A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 3. 1976 (Debrecen, 1976)

Tanulmányok - Bársony István: A Bihar megyei egyházi birtokok jobbágynépessége a XVIII. század első harmadában

Négy évtizeddel később 1769—70-ben az úrbérrendezés során készült adat- felvételek közül a kilenc kérdőpontra adott válaszokból az ötödiket vizsgáltuk meg. Ez arra a kérdésre keresi a választ, hogy egy egésztelkes gazdának hány és milyen hold szántóföldje és rétje van? Hány pozsonyi mérőt vetnek egy holdba és a rétjein lehet-e sarját kaszálni?41 A válaszokból kiderül, hogy még a XVIII. század 60-as éveiben sem beszélhetünk a megye falvainak döntő részében kialakult, szilárd telekrendszerről.42 A jelzett kérdésre adott válaszokból ugyanis csak az derül ki, hogy „akit mi egész telekű gazdának tartunk elvethet 10 pozsonyi mérőt, meg kaszálhat 3 szekér szénát. A hold földdel nem egyenlőek, melyek nagyobbak, lehetnek egy pozsonyi mérősök”.43 Belényesen a földek nincsenek telkek után felosztva, hanem „ki-ki tehetsége szerint pénzen szerez magának földet, így, aki jobb gazda városunkban elvethet 12 pozsonyi mérőt”. Száldobágyszelistyén egyenesen a következőket mondották a helybeliek: egész, s fél helyes és nyolcados házhelyekre nem lévén a gazdák helységünkben megkülönböztetve, „nem tudhatjuk meg egy olyas gazdának, aki egész házhelyes lehetne; mennyi kapacitású a szántóföldje és a rétje”. A határt két fordulóban használó hegyközszáldobágyiak belső telkei, s kaszáló és szántóföldjei rendesen elosztva nem voltak.

Az osztásos földközösség léte mutatható ki több településnél. Szőlősön a földjüket minden esztendőben újra szokták osztani, s aki közöttük jobb gazdának tartatik elvethet egy fordulóban (három van!) 16 mérő búzát. Rippa, Oláhszentmiklós, Sályi határában nincsenek a válaszadás idejéig a földek „bizonyos és egyenlő mértékekre” felosztva, hanem a gazdák tehetségéhez képest voltak mértékre a földek.

Az elmondottak alapján a parasztság differenciálódásának vizsgálatához nem tartjuk megbízható forrásnak az 1728-as összeírás ezen rovatait. Ameny- nyiben a telekszámok a belső telek arányai tüntetik fel; s nem áll — s mint láttuk nem áll! — mögöttük a külsőségek megfelelő aránya, akkor nem alkalmasak megnyugtató következtetések levonására. Csak növeli a használhatóságukkal kapcsolatos kételyeket még két tényező: a sárréti járás részleges, a sza- lontai járás anyagában a megfelelő rovatok teljes hiánya; illetve az a tény, hogy a telekszámok túlságosan is szép képet mutatnak a későbbi adatokhoz viszonyítva.44

A megyei adóösszeírások rovatai teszik lehetővé az állattállomány szerinti differenciálódás vizsgálatát. Mi most az 1735-ben készült conscriptiora fordítjuk figyelmünket. Ebben az évben a megye adózói közül 6368 család, az ösz- szes adózó 38,38%-a élt az egyházi birtokokon. A háztartások ezen %-os arányát vesszük alapul összehasonlítható vizsgálódásainkhoz. Ez a jobbágy népesség családonként és %-os arányt feltüntetve a következőképpen oszlott meg a megye öt járása között: belényesi: 2395 — 37,60%, érmelléki 632 — 9,92%,

41 L. pl. Felhő Ibolya: A Mária Terézia úrbérrendezése során készült adatfelvételek. A történeti statisztika forrásai, i. m. 1957. 209. old.

42 OL. Helytartótanácsi lvt. Responsa ad novem puncta urbarialia, Com. Bihariensis. Vö.: Szendrey István: Egy alföldi uradalom a török hódoltság után. Bp. 1968. 139—141. old.

43 Bél, Bélrogoz, Dragonyesd, Feneres, Dombrovány, Karbunár, Tatárfalva, Szakács, Szudrics stb.

44 Az 1728 és 1769/70 között eltelt négy évtized alatt semmi esetre sem következhetett be az egyházi birtokok jobbágyviszonyainak olyan mérvű romlása, mint azt az összevetésben az úrbérrendezési iratok mutatják. A bizonytalan teleknagyság, a bevalláson alapuló előzetes összeírások is még döntően jobbágyokat, s csak kevesebb zsellért tüntettek fel. Amikor az úrbérrendezési folyamat során meghatározták a telkes jobbágy kategória alsó határát az 1/8 telekben, akkor számos te53