A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 8. 1981 (Debrecen, 1981)

Közlemények - Makkai László: Puritánok és boszorkányok Debrecenben

pedig babona, s mint babonát sorolja fel Luther mindenekelőtt a misét, azután a purgatóriumot, a halottakért való imát, a tárgyak megszentelését, a fogadalmakat, a böjtöket, a szentek segítségül hívását, az ereklyetiszteletet, a búcsút, a zarándoklatokat. Hogy olyan sokan követik ezeket, az „egyszerűen azért van, mert az ördög meglovagolta a pápát, hogy dicsérje és szentesítse ezeket a praktikákat. Ily módon sokan elfordultak Krisztustól, hogy bizalmukat saját cselekedeteikbe vessék és bálványimádókká lettek, ami nyilvánvalóan a legrosszabb.”15 Kálvin még szigorúbb volt, mert a bálványimádás kategóriájába vonta a csillagjóslást, mint „ördögi babonát”, továbbá a szentképeket is, mely utóbbiak esetében nem volt hajlandó elfogadni a katolikus különböztetést „tisztelet” és „imádat” között. Szerinte a középkori egyház „fehér mágiája” a Sátán szemfényvesztése, s „így, akik odaszánják magukat ezeknek a látszatoknak az imádására avagy úgy vélik, hogy ezekben Istent és szentjeit imádják, máris babonaságba vannak belevarázsolva”.16

A népi varázslást már a középkori egyház a „fekete mágia” fogalma alá vonta és „ördögi praktikának” minősítette, még akkor is, mikor az az isten vagy az ördög segítségül hívása nélkül egyszerűen az ősi analógiás vagy szimpatetikus mágiát alkalmazta és egy személytelen varázserő felidézésével gyógyított, rontott, oldott vagy kötött. Elítélésében a reformátorok csak a középkori hagyományt követték, legfeljebb még azzal vádolták a római egyházat, hogy „fehér mágiával” fedezte, sőt tenyésztette a „fekete mágiát”. A kétféle mágiát azonosítva, a reformátorok nemcsak folytatták, hanem fokozták is a boszorkányüldözést. Elborzadtak, látva a falusi néptömegek babonáit, amit részben a középkori egyház tanítási hanyagságának, részben a neoplatonista misztifikációnak, főként azonban a reformáció által kihívott ördögi ellenhatásnak tulajdonítottak. Egyrészt anyanyelvű bibliamagyarázattal és kátétanítással, másrészt a „babonáskodás” büntetésével próbáltak a falusi mágia ellen küzdeni, de még a kor viszonylag alacsony színvonalán álló orvosi ellátást sem tudván a népi gyógyászat pótlására rendszeresíteni, minden igyekezetük hiábavalónak bizonyult. Mi több, ahelyett, hogy szándékuk szerint szétválaszthatták volna a vallást és a mágiát, a nép átvette tőlük a mágia ördögi praktikává minősítését és létrejött egy népi diabolizmus, ördögimádat, amely a hagyományos mágia védelmében ahhoz a hatalomhoz fordult segítségért, amelynek azt az egyházi felsőbbség tulajdonította, ti. a megszemélyesített ördöghöz. Intellektuális spekulációk és népi hiedelmek ma már szétbogozhatatlan szövedéke az a „boszorkánypörölyökben” sokszor leírt, a vallatások deutrumaiban a gyanúsítottaknak állandóan besulykolt démonvilág, amelynek uralkodója, a Sátán sereget toboroz magának az evilági meggazdagodásért Istent megtagadó, önmagukat a Sátánnak eladó, szerződésüket a maguk részéről saját vérrel írt fogalommal, a Sátán részéről övéinek valamely testrészére nyomott stigmával megpecsételő „boszorkányokból”. Ezek seprűn, boton lovagolva valamely hegyen vagy elhagyatott helyen tartott „boszorkányszombatokon” parázna és emberevő orgiákat, egyházi szertartásokat pa15 Luther különböző műveiből, uo. 455. old.

16 Az Insti tu tio-ból, uo. 461. old.

119