A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 3. 1976 (Debrecen, 1976)

Tanulmányok - Makkai László: Adatok és kérdések Debrecen törökkori agrártörténetéhez

Hogy ezek a kun „szállások” nem lehettek nagyon népesek, azt jól mutatja a fentebb idézett kettőnek, Csorbajánosszállásának és Besemihályszállásának neve, amelyek arra utalnak, hogy nem az egész Csorba ill. Bese család, hanem annak csak egy-egy tagja alkotott önálló „szállást”, nyilván sátraival és barmaival. Egy-egy ilyen, a magyarok által ideiglenesnek tekintett építményekkel, sátrakkal betelepített és baromcsordától ellepett kun „szállás” mintájára nevezték talán már a XIV—XV., de mindenesetre a XVI. században a magyar pásztorszállásokat is „szállásnak”, hacsak nem fordítva, a korábbi magyar pásztorszállások neve ragadt rá a kun településekre. Az a folyamat, amelyre Balogh István fentebb idézett cikkében utal, hogy t.i. a „mezei kert” és a „szállás” kifejezések tartalmilag azonosultak a Duna—Tisza közén és a Tiszántúlon, már annak a feltételezhető fejlődésnek a következménye, hogy a kunok által behozott primigenius típusú szarvasmarha jó tulajdonságait felismerő környékbeli magyar mezővárosi cívisek, élve a rendelkezésükre álló puszták adta lehetőséggel, mezei kertjeikben ezt kezdték tenyészteni és igen hamarosan húsállatként a belföldi és külföldi piacokra vinni.

A legelső adat a később százezres marhaszámot felvevő délnémet piac bekapcsolódására már 1358-ból való s nem is akármilyen, ugyanis ezévben nem kisebb kereskedőtőkés, mint a híres nürnbergi Holzschuher-cég feje 800 forint értékű, azaz kb. 400 ökör Budán történő megvásárlására ad megbízást két ügynökének.33 Az persze nem bizonyos, hogy ezek az ökrök már a „magyar szürke” korai képviselői voltak a budai vásáron, de hogy ez nincs kizárva, sőt valószínű, arra szintén meglepően korai és igen beszédes bizonyítékot szolgáltat a tiroli főhercegi kamara 1320 körüli számadása, amely „a nagy magyar teheneket őrző szolga” ruhájára és a „magyar csorda számára épített új istálló” építésére történt kiadásokat említ.34 Aligha lehet kétséges, hogy ezek a „nagy magyar tehenek” a „magyar szürke” korai példányai voltak s talán tenyésztési célból hozatta a tiroli főhercegi uradalom és tartotta őket külön istállóban. Mindenesetre az ilyen kísérlet meglehetősen egyedülálló, mert német földön később sem honosodott meg a „magyar szürke”, nyilván azért nem, mert Magyarországon sokkal kisebb népsűrűség mellett és klimatikusan is kedvezőbb viszonyok közt olcsóbban lehetett tenyészteni s még a magyar tőzsérek tekintélyes nyereségével is jobban kifizette magát a németeknek idegenből megvásárolni, mint a hazai szűk legelőkön drága munkaerővel meghonosítani.

Magyarországon ugyanis nemcsak legelő volt bőven, hanem a munkaerő is olcsó volt. A kun katonáskodás virágkora, a magyar királyok szolgálatában folytatott külföldi hadjáratok zsákmányszerzési alkalmai a XIV. század első évtizedeiben elmúlván, a kun köznép gyorsan szegényedésnek indult és részben saját főembereinek, részben magyar földesuraknak jobbágyaivá lett, azokat kivéve, akik a XV. századra kialakult hét kun szék törvényhatósága alatt közvetlenül a királytól függő szabadparasztokkáváltak.35Akun köznép mindhárom

33 R. Klier: Der schlesische und polnische Transithandel durch Böhmen nach Nürnberg in den Jahren 1540 bis 1576. Mitteilungen das Vereins für Geschichte der Stadt Nürnberg 53/1965. 218— 219. old.

34 O. Stolz: Die Schwaighöfe in Tirol. Innsbruck 1930. 91. old. „Dem famulus custodiens vaccas magnas ungaricas pro tunica grisea lib. 3” .. .„pro stabulo novo facto pro armentis ungaricis”. Csábító lenne a „tunica grisea”-t a hazai „pannus griseus”-sal, a Debrecenben akkor már bizonyára gyártott szürposztóval, s a nagy magyar teheneket őrző szolgát a hazai szűrt viselő magyar hajdúval, mint az idegen jószág szakszerű kezelőjével azonosítani! (Az adatra Hofer Tamás volt szíves felhívni a figyelmet).

35 Györffy Gy.: i. m. 263. s köv.

32