A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 4. 1977 (Debrecen, 1977)

Fórum - Balogh István: A néprajzi kutatás levéltári forrásai

számára. A XVII—XVIII. századi céhszabályok és iratok szerint ez a kikísérés már nemcsak a céhtagok vagy mesterlegények halála esetén kötelező, hanem felkérés esetén más polgárok temetésénél is.14

Leggazdagabban mégis a hiedelemvilág különféle megnyilvánulásait lehet, főleg a XVII—-XVIII. századi bűnperekben nyomon követni. A gyógyítás, amely ritkán válik el a bővölés-bájolástól, a megrontás, a boszorkányhit számos formája nagyrészt feltáratlan anyag. Részletes leírásokat találhatunk a boszorkányok beavatásáról, egy hajdúszoboszlói boszorkányper vizsgálati jegyzőkönyvében. E szerint a növendékeket Belgrádban és Konstantinápolyban éjjeli röpülés után avatták be a tudományba, s a találkozók a tokaji Kopasz-, vagy a budai Gellérthegyen voltak.

A bájolás, a megrontás módozatait Zombor Kata pere mondja el:

„Ő a legénynek inge kötőit elszakasztotta, az égő kemencébe vetette, mely miatt a legény a szőllő munkájában semmit nem mívelhetett, míg haza nem J ött és a házat háromszor meg nem kerülte.”15

Összefoglalva a mondottakat, a néprajztudomány a parasztság íratlan, hagyományos műveltségével foglalkozó tudomány, de az eddigi módszere szerint inkább a parasztság körében élő (recens) művelődési elemek összegyűjtésével, rendszerezésével foglalkozott. Ezeket hasonlította össze sokszor földrajzilag is távol eső, egészen más körülmények között kialakult társadalmak körében található, hasonló kultúrelemekkel, és az analógia alapján kíván a kultúra alakulására, fejlődésére valami általános jellegű törvényszerűségeket megállapítani, levonni. A magyar néprajzkutatás azonban — egy-két kivételtől eltekintve — eddig nem nagyon vette figyelembe azt, hogy a paraszti élet körében feltárt kultúrelemeknek történeti előzményei is vannak, s ezek a történeti előzmények kutathatók és fel is tárhatók. Igaz, hogy az ilyen irányú levéltári kutatás sok időt, türelmet, előképzettséget és szerencsét is kíván, azonban a néprajztudomány sokáig nem nélkülözheti az általa rendszerezett néprajzi jelenségek előzményeinek feltárását. Az előzmények ismerete nélkül ugyanis megállapításainak nagy része hipotetikus értékű, egyedi jelenségként értékelhető, holott számára is elsőrendű feladat az általános érvényű törvényszerűségek feltárása. Lényegében a néprajz az írástalan, hagyományos művelődés története, s e művelődés történeti hátterének összegezése azért is kötelező, mert maga a parasztság, amely ennek a művelődésnek alakítója és hordozója volt, éppen napjainkban válik történeti kategóriává. Az a kultúrkincs, amelyet nálunk több mint ezeréves léte alatt alakított ki, éppen napjainkban válik történetivé. De megvolt mindig és nagyon sok megnyilvánulását a levéltárak őrzik.

A mai, de már lassan történetivé váló népi művelődés jelenségeinek magyarázata és helyes értelmezése tehát aligha képzelhető el a levéltári források feltárása nélkül.

14 HBmL. IV. A. 1011/a. 362. old.

15 A pert közöltem: „Egy bűbájos pere 1715-ből. Néprajzi közlemények. III. (1958) 312—320. old. A debreceni boszorkánypereket elemezte Haász Imre: Boszorkánypörök Debrecenben, Db. 1929. (Klny. Debreceni Szemle, 1929. 3. évf.) Egy táltos pere, HBmL. IV. A. 1011/a. 861. old. 1711.

191