A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 4. 1977 (Debrecen, 1977)

Közlemények - Sz. Kürti Katalin: Szüts János hajdúkerületi és Kis András kismarjai piktorról

fejezi be munkáját, míg műve darabban van, nem kérhető szakértői vélemény, s nem vehető zár alá vagyona. Előbb köteles az alperes „a munkát tulajdon költségén folytatni és tökéletességre vinni”.

1846-ban az eklézsia megújítja keresetét, vádolja a piktort és Kismarját is, hogy engedi Kis időhúzását. 1847. május 7-én a Bihar vármegyei polgári pereket tárgyaló ítélő törvényszék elmarasztalja Kis Andrást, követeli az előleg egy részének visszafizetését. Innen nem tudjuk továbbkísérni a piktor életútját, de magát az ügyet sem. Mivel nehéz anyagi helyzetben élt, biztosan „ledolgozta” az előlegből kérdésessé vált összeget. Ez az egyháznak is érdeke lehetett, hiszen újabb megbízásra bizonyára nem maradt pénze. Ezt a feltételezést látszik igazolni a helyszínen, a pocsaji görög katolikus templomban, ill. a parókián látható festményanyag egy része.

A templombelső alig tartalmaz valamit a régi díszítményből. Ikonosztá- zionját az ötvenes évek elején elbontották, annak egy-egy darabja a templomban, tíz részlete a parókián, a többi ismeretlen helyen van. A templomban, a szentségasztalon látható Krisztus feltámadásának jelenete, a mellékoltárkép Máriát ábrázolja a gyermekkel. Hozzájuk hasonló a szószék oldalán levő, egyházatyákat ábrázoló két olajkép, valamint Jézus az írástudókkal c. festmény. Ez a négy-öt kép és a ministránsbotokon levő kis angyalfejes emblémák egy kéz munkái, de ugyanezt mondhatjuk, ha a plébánián levő anyagot átnézzük. A fára festett kis méretű (50 X40, ill. 60X 50 cm-es) olajképeket képzeletben el is helyezhetjük az egykori ikonosztázionon. Feltételezhetően az I. vagy II. emeleten álltak, jelenetek ugyanis Krisztus és Mária életéből. (Mária születése, bemutatása és mennybemenetele, Krisztus bemutatása az írástudóknak, színe változása, ill. circumcisio, az utolsó vacsora.) így tehát ismerjük az egyik alapképet, a királyi kapu feletti két jelenetet, valamint az emeletek sorozatának egy részletét. A berendezésből, bútorzatból, a ministránsbotok, valamint a szószék díszei maradtak meg, amelyekről Kis beszámolója említést is tett 1843-ban. A képek méretének, szerkesztésmódjának, megfestésének, színvilágának hasonlósága kétségtelenné teszi, hogy egy kéz, méghozzá kismesteri kéz munkájával állunk szemben. A provinciális alkotások nem mentesek az anatómiai hibáktól, elrajzolásoktól. Mégis becsesnek tartjuk e képeket, mert a kismester — megtörve az ikonok merevségét — életet vitt a jelenetekbe, a környék ízeivel, néhol groteszk hangulataival vegyítette a fenségességet. A piktor egyszerű embereket emelt piedesztálra: Máriája vagy pátriárchája nem más, mint környékbeli paraszt modellje.

Milyen helyet foglalt el Szüts János és Kis András a kortárs művészetben és a társadalomban? Milyen kapcsolataik voltak?

E kérdésekre több-kevesebb választ adhatunk, bár ismereteink bővítését további kutatásoktól kell várnunk.

Azt tudjuk, hogy Kis Farensonnál tanult, Szüts mesterét nem ismerjük. Az azonban biztos, hogy művészetének, ízlésének, technikai tudásának alakulására döntő hatással volt a dorogi ikonosztázion mint állandó látvány. Kettőjük közül Szüts János a jelentősebb festő, Kis csak kismester, piktor és aranyozó. Ez kiderül a Mezey—Böhm-féle „zsűrizésnél”: a cégérfestő Böhm is le- kicsinyli munkáját, kontárnak nevezi, mint mesterembert sem becsüli. Szütsnek van ugyan vitája városával, de a munkájáért kért és ígért összegek jelzik: ő maga, de a megrendelő is tudatában van értékeinek. (A kor egyik legjelentősebb ikonosztázionfestője, a már említett Miklóssy József pl. 1750 R. Ft-ot kap

180