A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 4. 1977 (Debrecen, 1977)

Tanulmányok - Béres András: A Hortobágy ipari létesítményei

50 kát. h. területet biztosítson. 1924-ben a törzsjuhászat már mint a cégbíróság által bejegyzett szövetkezet ötven évre kapott bérletet a terv valóra váltásához. Helyéül a vasúti állomással szemben levő területet, az Árpád-, v. Bivalyhalom környékét jelölték meg, 5 kát. h. után évi egy, 45 kát. h. után évenként és holdanként tizenkét aranykorona haszonbér fizetése mellett. Ugyanakkor a tanács szerződésben kikötötte, hogy a szövetkezet köteles a sajtgyárat az 1925. év folyamán, a gyapjúmosó telepet pedig 1930. január 1-ig felépíteni és a szükséges gépi berendezésekkel ellátni. A bérleti idő alatt idényenként 100 q sajtot kell előállítani, illetőleg a gyapjúmosóban legalább 100 q gyapjút köteles kimosni, egyetértve azzal a célkitűzéssel, hogy a sajtgyár és gyapjúmosó létesítése a juh- és a tehéntejhozam, valamint a gyapjú gazdaságos kihasználását szolgálja. Az építtetők összesen 22 840 aranykorona alapfedezetet jelöltek meg. Az évi tejhozam 69 000 literre tehető, amely a 100 q sajt elkészítését biztosítja, s ez mint minimális üzemi teljesítmény jöhet számításba. A melléktermék, különösen a savó és sajtvakarék, egyéb hulladék, fiatal sertések javítására fordítható. Ugyanakkor a sajtgyár arra is berendezkedik, hogy a távolabb eső gazdaságokból a házilag készített gomolyát is átvegye, és azokból megfelelő gyúrógép segítségével liptói módra túrót készítsen. Évi bruttó bevételét 30 000 aranykoronában határozták meg. A létesítendő épületek tervét Vigh József debreceni építőmester készítette. Az építkezést 1925 januárjában indították, és a termelést még az évben megkezdték. Közben a területet a Debreceni Kertészet segítségével időjárási viszontagságokat jól tűrő akáccal, szilfával, kőris, nyár, fűz és tamaricska csemetékkel fásították.

Működésének három éve alatt a szövetkezet fokozatosan eladósodott. 1928-ban az Országos Magyar Tejszövetkezeti Központtal létesített kapcsolat sem volt képes az üzemet fenntartani, február 13-i beadványukban igen plasztikusan fogalmazzák meg a tragikus véget: „A nagytekintetű Tanács bölcs belátásával és jóakaratú támogatásával 110 kát. h. földet, mint kedvezményes bérletet bocsátott rendelkezésünkre. Mi ezen a területen az intenzívebb gazdálkodást megindítottuk, sőt tovább mentünk. Istállókat, cselédlakásokat, kutakat építettünk, sőt hogy a juhterméket is feldolgozhassuk nagy költséggel s minden anyagi áldozatot nem kímélve a kor kívánalmainak megfelelő sajtgyárat, jégvermet, sajtérlelő pincét, sajtmesteri lakást építettünk, azon elgondolással, hogy a Hortobágyon nyert juhtej ne kallódjék el, hanem ott liptói módra juhtúrót és sajtot állítsunk elő. Magunkra hagyatva egyrészt tőkeszegények vagyunk, másrészt egyéb elfoglaltságunk miatt szakképzettségünk hiányában nehezen tudunk boldogulni. A fenti nagy befektetések erős anyagi áldozattal jártak s a mai nehéz gazdasági helyzetben, amikor mindenfelé az általános pénztelenség mutatkozik, nekünk is 120 000 Pengő tartozásunk van.” A sajtgyár saját kezelésünkben, részben szakképzett munkaerő hiányában eredményt felmutatni nem tudott. Ezért 1927-ben üzemüket 50% részesedés kikötése mellett átadták az Országos Tej szövetkezeti Központnak, s bár a környék termékeiből előállított túró itthon és külföldön is mint „Hortobágyi juhtúró” igen keresett cikk volt, a tejszövetkezet a nyersanyagot előbb Budapestre szállította, és ott dolgozta fel, a gyár teljesítőképességét nem használta ki, végül a szerződést felbontotta. Kossuth utcai Balogh István mint elnök levonta a következtetést: nem tudták a hozzájuk fűzött reményeket beváltani, a sajtgyárat megszüntették, és a továbbiakban jövedelmezőbb üzemágra, a juhtenyésztésre fektették a fő hangsúlyt.

Az épületeket előbb a Gazdasági Akadémia hatáskörébe rendelték, majd

14