A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 3. 1976 (Debrecen, 1976)

Tanulmányok - Makkai László: Adatok és kérdések Debrecen törökkori agrártörténetéhez

polgárok által az Érmelléken vásárolt szőlők terméséből került ki. Már a XVI. században megállapítást nyert, hogy „a jobb hegyeket az Érmelléken mind debreceniek bírják”.55 A (sajnos csak hézagosán fennmaradt) Bihar-megyei bortizedjegyzékek va­lóban erről tanúskodnak és a mennyiségekről is fogalmat nyújtanak. Az 1587. évi jegyzék a megye kiskereséri (szőlőkben leggazdagabb) járásának nagyvá­radi, újlaki, száldobágyi, hájói, csatári, pincehelyi, püspöki és bihari szőlőhe­gyeinek termését veszi számba. A nem helyi (ún. extraneus) termelők közt Új­lakon, Csatáron és Biharon vannak debreceniek, mindenütt az extraneusok többségét alkotva, a három helyen mintegy 460 köböl (á 50 itce) azaz 187,5 hl bort szüretelve.56 Ennél korábbi időből csak az újlaki szőlőhegy debreceni sző­lősgazdáiról van adatunk, akiknek itt 1581-ben 75 köböl, azaz 30 hl boruk termett.57 1599-ben a fenti három helységben már 1008 köböl, azaz 427 hl bor a 32 debreceni szőlőbirtokos részesedése.58 1601-ből újra csak részeredményt ismerünk: a csatári hegyen 12 debreceninek 161 köböl, azaz kb. 66 hl bor ju­tott a 222 köblös össztermésből, tehát mind a helyi, mind az egyéb „extra­neus” termelő elől a termés többségét elhódították.59 Más helyről, mint a fel­sorolt három Várad-környéki szőlőhegyről, a XVI. századból nincs adatunk debreceni szőlősgazdákra, de aligha szorítkoztak ezekre a helyekre s így a ti- zedjegyzékek további tanulmányozása során esetleg újabb debreceni „extra- neus”-okra bukkanhatunk. Mindenesetre azonban a 2—3 tucat debreceni sző­lőbirtokosnak a jobb években talán az 1000 hektolitert is megközelítő termése önmagában is elegendő volt arra, hogy a házi és városi szükségleten túl távo­labbi piacokon is (mint pl. Tar István a végváraknak) eladhassanak belőle. A XVII. század folyamán sem csökkent a debreceniek érdeklődése az érmelléki szőlők iránt, de Váradnak a török által 1660-ban történt elfoglalása után a debreceni szőlővásárlók északabbra húzódtak és Diószeg környékén szereztek maguknak szőlőket, s ott még a XVI. századvéginél is nagyobb méretekben gazdálkodtak. Diószegen, Újlakon és Szentimrén 1692-ben 2620 cseber (á 50 itce), 1693-ban pedig 5729 cseber, azaz 1091 ill. 2429 hl bort szüreteltek a deb­receni szőlőbirtokosok, akik közt olyan ismert vezetőcsaládok tagjai is szere­pelnek, mint a Komáromi, Diószegi, Pósalaki és Fényes.60 Mindebből az derül ki, hogy a debreceni cívisgazdák felső rétege a bor­termelésben is éppen annyira érdekelt volt, mint a marhatenyésztésben, azzal a különbséggel, hogy míg az utóbbit súllyal a város határában űzhette, az előb­biben távolabbi vidékek felkeresésére kényszerült. A debreceni kisembereknek a városhatáron belüli „kertekben” termelt gyengébb minőségű helyi borral kellett megelégedniök, hacsak a városi kocsmában nem vásároltak jobbfajta behozott bort. Ami végül a gabonatermelést illeti, az mind a marhatenyésztéstől, mind a szőlőműveléstől alapvetően különbözött abban, hogy a debreceni háztulaj­donos polgároknak a Tócótól nyugatra eső löszös mezőségen szántóföldet 55 Török—magyarkori okmánytár VI. 148—161. old. Idézve és kommentálva Magyar Gazdaság­történelmi Szemle 1903. 316. old. 56 OL E 159. Regesta decimarum. 58. csomó 1587. bordézsma. Ezt adta ki, de személynevek nélkül N. Kiss I. i. m. 687—696. old. 57 OL E 159. Regesta Decimarum. 1581. évi bordézsma. 58 N. Kiss I. i. m. 882. old. 59 OL E 159. Regesta decimarum 59. csomó. 1601. évi bordézsma 60 Uo. 1692/2 és 1693/2. sz. bordézsmajegyzékek 36

Next

/
Thumbnails
Contents