A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 7. 1980 (Debrecen, 1980)

Közlemények - Moess Alfréd-M. Román Éva: Az utolsó nagy pestisjárvány Debrecenben. Adalékok az 1739. évi járvány történetéhez

Említettük, hogy a járvány Debrecen felé való terjedése során Biharnagy- bajom mezővárosát korán, már 1738. december 19-én elérte. A református egyház ekkor ugyan még nem vezetett anyakönyvet, de itt az a ritka szerencsés eset forog fenn, hogy 1744-ben — az anyakönyv megindulásakor — a következő bejegyzés található: „Pro memoria, Ao 1738 die 19ma Decembris az Hatalmas Istennek Tsapása a Pestis Bajom Várossában kezdődvén és tartott következő esztendőnek Április havának 9-dik napjáig. Mindöszve öregek, ifjak, férfiak és asszonyok holtak meg 675, életben maradtak 725.”11 Figyelemreméltó, hogy a Dávid Zoltán által ismertetett, a Hajdú-Bihar megyei Levéltárban elfekvő eredeti pestisjelentés alapján közölt adat szerint11 12 több mint 100-zal volt kevesebb Biharnagybajomban a halottak száma: csupán 556! Mivel ebben az esetben az anyakönyvi bejegyzés nem egykorú —, négy-öt évvel a járvány után történt — feltehető az is, hogy a bejegyzést végző lelkész rosszul emlékezett a számadatokra.

Más a helyzet az ugyancsak Debrecen előtt fertőződött Balmazújvárosban. Itt a Szabolcs megyei pestisjelentések szerint13 szeptember 3-án kezdődött a járvány, 1740. január 13-ig tartott és 250 áldozatot szedett. A gondosan vezetett református anyakönyv szerint 1739. április 16-án „kezdette magát kiadni az infekció”, de már ezt megelőzőleg — április 3-án, 5-én, és 15-én gyanús sebességgel halt meg egy apa és három fia.14 Nyilvánvaló, hogy már ezek is pestisben pusztultak el és így a fertőzés kezdete április elejére tehető. Végül is a járvány folyamán több mint 500-an haltak meg; a járvány júliusban érte el tetőpontját 233 halottal, s ennek ellenére a jelentések csak szeptember eleje óta tudnak a járványról.

Az e területen mutatkozó anomáliák részben a helyi szervek mulasztásainak, késedelmességének tudhatok be, részben azonban a helyi érdekek is közrejátszhattak abban, hogy késve tettek eleget jelentési kötelezettségüknek. A járványgyanúval, ill. a járvánnyal járó korlátozó intézkedések ugyanis az érintettekre nézve kétségtelenül igen terhesek voltak.

Célszerűnek látszik ezért — ott, ahol mód van rá — a másik jelentős forrásanyagot, az egyházi anyakönyveket is a vizsgálatokba bevonni, annál is inkább, mert a népességtörténeti kutatások alapjául szolgáló források értékelésénél az az álláspont bizonyult helyesnek, hogy a kutató ne támaszkodjék kizárólag egyik vagy másik forrásra, hanem használja fel valamennyit, amely rendelkezésére áll.15 Az anyakönyvek alapján történő járványkutatás nehézsége az 1737—1743. évi pestis tekintetében, hogy — főleg a Tiszántúlon — igen sok helyen ezidőtájt még nem vezettek anyakönyvet. Debrecen esetében a kutató szerencsés helyzetben van: a református egyháznak — melynek hívei a város lakosságának túlnyomó többségét alkották •— kiválóan vezetett anyakönyve van16 és a halotti anyakönyvbe a pestis járvány 9 havi tartama alatt is gondosan feljegyezték a halottakat, feltüntetve azt is, hogy ki halt meg pestisben, és ki más betegségben, megadva az elhunytak életkorát is. Ugyanekkor fennállott már egy kis létszámú — kb. 500 főnyi — római katolikus plébánia

11 MÓL Filmtár. A 2170. sz. dob. REF 672/1

12 Dávid Z.: 6. sz. a. i. m.

13 Dávid Z.: 5. sz. a. i. m. 122. old.

14 MÓL Filmtár. A 2133. sz. dob. REF 660/1.

15 M. Román Éva: Egyházi anyakönyvek demográfiai forrásértéke. Bágyog 1769—1828. 36. old.

(Kézirat.)

16 MÓL Filmtár. A 2197. sz. dob. REF 679/51.

120