A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 8. 1981 (Debrecen, 1981)

Közlemények - Gecsényi Lajos: Adatok tiszántúli és erdélyi kereskedők nürnbergi kapcsolataihoz a XVI. század második felében

Több jel utal arra, hogy az egyes kereskedők között szoros kapcsolatok alakultak ki. így érthetjük meg a debreceni Paxsi Bertalan kezességvállalását a szatmári Naményi Pálért, az enyedi Péter deák vásárlási megbízását az ugyancsak enyedi Bárány Péter számára. Összefüggött ez a kereskedők lakóhelyi mobilitásával is, melynek jele, hogy a debreceni Iffjú Bálint közös vállalkozásba kezdett a (nyír) bátori Sülé Demeterrel; Lökös Bálint és Lökös János „mostan bátoriak”; Somogyi Ballos István deák „mostan Koloswarott lakozo” jelzővel fordulnak elő. Általában jellemző volt, hogy egy-egy kereskedő hosszabb-rövidebb időre megtelepedett abban a városban, ahol üzleti ügyeit közvetlenül szervezte, esetleg házat is szerzett ott. Nyilván ez történt magával Andreas Kandlerrel Bécsben, vagy az alább hivatkozandó esetben egy pozsonyi kereskedővel éppen Debrecenben. Ez is hozzájárult az üzleti társulások kialakulásához, a szorosabb kapcsolatokhoz.

Az adóslevelek döntő részében a vásárolt árut csak a „marha” megjelöléssel illették, ami a kor gyakorlata szerint jelölhetett „lábas-marhát” vagy „ingó marhát” egyaránt.9 Egészen bizonyosnak tűnik azonban, hogy ezekben az esetekben nem élőállatról volt szó, hiszen az üzletkötések iránya ezt önmagában kizárta.

A kolozsvári Fejérváry József (743 fi.) és a túri Tomyi Tamás (639 fi.) adósleveleiben általában posztóról, a kolozsvári Mázsás Tamás esetében (744 fi.) az angol eredetű karasia posztóról, a debreceni Iffjú Bálintnál (731 fi. 75 d.) posztóról és sankt-galleni gyolcsról („gallos gyolcz”)10 esik szó. A karasia beszerzése a nürnbergi Kandlertől természetes jelenség, hiszen e posztófajta importjának közép-európai központja éppen a délnémet kereskedő- város volt.11 Értékben a közepesnél jobb minőségű posztófajták közé tartozott és a gyöngyösi Balázs deák feljegyzései szerint a mezővárosi szabók között örvendett népszerűségnek.12 13

A gallos gyolcs ugyancsak a finomabb vásznak közé tartozott, így feltételezhető, hogy hasonlóan a vagyonosabb polgárok vagy nemesek vásárolták.12

Valamelyest bővíthetjük az üzleti kapcsolatok jellegéről és tartalmáról alkotott képet, ha az előforduló kereskedőkre vonatkozó néhány más adatot is szemügyre vesszük. Duskás István és Tánczos Gáspár például a XVI. század jelentős debreceni polgárai, kereskedői. Duskás 1586—1601 között városi szenátor, három ízben városbíró, Tánczos 1580-tól 1590-ig szenátor és több alkalommal esküdtpolgár.14 Miként Takáts Sándor említi, mindkettőjüket vagyonos marhatőzsérként tartották számon, akiknek tekintélyes gulyái legeltek a Debrecen körüli földeken és állandó résztvevői

9 Vö. Szamota István—Zolnay László: Magyar Oklevél-szótár. Bp. 1902—1906 617. hasáb „marha” szócikk; Magyar Értelmező Kéziszótár Bp. 1972. 889. old. „marha” szócikk.

10 A „gallos gyolcs” értelmezéséről lásd: Endrei Walter: Középkori angol textil-importunk gyapjúszövetei Századok 1970/2. sz. 288. old. 1. lábjegyzet.

11 Endrei W.: Az angol karasia Magyarországon Századok 1974/4. 785—805. L

12 Szakály F.: Balázs deák... i. m. 368—369. old.

13 A gallos gyolcsról Magyar Etymológiai Szótár XVI. füzet Bp. 1943. 904. hasáb.

14 Szendrey István: Tanulmányok a magyar nép történetéből Db. 1979.

Zoltai Lajos: Debrecen ipara és kereskedelme a XVIII. század végéig. DKK. 133 93. old.

102