A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 7. 1980 (Debrecen, 1980)

Tanulmányok - Bíró Lajos: Képzőművészeti szervezkedés Debrecenben 1945-1949

járulni az új élet kialakításához. így válhatunk az új élet alkotóivá, és munkáink igazán alkotásokká. 1949. október elsején nyílt meg Budapesten a Nemzeti Szalonban a Szovjet festőművészek kiállítása. A megnyitón mondotta Révai elvtárs többek között: »A művészet nem lehet öncélú, nem lehet csak önmagáért, nem szólhat csak kiváltságosoknak, a kultúra ínyenceinek, nem szakadhat el a néptől, a társadalomtól.« Továbbá: »A nagy festészet nem elsősorban a színeken, a kompozíciókon, a formai mozzanatokon múlik — persze ezeken is —, hanem elsősorban az eszmei tartalmon.« »Mint a Szovjetunió festői, a magyar festők is találják meg az utat a néphez.« Ezek a befejező szavak legyenek az 1950. évi munkánk irányítói. A bizonyításra lesz alkalom...

Pável Bikov szovjet sztahanovista a magyar sztahanovsághoz intézett újévi üdvözletében írja: »A mi munkánkat alkotás-vágy hatja át, a kommunizmust építjük.« Népi Demokráciánk az 5 éves terv beindításával hozzáfogott a szocializmus építéséhez. Ennek jegyében a mi ezévi munkánkat is az igazi értelemben vett alkotás-vágynak kell áthatnia.”98 (Menyhárt József citátumai és értelmezésük egyirányúak: a „kirekesztő elv” hangsúlya a polgári művészi ellen irányoz. A következtetés is egyértelmű: a művészet „fő irányát” és „fő témakörét” az építő-termelő munka — az ötéves terv — és a művészi alkotófolyamat mechanikus egyeztetésében jelöli meg. A debreceni képzőművészeti életben ez a Menyhárt által megfogalmazott programszerűség a bevezetője annak a dogmatikus művészetpolitikai és kritikai gyakorlatnak, amelynek fő jellemzője „a sematizmus legfőbb kritériuma: a művészi igénytelenség”99 volt, és amely türelmetlen bizalmatlansággal fogadta a polgári humanizmus felől induló alkotókat — Holló Lászlót, Hrabéczy Ernőt, Senyei Oláh Istvánt —, s bármilyen tehetségűek is voltak, elszigetelésükre, kirekesztésükre törekedett.)

Az 1949-es év vége és az 1950-es esztendő a debreceniek számára a szervezeti életben „intervallumot jelentett”100. Januárban ugyan még tisztújító gyűlést tartottak, és újra Menyhártot választották meg ügyvezető elnöknek. Úgy tűnik, ettől kezdve a szabadszervezeti élet fokozatosan megszűnt, hiszen jóformán semmi reflexiót nem váltott ki még az sem, hogy Félegyházit -—- aki 1946 áprilisa óta nem fizetett tagdíjat —, valamint Dienest, Hrabéczyt és Vinczét, szintén több évi tagdíj nem fizetése miatt a Központ törölte a Szabadszervezet tagjai névsorából. Menyhárt és a csoport tagjai Toroczkai leveleiből tudták már azt, hogy a művész szakszervezeteket egyesítik, s így a képzőművészek Szabadszervezete mint egyesületi forma meg fog szűnni. Ez 1950. március 10-én be is következett, a Szabadszervezet beolvadt a Művészeti Dolgozók Szakszervezetébe, s a vidéki csoportok is feloszlottak101.

Izgalmat végül is az okozott, hogy vajon kik lesznek, kik lehetnek az új szövetség tagjai.

Ezután még egy hosszú év telt el, amíg a Szövetség is létrehozta vidéki szervezeteit. De az 50-es év sem múlt el nyomtalanul, hisz az alkotói kedvnek nem mindennapi megnyilvánulásait tapasztalhatjuk ekkor — Debrecenben éppúgy mint másutt — különösen az I. Magyar Képzőművészeti Kiállításra való felkészülésben.

98 Menyhárt József: Beszámoló a Magyar Képzőművészek Szabadszervezete debreceni csoportjának 1949. évi működéséről. 1950. január 18. DDMA.

99 Baranyi Imre: A Csillag című folyóirat irodalompolitikája II. rész. Alföld, 1965. 5. sz. 58. old.

100 Sz. Kürti Katalin: Képzőművészeti élet i. m. 460. old.

101 Toroczkai Oszvald levele az MKSZ debreceni csoportjához. 1950. január 3. DDMA.

95