A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 6. 1979 (Debrecen, 1979)
Tanulmányok - Dankó Imre: A Berettyó-völgy középkori települési, közlekedési és árucsereviszonyai
A Berettyó-vögy természetes útja maga a Berettyó folyó. Ez a víziút azonban alig volt használatos, mert a folyó sodrát a sok-sok mellékág, a medret mindkét oldalon szélesen elterülve követő mocsaras terület nem engedte megközelíteni, nem is szólva a számtalan kanyarról, ami hosszúvá tette a viszonylag rövid utat is. De nem is szóltunk a rendkívüli kis eséséről, illetve lassú folyásról, ami ugyancsak jelentős akadálya volt a Berettyónak, mint vízútnak a hasznosításában. A Berettyón azért például volt faúsztatás, lápolás, azonban nagyon idényszerűen, csak az áradásokkor, amikor a nagytömegű víz gyorsabban vitte a fát, mint egyébkor. A Berettyó, mint víziút inkább az átjárói miatt érdemel figyelmet. A Berettyón való átkelés egyetlen esetben sem csak egy kisebb-na- gyobb hidat jelent, hanem egy szélesen elterülő, több ágra szakadt folyóval rendelkező mocsaras területen való átjutás többféle lehetőségét. Az átjárók tehát nem elsőrenden hidak, hanem töltések, sok esetben természetes, a mocsarakba mélyen benyúló földnyelvek, fokok, szögek, ahogy a középkorban nevezték az ilyen képződményeket. Az átjárókhoz pedig inkább révek, mint hidak csatlakoztak, és minden esetben vámok. A révek, hidak és vámok emléke néhány helynévben is él (Pelbárthida, stb.). A Berettyó-völgyben a településeket egymással összekötő utakból végül is, már a XII. századra egy kelet-nyugati irányú útvonal állott össze. A Berettyó mindkét oldalán alakult ki út, de nem egyforma nagyságban, jelentőségben. Az egymással nagyjából párhuzamosan futó két út néhol, az átjáróknál, összeköttetésben állt egymással. A jobboldali, a Berettyó északi oldalán vonuló út volt a fontosabb, mert a Berettyó-völgy falvainak zöme a folyó jobboldalán, a völgy északi részén létesült. Ebben az elhelyezkedési módban nagy része van annak, hogy az északi oldalt szegélyező, délre néző hegy-, illetve domboldalak inkább voltak alkalmasak az alájuk települt falvak mezőgazdasági területeiül, beleértve a szőlőtermesztést is, mint a baloldali falvak északra néző domb-, illetve hegy- sor-oldalai. A Berettyó-völgy, illetve a folyó medrével párhuzamosan futó út kelet-nyugati iránya határozta meg az itt települt falvak települési formáját, rendjét. Legtöbbjük utcás település és kelet-nyugati kiterjedtségű volt. A középkorban ez az utca gyakran egyoldalas volt. A mederkanyarulatoknál, a völgy irányváltozásainál települt falvak környezetükből korán kinőttek és kis központokká fejlődtek. Települési formájukban ez úgy látszott meg, hogy az eredeti utcás települési formájuk felbomlott és a település halmaztelepüléssé alakult át. A Bihar hegységből az Alföldre tartó folyók kelet-nyugati irányú völgyeiben kialakult kelet-nyugati irányú utak önmagukban azonban nem kedveztek a területszervezésnek, a megyei vagy hasonló területi igényekkel szervezett intézményeknek, mert területünkön is a megyei szervezet kialakulása Biharral, illetve Nagyváraddal mint központtal, észak-déli irányú utakat is kívánt. Természetesen ilyen utak is voltak és az előzőekben felvázoltakhoz hozzátehetjük, hogy a Berettyó- völgyben is azok a települések fejlődtek fokozottabban, amelyeken ezek az észak-déli utak is átmentek, azaz amelyek a kelet-nyugati és az észak-déli utak találkozásánál alakultak ki. Maga a Berettyó-völgy túl rövid ahhoz, de más tényezők is akadályozták, hogy benne jelentősebb észak-déli irányú út menjen át. Annál fontosabbak viszont a hegyvidék nyugati szélén elterülő jperemvidéken nagyjából észak-déli irányú utak, amelyek közül ezúttal csak az Ermihályfalva, Székelyhíd, Diószeg, Várad, Szalonta, Arad útvonalat emelem ki. Ez a nagyfontosságú út élénk kapcsolatban állt a Berettyó-völgy településeivel, illetve a Berettyó-völgy kelet-nyugati irányú útvonalaival. 10
