A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 6. 1979 (Debrecen, 1979)

Tanulmányok - Dankó Imre: A Berettyó-völgy középkori települési, közlekedési és árucsereviszonyai

melvényeivel és termékeivel itt, ezen a területen cserélte ki javait. Azonban nemcsak helyi cseréről volt szó már a középkorban sem, hanem a völgy földrajzi irányultságának megfelelően egy kelet—nyugati irányú árucseréről is beszélhetünk. Ennek a már a középkorban meglevő kelet-—nyugati irányú árucserének a jobb megismerése szempontjából meg kell vizsgálnunk a Berettyó- völgy települési- és útviszonyait. Mielőtt a települések ily szempontú ismertetésére térnénk, ajánlatos felidéznünk Györffy György jellemzését a középkori Berettyó-völgyről. Györffy György azt írja, hogy a „Körössel párhuzamosan széles völgyben fut a Kraszna megyében eredő és Szalárd alatt az Alföldre érő Berettyó. A két völgy között elterülő hegység (a mai Réz) régi neve volt Igyfan; bükkösökkel borított rengetege a XI. században a hercegek fő vadászterülete volt; lealacsonyodó nyugati vége Avas nevet viselt. A Berettyó völgyét alacsony, szőlőművelésre alkalmas hegyvonulat (ma Érmelléki hegyek) választja el az Alföld peremét jelző Omsó ér, vagy röviden Ér folyó mocsaras völgyétől, az ún. Érmelléktől.”20 Véleményünk szerint ebben az összefogott ismertetésben benne van mindaz, ami a továbbiak szempontjából lényeges, hogy tudniillik a Berettyó-völgy a maga teljes egészében „peremterület”, azaz olyan vidék, ahol két különböző földrajzi-, gazdasági-, termelési viszonyokkal rendelkező táj találkozik egymással. A Berettyó-völgyben kialakult árucsere szempontjából ez a leglényegesebb megállapítás.

A Berettyó-völgyben létrejött települések a Berettyó mindkét, de leginkább a jobboldalán alakultak ki, mind alföldi jellegűbbek, annak ellenére, hogy az árterület-völgy legmagasabb, vízmentes részein létesültek. A települések határait azonban vízjárta, nagyrészt mocsarasak, nádasok voltak. Az évenként rendszeresen visszatérő áradások a vízmosásokban, szakadékokban, lapályos helyeken nagy mennyiségű vizet hagytak hátra és lehetetlenné tették a nagyobb arányú földművelést. A szántók, a különféle kertek területe minden falunál kicsi volt és rendszerint a település közvetlen közelében levő alacsony hátakon, laponyagokon foglalt helyet. A határok nagyobbik hányadát halászattal, rá- kászattal, csíkászattal hasznosították, az állattartás — főleg szarvasmarha -— ugyancsak számottevő volt, illetőleg nádlással éltek. A völgyet szegélyező dombvonulatokon, hegyoldalakon, ahol az erdő engedte, már a középkorban szőlőskerteket telepítettek. Az erdőkben pedig széleskörű vadászat folyt. A Berettyó-völgy falvaiban a középkorban folytatott kézműves tevékenységre csak következtetni tudunk, főleg személynevekből (Kovács, Ács, Fazekas, stb.). Kivéve egyet, a molnárt. A Berettyó-völgy több településén már a középkorból nagy, nemcsak a helység életében jelentős, hanem kisebb-nagyobb környék szempontjából is fontos malmot ismerünk. A malmok működtetéséhez a Berettyó vizét használták fel, a különben is sok ágra szakadt folyót több „malomárokkal” továbbosztották. A Berettyó-völgy malmainál vetődik fel elsőnek a közlekedés, az utak kérdése. A malmok a Berettyó-völgyben is, mint mindenütt másutt, bizonyos központot képeztek, a települést, ahol működtek, egy- egy kisebb-nagyobb terület központjává fejlesztették. Áhhoz, hogy a malom működni tudjon, hogy a malom betölthesse a település életében az őt megillető helyet és feladatot, utakra volt szükség. Eltekintve most attól, hogy a malmok maguktól is jól megközelíthető, a közlekedés szempontjából fontos helyeken létesültek, a hozzájuk vezető utak, az oda és az onnan való szállítás feltételei igen lényegesek a továbbiak szempontjából.

20 Györffy György: i. m. 570. old.

9