Szabad királyi Debrecen város történelme. III. k., Debrecen, 1871. 990. old.

11 Zoltai Lajos: Debrecen város lakossága foglalkozási ágak szerint a XVIII. század végéig. Régi Okiratok és Levelek Tára, 1906. 17. old., Takács Sándor ism.: Zoltai Lajos: Debrecen a török uralom végén. A város háztartása 1662—1692. Századok, 1905.

12 L. a mellékelt térképvázlatot.

13 L. például HBmL. IV. A. 1011/k. 13/1752.

14 Szimics Mária: i. m. 31—32. old.

15 HBmL. IV. A. 1011/m. 450/1812.

8