A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 6. 1979 (Debrecen, 1979)

Tanulmányok - Papp Klára: Bihar vármegye magánföldesúri birtokai a XVIII. század első felében

Azonnal megállapítható a magánföldesúri birtoklású falvak elhelyezkedéséből, hogy a belényesi járásban nincs egyetlen olyan település sem, amely vizsgálódási körünkbe tartozna. Ez azt jelenti, hogy a megye délkeleti része, a Királyerdő, Bihar hegység, Béli hegyek által közbezárt terület kiesik vizsgálódásainkból. Az Eszterházyak birtokai a megye keleti, síkvidéki részén fekszenek : a Középnyír, Sárrét, Berettyó melléke, le egészen Feketebátorig, amely már a Fekete-Körösnél van39. A Rhédeieké Bakonszeg, a Berettyó mellett, a Sárréttel érintkezve, és Baj a déli megyehatárnál. A Csákiak falvai jórészt egy tömbben fekszenek a Berettyó és Sebes-Körös között, kivéve Margittát az ér- melléki hegyek alatt a Berettyó mellett és a Sárrét szélén, a Sebes-Körösnél települt Berekböszörményt. A Micskeiek ill. későbbiekben a Baranya család birtokai is egy csoportot alkotnak a Rézalja északi részén a Berettyó és a hegyvidék közötti területen, a Bánffyak ill. később Batthiányi József birtokai pedig a Sebes-Körös és a Gyepes-patak mellett a Rézalja déli — délnyugati felén40. A többi vizsgálandó falu elszórtan fekszik a megye északkeleti és nyugati dombos illetve sík vidékű területein.

A következőkben a természeti adottságok közül a talajviszonyok, a folyóvizek hatása és a növényzet alakulásának néhány kérdésével foglalkozunk.

A legszembetűnőbbek azok az adatok, amelyeket az 1770-ből származó kilenc kérdőpontra adott válaszokból nyerhetünk41. Mivel ezek az adatfelvételek főként a termelést gátló illetve elősegítő tényezőkről tájékoztatnak, elsősorban ezekre térünk ki. Elég sok azoknak a falvaknak a száma, ahol a szántóföld kevés és sovány, avagy ahogy a válasz fogalmaz: „Szántóföldeink Hegyessek, völgyessek és követsessek”42. 24 ilyen községünk van, ami a községeknek csaknem fele. Félegyháza és Gáborján esetében 1770-ben a határ adottságait egyaránt a malefíciumok közé írják (az előbbi esetben, hogy a szántóföld szűkös és sovány, Gáborjánnál pedig, hogy a határ szikes és sovány.) Mindkét esetben az árvizekre hivatkoznak, s ily módon különbözik is e két helység határa az előbbiektől. Míg mindazok az ún. Rézalja környékéhez tartoznak, tehát hegyes, erdős vidéken fekszenek, e két utóbbi a Berettyó mentén települt. Ugránál (Biharugránál) az 1717. évi járási conscriptio szerint nincs szántójuk a saját határukon. Valószínű, hogy itt a Sebes-Körös árvizeinek káros hatásáról van szó, mivel még 1770-ben is írnak az árvizek pusztításairól. Zsadányban szintén szűk határról panaszkodnak, ami miatt más határon kell szántani. Kis- kerekinélszintén arról írnak, hogy a szántóföldek nem bőségesek, de itt tudjuk,

39 Jakó Zs.: i. m. 16. old. „Vámospércs, Bagos, Konyár, Esztár, Félegyháza, Jankafalva, Kóly, Kágya és az Érmellék déli és nyugati határa között fekvő, jórészében homokos talajú területet középnyírnek hívták”.

40 Jakó Zsigmond a vidék elnevezését a következőképpen határozta meg „Rézalja névvel azt a hegyvidéket illetjük, amelyet kelet felől a megye határával egybeeső Rézhegység gerince, északról a Berettyó, illetve a megyehatár, délről a Sebes-Körös völgye, nyugatról pedig a sikság határol”. 1. m. 128. és 131. old.

41 A kilenc kérdőpontra adott válaszok megtalálhatók: HBmL. IV. A. 1/d. 1—26. csomó.

A természeti környezetre vonatkozó adatokat a 4 kérdőpont válaszaiból merítettük „Milyen bene- fíciumai (közjavai) és malefíciumai (fogyatkozásai) vannak a helységnek?” Az urbárium értékeléséről bővebben: A történeti statisztika forrásai. (Szerk.: Kovacsics József) Bp. 1957., 200—204. old.

42 Az idézet Brátka falu válaszára hivatkozik (1770. szeptember 25.) Sovány v. köves talajú falvak még: Almás, Alsó- és Felső-Lúgos, Baromiak, Bánlaka, Brátka, Bucsa, Csarnóháza, Dámos, Fegyvernek, Fekete-Patak, Félegyháza, Pusztaújlak, Rékasd (v. Rikasd), Tinód, Gáborján, Hegy- köz-pályi, Kövesd, Középes, Lóré, Papfalva, Pestes, Sitervölgye és Élesd is.

E három falu a fent említett 24-ben nem szerepel. Kiskerekiről lásd Borovszky S.: i. m. 100. old.

121