A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 9. 1982 (Debrecen, 1982)

Tanulmányok - Gyimesi Sándor: Vásárok és kereskedők Debrecenben a feudális kor végén

ceni tanács nem engedi, hogy portékáikat a harmincadosok vásárkezdés előtt 3—4 nappal megvizsgálják, egyik vásárról a másikra kimaradt és Debrecenben beraktározott árujukról későn szedik le a pecsétet, s így késleltetik az árulás megkezdését. Ez pedig —* gyakran a debreceniek javára —, legjobb vevőik elszalasztásával járt. A város azután a Helytartótanács közbenjárására annyit engedett, hogy bár — mint megjegyezték —, a sátrak állítása szokás szerint csak szombat délben volt elkezdhető —, a görögök már a péntek délutáni harangozáskor hozzáláthassanak a sátorveréshez. Később már nem ragaszkodtak eny- nyire a vásárkezdés idejéhez. A XVIII. század végén már a nyitás előtti csütörtökön megengedték a vég- és tucatszám áruló nagykereskedőknek az árulás elkezdését.3

A vásárokon elkülönült egymástól a kirakodó- (iparcikk-), valamint az állat- és terményvásár. A kirakodóvásár forgalmára a sátorbérek és az árulóhelyek helypénzének összegéből következtethetünk. Ezek természetesen csak közvetett adatok, s nem is alkotnak hiánytalan idősort. A főbb tendenciák jelzésére mégis alkalmasnak tűnnek.

E jövedelmek alapján a XVIII. század elején szinte katasztrofális visszaesést tapasztalunk. 1676 és 1684 között a vásárok évi átlagban 1517 forintot jövedelmeztek, 1704-ben már csak 543 forintot. A nagyarányú csökkenés okait egyrészt a háborús viszonyokban, másrészt a Rákóczi-féle rézpénz elértéktele- désének kereskedelmet károsító hatásában kereshetjük.4 E mellett a debreceniek a harmincadszedést és a vele kapcsolatos visszaéléseket is vádolták a forgalom csökkenésével.5 Számolnunk kell azonban hosszabb távú hatásokkal is, mert a vásárjövedelem a szatmári béke és a város harmincad-mentességének biztosítása után is alacsony maradt: 1718-ban például 491 forint volt, 1719-ben, amikor a Boldogasszony napi vásárt meg sem tartották, csak 286 forint.

Valamelyes regenerálódás az 1730-as évekre következett be, amikor a vásárjövedelem 7—800 forint körül mozgott. Az 1770-es évekig nincsenek megbízható adataink, a közbeeső időre stagnálás vagy lassú növekedés volt a jellemző. A század 1770-es, 1780-as évtizedeit egy kisebb növekedési hullám jellemzi, a vásárjövedelem az 1780-as években elérte a XVII. század végének szintjét. A XIX. század eleje jelentős emelkedést hozott, a bevételek 2400 forint körül mozogtak, ami már közel 60%-os többletet jelent a XVII. század utolsó harmadához képest. Az 1810-es évek stagnálására a következő évtized lassú emelkedése, majd az 1830-as években ugrásszerű, mintegy másfélszeres emelkedése következett. Ez a harmadik növekedési hullám az 1840-es években kezdett csillapodni.6

Érdekes következtetésre jutunk, ha a vásári forgalom alakulását a népességnövekedéssel vetjük össze. A kettő az 1730-as évektől nagyjából együtt mozog, s a vásárjövedelem növekedési üteme csak a XVIII—XIX. század fordulóján hagyja el a népességét. Ha a kirakodóvásár forgalmát az iparcikkfogyasztás jelzőjének tekintjük, akkor arra a következtetésre jutunk, hogy a XVIII.

3 ZoltaiLajos: Debrecen város százéves küzdelme a görög kereskedőkkel. Db., 1935. 48—49. old., Szimics Mária: i. m. 15. old.

4 A vásárjövedelem alakulására 1. a grafikont. A rézpénzre Balogh István: Debrecen hadiszolgáltatásai a Rákóczi-felkelés alatt. 1703—1711. Db., 1935. 30. old. A különböző pénznemekben megadott értékeket mindenütt ezüst értékű forintra számoltuk át az 1754-es pénzláb szerint. Ha külön nem jelöljük, szövegünkben mindig ezt értjük forinton.

5 HBmL. IV. A. 1011/m. 6.

6 L. az 1. sz. grafikont.

6