A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 8. 1981 (Debrecen, 1981)
Tanulmányok - Bajkó Mátyás: Adalékok a tiszántúl iskolakultúra felvilágosodáskori történetéhez
állapította, hogy „sok a panasz az oskolamesterekre”.32 A tanítók kötelességeiről többek között az alábbiak szerint intézkednek: „Az oskolákra vigyázok adják ki írásban az oskolamestereknek, mit? mikor tanítson? és azt meddig végezze el ? Fő kötelességéül tévén az oskola Mesternek, hogy az ne tanultasson a gyermekkel, hanem tanítson, mindent megmagyarázzon, megvilágítson.”33 Ez a tanítási mód azt mutatja, hogy amíg az előző korszakban, a felvilágosodás pedagógiájának a kibontakozása idején a külső szemléltetés, a bemutatás állt az iskolai munka előterében, addig ebben az időszakban, a felvilágosodás kései periódusában a belső szemléltetés hatja át az oktatást. A didakticizmus egyre jobban kezd előtérbe nyomulni ezáltal, aminek a partikuláris iskolák rendszeressé váló vizitációi mind szigorúbban szereznek érvényt a tiszántúli egyházkerületben. Ugyanakkor a főiskolai hallgatók tanulásának módjáról a consistorium nagyon korszerűen vélekedik: „Azt akarja a Consistorium, hogy szóról szóra ne írják le a tanulók amiket hallanak az Auditóriumban, hanem csak egy-két szóval jegyezzék fel azokat, amelyek a Compendium világosítására, pótolására vagy igazolására mondódnak” — olvashatjuk az 1801-ben írott Superintende- tialis Protocollumban.34 35 Ennek az időszaknak kiemelkedő dokumentuma a Ratio Institutionis, amelyet a második Ratio után egy évvel, 1807-ben adott ki a debreceni kollégium. Az „álmosdi Ratio” — ahogyan ezt a tantervet egyes szakirodalmi termékek emlegetik — kétségkívül új helyzetet teremtett a tiszántúli partikuláris iskolák életében. A magunk részéről ezt a tantervet az a utonomia- törvény folyamányának és a második Ratio antitézisének tekintjük. De nem az 1770-es Methodus, vagy az 1782-es Ordo Studiorum szellemében volt antitézise a bécsi udvar oktatáspolitikájának ez a dokumentum, hanem a Budai Ézsaiás által képviselt kompromisszumok vonatkozásában. Az oktatás tartalmát illetően pedig a reáliák rovására tesz engedményeket. Annak ellenére azonban, hogy a kollégium nem tartja magát az 1796. évi professzori ülés határozatához a magyar nyelvű oktatással kapcsolatosan, a Ratio Institutionis célkitűzése a „nemzeti szellemhez” igazítani a protestáns iskolázás rendszerét: „Minekünk valóban nem holmi eltanult és idegen, hanem hazai, s a magunk földjén született oktatási szervezetre van szükségünk, hacsak nem akarunk erőszakot elkövetni a nemzet szellemén”.3’ Ennek a célkitűzésnek megfelelően nagy érdeme a Ratio Institu- tionisnak, hogy — humanisztikus beállítottsága ellenére —ez a tanterv a nemzeti nevelés gondolatának szolgálatában áll. Ezt a gondolatot erősíti mind a kollégiumban, mind pedig annak filiáiban; még akkor is ha nem tudott szakítani sem a túlzott antikvitással, sem a retorikus képzéssel. A kollégium és a partikulák ún. deák klasszisai-пак. reálismereteit kívánja szélesíteni az egyházkerületi consistorium, amikor 1810-ben arról intézkedik, hogy „A Deák Classisokban... a Számvetést szorgalmasan kell tanítani; a Veteranus Syntaxisták tanulják és értsék meg jól az ölekkel és lábakkal való számvetést Maróthi szerint; a Novitius Rhetorok tanulják meg a Geometriából a Longimetriát; a Poéták adják hozzá a Planimetriát és ha lehet a Solidimetriát; a Veteránus Rhétorok pedig tanulják mindezeket na32 TREL. Superintendent Protocolluma. Z. 75. f. I. 1-a. 7. 78. old. 33 Uo. 34 TREL. Z. 75. 9. I. 1—a. 8. 127. old. 35 Ratio Institutionis. Georgius Csáthy által Debrecenben. 1807. VI. 1. 15
