A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 6. 1979 (Debrecen, 1979)

Közlemények - Rácz István: Debrecen város hitelügyletei 1693-1848

rozott bér fejében használhatták. Innen nevezik ezeket béres földeknek is. A zálogsummát a kommunitás egy összegben rótta le s olyan elképzeléssel adta a debrecenieknek alzálogba, hogy annak a béréből összességében a zálogösszeg kitelik. Az aukciókon a város tehát előre hitelezett a tulajdonképpeni alzálogos bérlőknek. A probléma azonban abból származott, hogy a zálogos földeket a lakosság teljes egészében nem vette igénybe. De talán még nagyobb gondot okozott, hogy a bérleti díjakat is csak hiányosan vagy megkésve fizették be. A házipénztár a zálogos puszták újabb árverésére anyagilag tehát önerejéből sohasem tudott felkészülni s Balásházy János szavaival „nem lévén pénz a Cassába, illy kiadásokat kölcsönzésekkel lehetett fedezni.”62

A város adóslevelei a XVIII. század közepétől sorra-rendre hivatkoztak a hitelek indoklásában a pusztabérletekre. 1745-ben a gróf Pálffy Jánostól szerzett 15 ezer és a Kenessey Istvántól kért 10 ezer Ft összeg felvételét nyugtázó obligatoria jellemzően világítja meg a tanácsi szemléletet: „A N. Városnak és főképpen a Contribuens Lakosoknak hasznára bizonyos Fiscale Praediumokat és némely Praediális Portiókat zálogos Jussal megszerezni akarván, a T. Cama- rával terhes alkura kellett lépnünk, és sok ezerbül álló summát le tennünk. Mel- lyet minthogy a Város közönséges jövedelmébűl semmiképpen nem tellyesít- hettünk, annyival is inkább az elszegényedett és nagy tehetetlenségre jutott Város Népére nem repartiálhattunk, tehát kénteleníttettünk azon Summát másoktól kölcsön kérni.”63

A sorozatos zálogmeghosszabítások legnagyobb pénzügyi nehézségek elé 1818-ban állították a várost.64 A kamarai puszták zálogolási ideje ekkor lejárt. Az új zálogösszeget a következő 32 évre 635 385 forintban állapították meg, s ennek egyharmada 1819-ben, kétharmad része pedig a következő 5 évben lett esedékes.

A város meghatározott kulcs szerint a birtokló polgároktól akarta ezt a nagy összeget beszedni. De ekkor is a már szokásos probléma jelentkezett. A város kezén hatalmas megváltatlan területek maradtak. Ez még 1832-ben is 1308 nyilas volt, aminek a megváltási árát 132 ezer forintban állapították meg. De a földekre igényt tartó gazdák kezéből is nehézkesen folytak be a váltságössze- gek. A városi vezetés a különböző taxákból pedig nem tudta pótolni a hiányzó összeget, mert azoknál is a restanciák növekedéséről panaszkodtak.65

Az 1818-ban megállapított zálogösszeget azonban a nehézségek közepette az egész birtokba vett terület után kellett fizetnie a városnak, az érdektelenség miatt kezén maradt, csak félig-meddig kihasznált földek után is. Most sem lehetett tehát mást tenni, mint a hitelezőkhöz folyamodni. Ehhez a kamara azonban nem akart hozzájárulni, de 1822 végén végül is megadta az engedélyt s Debrecen a következő 5—6 évben 100 ezernél nagyobb összeggel gyarapította az adósságait, amit nagyobb részben bizonyára a zálogösszeg törlesztésére is felhasznált.66

5. Elemi csapások. Az adóslevelek alapján kétféle elemi csapást regisztrálhatunk, a pestist és a tűzvészt. A pestis a XVIII. században országosan és hely62 Balásházy János: Debrecen, mint van s jövendője. Db. 1844. 11. old.

63 HBmL. ÍV. A. 1013/P/2. No. 314., 315. — Vö. még: Uo. No. 318., 324., 411., 451.,; IV. A. 1013/ p/3. No. 533.

64 Gombár József: Debrecen agrárviszonyai és agrártársadalma a XIX. század első felében. Db. 1962. 30—39. old.

65 HBmL. IV. A. 1011/a/95. 386—387. old.

66 HBmL. IV. A. 1011/a.

186