A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 7. 1980 (Debrecen, 1980)
Tanulmányok - Bíró Lajos: Képzőművészeti szervezkedés Debrecenben 1945-1949
sülét — amely szintén csak papíron létezett — teljes tagsága, valamint több egyesületen kívüli művész is várta, sürgette szervezeti hovatartozásának, s ezen keresztül mindazoknak a kérdéseknek megoldását, mely helyzetük javulását vagy a javulás lehetőségét ígérte. Ez a Magyar Művészek Szabadszervezete képzőművészeti szakosztályának budapesti megalakulásával következett be. IV. 1945. április 3-án alakult meg a Magyar Művészek Szabad szervezetének képzőművészeti szakosztálya33, s a Szakszervezeti Tanács még ez év június 15-én a Szabadszervezetet felvette tagjai sorába.34 A Szabadszervezet képzőművészeti osztályának feladata elsősorban az érdekvédelem, és a leromlott gazdasági helyzetben a nyomor szintjén élő művésztagok szociális helyzetén való segítés, javítás volt. A képzőművészeti osztály választmánya 1945 augusztusában hozta létre a szakosztályon belül a Vidéki Szervezetek Országos Központját, melynek feladatául a vidéken élő képzőművészek érdekképviseletét, összefogását és irányítását határozta meg. A Vidéki Központ vezetője a Debrecenből Budapestre költözött Toroczkai Oszvald festőművész lett. A Szabadszervezet felhívására a vidéki városokban egymás után alakultak meg a helyi szervezetek. Végül is 24 helyi csoport alakult meg, és ötven községben úgynevezett helyi megbízottak képviselték a Szabadszervezetet. Amikor a Szabadszervezet vállalkozott a vidéki képzőművészeti élet újjászervezésére, az újjáépítés és a társadalmi átalakulás kérdése körül kialakult politikai-gazdasági-ideológiai harcok, pártküzdelmek rendkívül bonyolulttá és feszültté tették a korabeli helyzetet. Nem volt könnyű az eligazodás, az egyértelmű állásfoglalás, de az már világossá lett, hogy az új állam művelődés- politikájában az irodalomszervezés elsődlegessége mellett a képzőművészeteknek periferikus jelentősége lesz35. Az így kialakult helyzetet, de méginkább a művészek akkori hangulatát jól tükrözi a szervezet folyóiratának, a Szabad Művészet első számának első cikke, amelyben Háy Károly László azt panaszolja fel, hogy amikor a demokráciában államszervek, pártok, társadalmi szervezetek nap mint nap több és több energiát fordítanak arra, hogy a kultúrát, a művelődés lehetőségét minél szélesebb társadalmi réteg tulajdonává tegyék, „...ugyanakkor a képzőművészetről, a modern társadalomnak erről a mostohagyerekéről — alig-alig esik szó ... De ez nem jelenti azt, hogy ebbe belenyugodjunk...” — majd, szinte kiáltványszerűen fogalmazza meg — „A demokrácia nem dobhatja el szellemi arzelnáljából a festészet, a szobrászat fegyverét!”36 Ez a jó ügy érdekében mindenre kész harcosság szembetűnően érzékelteti e korszak, a „fényes szellők” lendületes, tettekre ösztönző hangulatát. A bizonyítás-akarás és az a meggyőződés, hogy a demokrácia képes helyreállítani „azt a szoros kapcsolatot, amely a haladásért küzdő tömegek és a haladást kifejező képzőművészet közt a történelem minden nagy korszakában fennállott”37 — volt a hajtóereje annak az óriási szervező munkának is, amely — 33. Beck András: A Szabadszervezet munkája. Szabad Művészet, 1947. 1—2. sz. 22. old. 34 Uo. 35 Szerdahelyi István: A magyar esztétika története 1945—1975. Bp. 1976. Kossuth K. 159. old. 36 Háy Károly László: Művészet és haladás. Szabad Művészet, 1947. 1—2. sz. 2—4. old. 37 Uo. 6 Évkönyv VII. 81
