A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 7. 1980 (Debrecen, 1980)
Tanulmányok - Bíró Lajos: Képzőművészeti szervezkedés Debrecenben 1945-1949
A kiállítás alapjában véve azt mutatja, hogy az erősen konzervatív, műpártoló festészet kapott többségi szólamot. Az uralkodó elem olyan átlagrealizmus, melynek nagy többsége legfeljebb arra való volt, hogy jellegtelen háttere legyen a tényleges értékeknek, és szürkeségével szembeszökővé tegye azok művésziességét. (A Műpártolósok részére egyfajta elégtétel is volt ez, melyet Menyhárt József 1960-ban így nyugtázott: „A Műpártoló Egyesületben maradt és az abban — demokratikus elvek alapján — meghívott, bizonyos fokig autodidakta művészek, a természethű szemlélet és főleg impresszioniszti- kus ábrázolás alapján állva megőrizték azt az alapot, amelyre a ma realista törekvéseit is lehet építeni.”73) A debreceni képzőművészet ilyen karakterű alakulásában jelentősen közrejátszott, hogy a lehetséges ellenszólam, az Adysok hangja, amely „már 20—25 évvel ezelőtt fenntartotta a kapcsolatot az akkori művészi »baloldallal«”74, szerfölött elhalkult. Úgy érezzük, ezt a szordínót konstatálta Rabinovszky Máriusz is 1947-es kritikájában, ahol a debreceniekről szóló passzus első mondatában azt állapítja meg, mintegy összefoglalásként, „.. .hogy Medgyessynek nem akadt követője saját pátriájában.. ,”75. Az elhalkulást egyúttal fokozta, hogy a művészetpolitikában már 1947-től ott rejlenek azok az igények, amelyek eleve idegenkedve fordultak el mindentől, ami több, mint a valóság félreérthetetlen másolása, s amelyek később eluralkodva, az 1950-es évek művészetére olyan nyomasztóan nehezedtek. Az 1946. júniusi kiállítást decemberben — a Szabadművelődési Felügyelőség rendezésében — a felszabadulás utáni első Őszi Tárlat követte, majd 1947- ben három közös kiállítás, melyekből a novemberi, az Ady Társaság húszéves jubileuma alkalmából rendezett csoportkiállítás volt a legjelentősebb. Erre a Szabadszervezet minden tagja meghívást kapott. 1948-ban két közös kiállítást rendezett a csoport. 1949-ben kollektív kiállítást az úgynevezett „mozi-kiállításon” kívül nem rendeztek. Jelentősebb csoportkiállítás ebben az esztendőben a Pedagógus Szakszervezet pedagógusnapi rendezvénye volt, ahol a szervezet 14 tanár tagja szerepelt. A csoport négy év alatt rendezett debreceni kollektív kiállításainak imponáló sorozata mellett 1947-ben Hajdúszoboszlón és Hajdúböszörményben is bemutatkozott. Ugyanez év júniusában egy üzemi kiállítást a debreceni klinikán, majd 1949-ben a Szabadság-telepen is rendezett. A közös kiállítások mellett évente egy-egy önálló, egyéni bemutatkozásra is sor került76. A helyi rendezvények mellett a művészek egy része — legtöbbször Holló László és Hrabéczy Ernő — budapesti kiállításokon is részt vett, és a nemzetközi művészeti kapcsolatok révén rendezett külföldi magyar bemutatókon is voltak debreceniek. így Menyhárt József és Várkonyi Károly Nancy- ban egy grafikai kiállításon77, valamint Holló László 1946-ban a stockholmi és 1948- ban a londoni magyar tárlaton szerepelt. A debreceni csoportkiállításokon való részvétel, a taglétszámhoz képest erősen közepesnek mondható. Ezt az indokolja, hogy kiállító művészeink többsége szakmán kívüli főfoglalkozású — többsége rajztanár — és számukra 73 Menyhárt József: A festészet Debrecenben a XIX—XX. században in: A képzőművészetek Debrecenben. Db. 1960. 56. old. 74 Lásd: 68. sz. jegyzet. 75 Uo. 76 Hír a Szabad Művészetben, 1947. 5. sz. 104. old. 77 Sz. Kürti Katalin: Képzőművészeti élet Debrecenben 1945—1951 között. DMÉ. 1972. Db. 1974. 459. old. 89
