A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 8. 1981 (Debrecen, 1981)

Közlemények - Makkai László: Puritánok és boszorkányok Debrecenben

rodizáló „fekete misét” rendeznek a Sátánnal s erőt nyernek tőle gyógyításra, rontásra, oldásra, kötésre.17

Ez a szervezett boszorkányság valóságos néphitté csak a reformáció keletkezési gócaiban, északolasz, dél- és nyugatnémet területeken vált,18 mert csak ott hatoltak le a reformáció eszméi a széles néprétegekbe. Máshol, s így Magyarországon is a népi mágiát a boszorkányságot üldöző hatóságok azonosították a külföldi könyvekből megismert diabolizmussal, amiről a vádlottak többnyire csak a pörökben feltett kérdésekből értesültek s amiből egyet-mást a kínvallatás hatására vállaltak el. Idővel egyes motívumai a néphitben is meghonosulhattak, anélkül azonban, hogy az eredeti boszorkányhiedelmet alapjában megváltoztatták volna. Ez ugyanis a népi mágia gyógyító-rontó, oldó-kötő gyakorlatához fűződött, eredetileg nem is állt szemben a vallással, inkább mellette tenyészett s csak akkor húzódott mintegy föld alá és vált tiltott praktikává, amikor az egyház ördögi babonává nyilvánította, mint ilyent üldözte és máglyahalállal büntette.19

Debrecenben a források tanúsága szerint a XVII. század folyamán a boszorkánypörök vádlottai nem, vagy alig ismerték az „ördögi” boszorkányságot, hanem egyszerűen népi mágiát műveltek. Igaz, az 1575 és 1638 közötti pörökben előfordul az „ördögi tudomány”, „ars diabolica”, „ars demonia- ca”, „diabolica incantatio” kifejezés, de olyan műveletekkel kapcsolatban, amelyekhez a népi mágia nem hívja segítségül a Sátánt. A pörökben az „ördöngösség” kifejezést a hatóságok használják a varázslás, boszorkányság, népi „tudományosság” (egyik vádban „ördögi tudomány”) megjelölésére. Valójában a vádak „bűjös-bájos” szemmelverés vagy szóval való igézés (incantatio, berbitélés), ezzel kapcsolatban egyetlenegyszer „Isten igéjének babonaságra fordítása” (1599), ill. „ronda szóval” gyógyítás (1631), „oldáskötés” azaz szerelmi vagy mozgási képesség korlátozása, tehéntej elapasz- tása, „embervesztés, megvesztés” elsősorban mérgezéssel (gyakori a vene- fica megjelölés), meg nem engedett módon végzett gyógyítás pl. „kenés- fenéssel”, fűvel összetört disznótejjel stb. Végül néhányszor összekapcsolódik a boszorkányság a kerítéssel és a házasságtöréssel, nyilván abból a meggondolásból, hogy a paráznaságot boszorkány kotyvasztotta báj ital idézi elő. Mint látjuk, a mérgezés nehezen bizonyítható, de ki nem zárható eseteit kivéve tényleges ártalom nem történt, az ördöggel való szövetkezésre konkrét célzás nem esik, szentségtörést is csak két, közelebbről nem ismert varázsigével követhettek el, az egész debreceni boszorkányság tehát Nógrádi lelkipásztorsága előtt nem volt egyéb, mint a népi „tudományosság” jól ismert, a diabolikus boszorkánysággal, sőt egyáltalán a vallással össze nem függő ősi gyakorlata, melyet csak a népi mágiát ördögi praktikának bélyegző egyházi szemlélet minősített tiltott varázslásnak, boszorkányságnak.

A debreceni tanács, mely teljes ülésében ítélkezett a boszorkányok felett, eleinte maga is tanácstalan volt, hiszen a „tudományosság”, mely éppen egy debreceni boszorkánypörben került a táltossággal azonosításra,

17 A diabolikus boszorkányhit részletes leírása Summers, M.: i. m. passim. A kérdésnek egyébként itt nem idézhető bőséges szakirodalma van, a legfontosabbakat említi Dömötör T.: i. m. 234—235. old.

18 Dömötör T.: i. m. 58. old.

19 Delumeau J.: i. m. 480—487. old.

120