A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 6. 1979 (Debrecen, 1979)

Közlemények - Rácz István: Debrecen város hitelügyletei 1693-1848

utóbbiak részére való kölcsön kivetésekor a kamara sem bízott a városok önerejében és készséggel engedélyezte Debrecennek is hitelezőktől való előteremtését. A város ezeknél a kölcsönöknél közvetítő szerepet töltött be: a magánosoktól hitelezett összegeket csak továbbította a kincstárnak. Az államkölcsön kirovásakor sebtében szedte össze a szükséges pénzt, mivel a házipénztárban nem volt mihez nyúlni. így 1758-ban is a 25 ezer Ft államkölcsönt rövid két hónap alatt gyűjtötte össze 4 hitelezőtől.54

3. Adókiegészítés, adóhátralék. A város állandó jelleggel kétféle adót szedett : az államhatalomnak fizetett kontribúciót és a gabella néven ismert háziadót. Ez utóbbit Debrecenben nevezték utcaszernek is, mivel jórészt az utcakapitányságok költségeinek a fedezésére fordították.55 Az adókat a polgárságra vetették ki s behajtásukról a város vezetése gondoskodott. Az adóbehajtás azonban csak részben járt sikerrel, a hátralékosok adótartozásait a városnak kellett a kincstár számára befizetnie. A házipénztári adósságok miatt pedig az utcaszeri jövedelem kevesbedett meg, pedig annak is ezer helye lett volna. Ezek a hátralékok nagy összegekre rúgtak. A városi tanács 1774-ben azt állapította meg, hogy „az adófizetésben némelyek igen késedelmeskednek, úgy hogy 40— 50 ft adójuk van és ebből csak 4—5 ft-t fizettek.”56 Az adórestanciák minden szigor ellenére állandósultak. Az 1822/23—1823/24. években a városra kivetett 87 710 Ft kontribucióból 66 555 forintot sikerült behajtani, a restancia pedig 21 155 Ft maradt, a kirótt összeg 21 %-a. A gabella területén még nagyobb fizetésbeli lemaradás tapasztalható: 1823/24-ben 5839 Ft tartozásból a polgárok csak 922 forintot egyenlítettek ki s 4917 Ft, azaz 84,2% behajtásra várt. A fenti tapasztalatokból vonta le a városi tanács a keserű következtetést: „Ezekből .. .világos lévén, hogy a tartozás, a mely miatt kell a Város Cassá- jának szenvedni s azt újabb költsön fel vett pénzekkel terhelni, felette sokra megyen.”57

A katonaállítás a város rendkívüli adózási kötelezettsége volt. A nemesekhez hasonlóan az uralkodói hatalom időnként a városok katonáit is hadba szólította. Ez megintcsak hitelekből telt ki. 1741-ben a Mária Terézia számára „re- solvált insurrectióhoz megkívánható s el kerülhetetlen kölcségekre” vett a város Kenessey Istvántól 20 ezer forintot hitelbe.58 Hasonlóképpen inszurrekciós költségek pótlására hitelezett 1806-ban Sáray Szabó István helybeli szenátortól 6 ezer, Jedlicska Antal váradi kanonoktól pedig 20 ezer forintot.59

A nemesi inszurrekció leszerelése után pedig 1811-ben ún. polgárkatonaságot szervezett s „fegyvereinek és azokhoz való készületeknek Bétsben lejendő meg-szerzésére” gróf Teleky Sámuel nyújtott 40 ezer forint segítséget.60

4. Pusztabérlet. A város határa kétféle birtokból tevődött össze, az ősi territóriumból és a zálogos pusztákból.61 Az előbbi a tulajdonát képezte s ezt a polgárai ingyen élhették. A zálogos pusztákat azonban meghatározott zálogösszeg ellenében kapta meg a város s lakosai — akár polgárjog nélkül is -— meghatá54 HBmL. IV. A. 10I3/p/2. No. 338.

55 Zoltai Lajos: Debreceni utcakapitányok, tizedesek és tízházgazdák. Klny. a Debreceni Szemle 1939. 3. sz.-ból.

56 HBmL. IV. A. 1011/a. 65. 23. old.

57 HBmL. IV. A. 1011/a. 95. 386—387. old.

58 HBmL. IV. A. 1013/p/2. No. 311.

59 HBmL. IV. A. 1013/p/3. No. 537.

60 Uo. No. 544.

61 Módy György: Földtulajdon Debrecenben a XVI—XIX. században. DMÉ. 1958—59. Db. 1960. 32-41. old.

185