A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 6. 1979 (Debrecen, 1979)
Tanulmányok - Béres András: Szabó Pál és a "Kelet Népe"
alapozva, a nélkül, hogy ellenőrizte volna, kit takar a név, megírta nekrológját. A halottnak hitt segítőtárs méltatása, az igaz érzelmeket és a valóságot takaró megemlékezés végül a még élő Adler kezébe került, aki időközben részese lett az irodalmi életnek. Erről így emlékezik Pálfi G. István:8 „Egy berettyóújfa- lusi nyomdásznak meg külön kevés esélye és helyzetéből következő ambíciója lehetett, hogy beírja nevét a magyar irodalom történetébe. Éppen ez az ajándék. Az, hogy ott nőttek ki a földből azok, akik nagyon tudtak hinni abban, hogy írók lesznek, s nem akarták, nem tudták, soha egy pillanatra se odahagyni színes pillangó módjára a földet és a népet... Azt a földet és népet, ami olyan, amilyen, de írás közben tudni, hogy milyennek kellene lennie”. S ezeknek az embereknek nyomda kell, nyomtatott betű. Előbb a Komádi és Vidékéhez, majd a Kelet Népéhez.” Nem kétséges, hogy az a nyomda Berettyóújfaluban a baloldali szellemű bihariak alkotóközpontja volt. A friss irodalmat helyben olvasók még akkor is érezték, magukban hordozták a Kelet Népe hatását, ha mindössze öt szám került ki az Adler nyomdából, mert a következő számok változatlan kiadóval már más nyomdában jelentek meg. Természetesen ennek komoly anyagi oka volt. Az első idők mintegy kétszáz előfizetője nyilván nem fedezte, nem is fedezhette a nyomdai költségeket. A Kelet Népét az tartotta életben, hogy a körülötte tömörült írók összefogásával így ki tudott emelkedni a többi Biharban megjelenő sajtóorgánum közül, hogy a társadalom tükrévé, a tetté érlelődött akarat kiemelkedő vállalkozásává, s ezzel együtt ritkaértékű irodalmi alkotássá, műhellyé nőtt. Csak akkor érthető Szabó Pálnak az a figyelemreméltó kijelentése, hogy a szerkesztés „nemcsak jóakarat dolga”, ha áttanulmányozzuk a Hajdú-Bihar megyei Levéltárban őrzött, a sajtóval kapcsolatos alispáni iratokat Szabó Pál eredeti leveleivel és beadványaival, valamint az alispáni hivatal válaszaival együtt, amelyek most először kerülnek közlésre. Ezek a levelek rávilágítanak, mennyire nem csupán jóakarat dolga a szerkesztés, hanem egyben bonyolult és összetett feladat is, amely a tenni akaró író energiájának java részét erősen leköti. A most feltárt dokumentumok napfényre hozzák a Kelet Népe megindítása körüli eseményeket és tisztázzák az emlékezés bizonytalanságából fakadó igazságot elhomályosító tényeket. Egyértelműen megvilágítják az eseményeket az időrend pontos behatárolásával. Mind az 1936-os, mind az 1937-es év fordulópont a lap életében. Az egyik dátum azt jelentette, hogy az addig Berettyóújfaluban nyomtatott kiadvány a továbbiakban Gyulán került nyomdába, a másik pedig azt, hogy a szerkesztőség és kiadóhivatal Budapestre költözött. De a két év eseményeiről beszéljenek az eredeti dokumentumok. Tekintettel arra, hogy minden sajtóorgánum megjelenése a Miniszterelnökség sajtóosztályának engedélyéhez volt kötve, az Alispáni Hivatal mindaddig nem járult hozzá terjesztéséhez, amíg az engedélyes az engedély-okiratot be nem mutatta. Ezért Szabó Pál a Budapesten 1936. március 11-én kelt engedélyokiratot a következő szöveggel mutatta be az alispáni hivatalnak:9 „Az 1920. évi 4576. M. E. sz. rendelet 6. §-a alapján megengedem, hogy Berettyóújfaluban havonta egyszer „Kelet Népe” címen kizárólag szépirodalmi jellegű időszaki sajtóterméket jelentessen meg. 9 HBmL. IV. B. 404/a. 580/1940. 7 Szabó Pál: Nyugtalan élet. Harmadik könyv. Bp. 1973. 250—266. old. 141
