A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 4. 1977 (Debrecen, 1977)

Tanulmányok - Baranyi Béla: Az iparosítási politika megvalósulása Debrecenben az első ötéves terv idején (1950-1954)

fennhatósága alá, majd 1964 áprilisától lett a Hungária Műanyag-feldolgozó Vállalat 2. sz. gyáregysége. Létesítésekor az üzem fő profilja a gyermekjáték volt, melyet igen gazdaságosan, többnyire hulladékból állítottak elő. A nem elég körültekintő tervezés révén azonban a Kőbányai Műanyaggyár olyan mértékben növelte a termelését, hogy a debreceni vállalatra nézve majdnem végzetessé vált, mivel az a beruházások révén háttérbe szorult, kimaradt a központi fejlesztési keretből, s a helyi tanács pénzügyi lehetőségei igen szűkösek voltak. így az alapanyag-termelésről a feldolgozásra való átállást önerőből kellett megoldani. Kiselejtezett, eredetileg napraforgómag sajtolására készült olajpréseket alakítottak át műanyagsajtoló gépekké. Az első gép 1953 szeptemberében készült el. Egyidejűleg sikerült biztosítani a műanyag-feldolgozáshoz nélkülözhetetlen szerszámok készítését is. Először a közismert néven bakelit nevű műanyag feldolgozása indult meg. Az Elektromos Mérőműszerek Gyára részére készültek voltmérő tokok. Az év hátralevő részében e célra az üzem három hónap alatt 10 tonna bakelit présport dolgozott fel. De a feldolgozó gépek számának gyors növelésével a helyiségeket hamarosan kinőtte a vállalat. Az 1954-ben 94, 1955-ben 156 dolgozót foglalkoztató gyár Debrecen különböző pontjain levő üzemrészekben végezte munkáját. A termelés ugrásszerű felfutása és a gyártmányprofil bővülése, a hőre lágyuló műanyagok előállítása csak az 1960-as évek elején kezdődött meg.

Az iparosítási politika az első ötéves terv időszakában elhanyagolta a város két fontos üzemét a Hajlítottbútor-gyárat és az Alföldi Nyomdát is. Felépült ugyan néhány műhely, elkészült egy-két szociális létesítmény, javultak a munkakörülmények stb., de komolyabb beruházásra nem került sor, és a Hajlítottbútor-gyárnak a hároméves terv idején nagy költséggel felépített épületében a gépi állomány nem korszerűsödött, de akadozott az anyagellátás is. Emiatt állandó lemaradások következtek be a termelésben, az exportszállításokban, és baj volt a minőséggel is. 1951-ben az egyik jelentés arról szólt, hogy „legalább 10—15% normális selejttel kell számolni.”44 Ez a selejthányad szinte egyedülálló „teljesítmény” volt a debreceni nagyüzemek között. A külföldi partnerek is visszaküldték a szállítmányok jó részét, így sok, javításra váró szék maradt raktáron. 1954 decemberében például már 20 ezer exportszék- adóssága volt a gyárnak, ami hozzávetőleg megfelelt 2—3 hónapi teljes termelésnek.45

A másik nagyüzem, a négy évszázados Alföldi Nyomda az államosítást követően — 1952 áprilisáig — 15 helyi, illetve vidéki nyomdával együtt, a „Kelet-magyarországi Nyomdaipari Egyesülés” keretében dolgozott. Miután önálló lett, a nagyobb arányú fejlődést erősen akadályozta, hogy a gépek igen elavultak voltak. Az üzem 1953-ban és 1954-ben a jobb munkakörülmények megteremtésére és szociális intézmények létesítésére kapott ugyan bizonyos összegeket, de komolyabb építkezési, gépi és rekonstrukciós beruházások ennek a többszörösét igényelték volna. Ilyen körülmények között a megnövekedett létszámú üzemben a termelés, főleg a könyvkiadás, a korábbi évtizedekhez képest nagymértékben visszaesett, akárcsak a nyomda termelékenysége.46

44 HBmL. Debreceni Hajlítottbútor-gyár iratai 1949—1951. XXIX. 51/a. 1—3.

45 Néplap, 1954. dec. 17.

46 Benda Kálmán—Irinyi Károly: A négyszázéves debreceni nyomda (1561—1961). Bp. 1961. 260. és 264. old.; Benkő István 6015/1973. sz. írásos adatközlése 4. old.

137