A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 5. 1978 (Debrecen, 1978)
Tanulmányok - Mervó Zoltánné: A két forradalom egészségügyi- és szociálpolitikai tevékenysége megyénkben 1918-1919
kifejezésre juttatta bizalmatlanságát. Kijelentette, hogy „a jelenlegi orvosi tisztikar megbízhatatlan szerv, a budapesti orvosi szakszervezetnek bizalma irántuk nincs, ezért a debreceni orvosi, illetve közegészségügyi teendőkkel a kommunista orvosokat bízza meg”.62 Ettől kezdve a debreceni orvosi kar két nagy táborra oszlott. A baloldal tovább folytatta munkáját, s következetesen harcoltak a kommunista orvosok memorandumában foglaltak végrehajtásáért. Központi rendeletre megszervezték a toborzást, s maguk is beléptek a Vörös Hadseregbe. Hajdú megyében a püspökladányi orvos, dr. Blum Dezső vallott a debreceni kommunista orvosokéval azonos nézetet. Fegyelmi tárgyalásán — melynek során hivatalvesztésre ítélték — azzal vádolták, hogy „... a községházán a proletárdiktatúrát éltette, kijelentvén, hogy végre a község ügyét más alapokon lehet megoldani. Blum tejcsarnokot létesített, ahová a tehéntartó gazdák kötelesek voltak bizonyos mennyiségű tejet beszállítani ingyen. Blum a munkástanácsban szanatórium létesítését javasolta és egy munkásgyűlésen hangoztatta, hogy az új rendszer a különbséget meg fogja az emberek között szüntetni. A népszanatóriumot a Cveig-féle kastélyban kívánta felállítani”.63 Hajdúnánáson is megkezdődött az egészségügyi létesítmények köztulajdonba vétele. Az óvoda helyén orvosi felügyelettel működő napközi otthont rendeztek be, a két hatósági orvos ingyenes orvosi szolgálatot teljesített. Tervbevették egy röntgengéppel ellátott kórház létesítését is, de a proletárdiktatúra bukása meghiúsította a tervek végrehajtását.64 A Magyar Tanácsköztársaság szociálpolitikai intézkedéseinek középpontjában az emberről való gondoskodás állt. A Forradalmi Kormányzótanács március 26-án kiadott XI. számú rendelete biztosította a munkához való jogot, de kimondotta az általános munkakötelezettséget is. „... a proletárállamban csak annak van joga élni, aki dolgozik, vagy testi, vagy szellemi munkát végez a társadalom fenntartására.” Célul tűzte a munkásbiztosítás gyökeres reformját. Már az első napokban hozzálátott e régóta sürgős feladat megoldásához. A XXI. számú forradalmi kormányzótanácsi rendelettel kiterjesztette a biztosítást minden munkásra, a mezőgazdasági munkásokra is. Ha figyelembe vesz- szük, hogy korábban a betegségi biztosítás csak az ipari és kereskedelmi alkalmazottak egy részét érintette, megállapíthatjuk, hogy a Tanácsköztársaság idején lehetőség nyílt „a munkásbiztosításnak a társadalom minden tagját érintő kiszélesítésére”.65 Régi és jogos követelés vált valóra az Országos Munkásbiztosító Pénztár felállításával, mely az egységes állami betegségi és baleseti munkásbiztosítás központja lett. Átszervezték a munkásbiztosító pénztárak önkormányzatát is, helyet adva benne a biztosításra kötelezett munkásoknak. A megyei direktóriumok — központi rendelkezés alapján — már április 6-án szabályozták a mezőgazdaságban alkalmazott konvenciós munkások járandóságait. Az anyagi 62 Népakarat, 1919. ápr. 15. és HBmL. XVI. 15/2. 151—-156. 1919. május 20-án kelt rendőrségi jelentés. A Népakarat nem adott hírt a gyűlés lefolyásáról. 63 HBmL. IV. B. 901/c. 5. 37/1923. alisp. sz. 64 Évkönyv a Hajdúnánási Stefánia Fiókszövetség és intézményeinek működéséről 1927—1932. írta: Varga Sándor Hajdúnánás, 1933. 10. old. Sajnálatos, hogy az utóbbi 10 évben megjelent hajdúvárosi monográfiák a Tanácsköztársaság helyi eseményeinek elemzésénél az egészségügyi és szociálpolitikai kérdéseket nem érintik. 65 Petrák—Milei: Szociálpolitika i. m. XXI. old. 186
