A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 7. 1980 (Debrecen, 1980)
Közlemények - Moess Alfréd-M. Román Éva: Az utolsó nagy pestisjárvány Debrecenben. Adalékok az 1739. évi járvány történetéhez
A járvány lefolyásának áttekintése után még két kérdés megtárgyalása kívánkozik ide; az egyik: hányán pusztultak el Debrecenben pestisben a járvány kezdetétől 1740. január végéig; a másik: milyen korosztályokat érintett a pestis legsúlyosabban, s ez milyen következményekkel járhatott a város népesedésének további alakulására. Az első kérdés megválaszolásánál némi óvatosság látszik indokoltnak, ezért az alább részletezendő, már a bevezetőben is érintett, okoknál fogva — mindenkor csak megközelítő számokat fogunk megadni. így kell eljárnunk, annak ellenére, hogy két — a kor viszonyaihoz képest kitűnő — forrás állt rendelkezésre: a református (és római katolikus) halotti anyakönyv és a Károlyi levéltárban őrzött specifikáció. A két forrás számadatai a havi halálozás tekintetében nem térnek el egymástól lényegesen: júliusig és december—januárban az anyakönyvek mutatnak ki valamivel több pestishalottat, júliustól novemberig pedig a specifikáció szerint haltak meg többen pestisben. Mindkét többletre lehet magyarázatot találni akkor is, ha az esetleges hibaforrásoktól eltekintünk; a specifikáció többlete pl. magyarázható azzal, hogy Debrecenben élhettek (és pestisben meghalhattak) görög katolikusok és görög keletiek is, akiket a két említett anyakönyv nem jegyzett fel, de egy világi jellegű kimutatásban természetesen bennfoglaltattak. A járvány egész tartama alatt történt pestishalálozások össz- számát tekintve, az eltérés a két forrás adatai között az 1 %-ot sem éri el: a specifikáció szerint 7909-en haltak meg pestisben, az anyakönyvek szerint 7845-en. Mindazonáltal havi bontásban nézve az adatokat, nem mindig az anyakönyv kevesebb. Minthogy nem tételezhető fel, hogy az anyakönyvbe több pestishalottat jegyeztek be, mint amennyi valóban meghalt, az előzőekben előadottakat is figyelembe véve a leghelyesebben akkor járunk el, ha a havi pestishalálozások tekintetében mindenkor a magasabb számot fogadjuk el. A Debrecen város és a debreceni pestis történetével foglalkozó korábbi munkákban általában a Weszprémi István által közölt számadatokból indultak ki, amelyeknek végösszegéből mindenképpen le kellett vonni az 1740. február— márciusi halálozásokat, mert hiszen akkor már nem volt járvány. A továbbiakban Dávid Zoltán helyesen mutatott rá arra, hogy az addig közölt számadatok a pestisjárvány alatti összhalálozást tüntették fel ;34 ebből tehát le kell vonni azt a 752 halottat, akik a specifikáció szerint nem pestisben haltak meg. Ilyen módon jött létre a végeredmény: 7909 pestishalott. Két irányban mutatkozik komplikáció. Az egyik: az anyakönyvek szerint a nem pestisben elhaltak száma a járvány idején jóval magasabb, mint a specifikáció szerint. Ez feltehetően annak tulajdonítható, hogy a Károlyi Sándor kormánybiztosnak küldött jelentésekben a hangsúly a pestisben elhaltakon volt. Az anyakönyvek szerint nem pestisben elhaltak száma kb. 980-ra rúg, ami megfelel egy kedvezőtlenebb esztendő szokásos összhalálozási számának. Itt sem tételezhető fel, hogy a halotti anyakönyvbe olyanok jegyeztettek be, akik nem haltak meg. Mindez nem változtat a pestisben elhunytak számán, de növeli a járvány alatti összhalálozási számot. A másik komplikáció: a nem pestisben elhaltaknál megadott halálokok között az anyakönyvben a járvány alatt feltűnően gyakrabban szerepelnek ilyenek: pokolvar, főfájás, petécs, vérfolyás („vérben”), belső kelevény, náthaszeplő. Ezek a halálokok egyes esetekben együtt szerepelnek a „mirigy”-gyel, ahogy az anyakönyv a pestist nevezi: mirigy és pokolvar, mirigy és főfájás. Igen komoly gyanúja merült fel annak, hogy ezek 34 Dávid Z.: 6. sz. a. i. m. 126
