A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 6. 1979 (Debrecen, 1979)
Tanulmányok - Papp Klára: Bihar vármegye magánföldesúri birtokai a XVIII. század első felében
rom legnagyobb folyója a Berettyó, Sebes-Körös és a Fekete-Körös, de az Ér, a Kékkálló, Gyepes, Bisztra, Hollódi, Görbedi, Kölesér, stb. patakokkal folytathatnánk a felsorolást. Ezek a vizek természetesen már az általunk ismert történeti időszakban fejtették ki a tájat olykor gyökeresen, néha csak időlegesen átalakító hatásukat, változtatván ezzel a vidék domborzati képén is. A korábbi történeti földrajzi bevezetőt még ki kell egészítenünk a domborzatra nézve is, hogy aztán a folyók természet átalakító tevékenységéről szólhassunk. A bihari tájhoz tartozó alföldi rész sem volt ugyanis egységes a tenger szintjétől való magasságát és részint a talaj mineműségét illetően sem. Először is a mélyebben fekvő síkvidék és a röghegységek között megkülönböztethető egy közel 200—300 méteres felszín, amely az érmelléki dombvidéktől húzódik Várad környékén át dél felé, követve a hegyek vonulatát. A sík terület sem teljesen egyenletes, különösen jelentős mélyedés figyelhető meg a Sárrét vidékén. Több folyó — a Berettyó, a Körös, a Hortobágy és néhány patak (pl. Csente, Kutas) — vízlevezető, gyűjtő helye ez a terület, amelynek keletkezését, kialakulását nehéz magyarázni. „A folyók úgynevezett oldaleróziós, völgytalp kidolgozó tevékenységén kívül kéregmozgásokra, a térszín süllyedésére is gondolhatunk”36. A sík terület hordalékos talajától leginkább egy tájrész, a Nyírség tér el, amely a Duna—Tisza közének homokos vidékével azonosítható a talajszerkezetet illetően37. A folyók természetátalakító munkája főként két területen nyilvánult meg. Egyrészt kialakították a hegyvidékek keskenyebb vagy szélesebb völgyeit, másrészt hordalékot raktak le a dombos, majd a sík vidékekre érve. Vizük, amely nélkülözhetetlen a mezőgazdasági kultúrák számára, a tavaszi és őszi nagy áradások alkalmával elöntéssel fenyegette a vidék nagy részét. így a táj növényzetét és az emberi termelőtevékenységet is bizonyos mértékig szabályozták. A megye vízrajzán, a folyók rendszertelen és kusza mederhálózatán csak a XIX. század közepén megindult, s a század második felében kibontakozó le- csapolási, mederrendezési munkálatok változtattak. Gyakorlatilag az egész középkor folyamán többé-kevésbé változatlan maradt e vidék folyóvízhálózata, az emberi beavatkozás kevéssé változtathatott rajta, inkább a természeti környezethez való alkalmazkodás eseteiről olvashatunk a rendelkezésünkre álló forrásokban. Van olyan, a megye vízrajzával foglalkozó kutatói vélemény is, mely szerint a hegyvidéket leszámítva, a síkságnak és dombvidéknek „3/3 részét számíthatjuk gazdasági szempontból kihasználásra alkalmatlan, mocsaras, vízállásos területnek”38. Ez az arány azonban önmagában véve még nem árulkodik arról, ami számunkra a természeti környezet vizsgálatánál alapvetően kell, hogy számításba jöjjön: mennyire tudta az itt élő ember kihasználni a vidék jellegéből adódó lehetőségeket, s mennyiben, milyen formában élt az átalakítás lehetőségével. (Ez természetesen csak akkor jött számításba, ha s amikor a népességszám felduzzadása ennek a szükségességét is megteremtette.) 36 Mendöl T.: i. m. 33. old. — Jakó Zsigmond: Bihar megye a török pusztítás előtt. Bp. 1940. 4—5. old. 37 Uo. 35. old. Itt olvasható a Nyírség, mint tájegység meghatározása. Ugyanehhez lásd még a 29. old., amely szerint a Nyírség talaja holocén futóhomok. A megye területi tagozódásáról Jakó Zs.: i. m. 1—22. old. — Vö.: Bors у Zoltán: A Nyírség természeti földrajza. Bp., 1961. 12. és 41. old. 38 Kéry Menyhért: Bihar vármegye vízrajza. (Nadányi Zoltán szerk.: Bihar vármegye.) 42—43. old. 120
