A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 5. 1978 (Debrecen, 1978)

Tanulmányok - Mervó Zoltánné: A két forradalom egészségügyi- és szociálpolitikai tevékenysége megyénkben 1918-1919

gén újabb járványveszély fenyegette Debrecent. Az Oroszországból hazatért hadifoglyok között kiütéses hagymáz mutatkozott, emiatt a tisztifőorvos már január 27-én javasolta, hogy a járvány elleni védelmet meg kell szervezni. A megbetegedett polgári személyeket a katonai Ferenc Salvator Kórház fogadta. Itt végezték a szomszédos országokból visszatérők fertőtlenítését és gyógykezelését is, emiatt a járvány elsősorban a kórházi személyzetet sújtotta, akik közül az első napokban hat személy betegedett meg.20 Minthogy a kiütéses tífusz kórokozóját az orvostudomány korán felismerte, az óvintézkedések időbeli végrehajtása meggátolta a betegség terjedését.

Bihar megyében a spanyoljárványra tekintettel intézkedés történt a hatósági orvosok katonai szolgálat alóli mentesítéséről, az iskolák bezáratásáról. A járványterjedés meggátlása annál is inkább szükséges volt, mert novemberben a nagyváradi gyógyszertárak gyógyszerkészlete is kimerülőben volt.21

A közegészség fenntartása érdekében a nagyváradi Nemzeti Tanács elhatározta, hogy valamennyi szegény család számára ingyenes orvosi rendelést és gyógyszerellátást biztosít. Dr. Mayer László tisztifőorvos a közegészségügy reorganizációjára tett javaslatot. Határozat született arról, hogy a városi szegények ingyenes szülészeti-nőgyógyászati kezelését a Kerületi Munkásbiztosító Pénztárral együttesen oldják meg, míg a venereás betegek, továbbá a szembetegek gyógykezelését függetlenített szakorvosra bízták a város költségein. A közegészségügyi helyzet rendezéséhez nélkülözhetetlen feltételnek tartották egy modern közkórház létesítését, megfelelő tüdőgondozóval.

1919 februárjában dr. Katz Béla kormánybiztos az egyesületi kezelésben levő tüdőszanatórium városi kezelésbe vételét sürgette, hangsúlyozván, hogy „a kérdés késedelmet nem tűr, mert a közegészségügy egységes és kifogástalan ellátása megköveteli, hogy minden kórház köztulajdonban legyen”.22 Debrecenben a Munkásbiztosító Pénztár a kórházi viszonyok rendezését sürgette a kormánybiztos főispánnál, mivel „a kórházi ellátás primitív volta miatt betegeink a messze fővárosban kénytelenek gyógyulást keresni”. A helybeli csapatkórháznak munkáskórház céljaira való átengedésére tett előterjesztést, számolva már azzal, hogy nemcsak Debrecen és Hajdú megye, valamint a szomszédos területek ipari munkásságának „de a közeljövőben a kötelező biztosítás sáncaiba okvetlen bekerülő nagy mezőgazdasági munkásság egészségügyének is nagy szolgálatot vélünk tenni”.23

A debreceni kórházi állapotokról a tisztifőorvos véleménye is kedvezőtlen: „A közkórház nem felel meg a követelményeknek. A betegek számára nincs elég hely, a ragályosak megfelelő elhelyezése nincs biztosítva... A kórház tele van poloskával, férőhelye 340—350 beteg... A kórház betegei el vannak tet- vesedve s a kórház a kellő intézkedéseket nem tette meg, mivel fertőtlenítő gépe hibás és évek óta nem használják... A ragályok elleni védekezést nehezíti, hogy a közönség nem szereti betegeit a közkórházba beadni, a közkórház általánosan ismert nyomorúságos viszonyai miatt”.24 Külön gondot jelentett az

20 HBmL. VIII. 804. 646/1919. ikt. sz.

21 Nagyvárad, 1918. nov. 13., 29.

22 Nagyvárad, 1918. dec. 1., 25., 1919. febr. 3.

23 HBmL. IV. B. 1402/b. 3. 117/1918. alapszám.

24 HBmL. IV. B. 1405/b. 18893/1925. alapszám, 37/1919. tfo. jan. 7.

12 Évkönyv V.

177