A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 3. 1976 (Debrecen, 1976)

Tanulmányok - Makkai László: Adatok és kérdések Debrecen törökkori agrártörténetéhez

kategóriájából bizonyára sokan költöztek a több munkaalkalmat és nagyobb személyi szabadságot biztosító szomszédos mezővárosokba, amelyeknek tőkés vállalkozó polgársága szívesen fogadta és alkalmazta az új típusú marha tenyésztésének ezeket a „szakembereit”. Nagyon valószínű, hogy a később hajtónak — hajdúnak nevezett réteg tekintélyes része a kunokból került ki, hiszen — mint ismeretes — a kun nyelvű Miatyánk is legtovább a pusztai legelők pásztorainál maradt fenn. Azt azonban bizonyosnak kell tekinteni, hogy a „magyar szürke” jótulajdonságait a nomád kun tenyésztés még nem hozta ki teljességgel, hiszen, mint Matolcsi János már fentebb idézett grafikonjából kiderül, a testsúly növekedése egészen a XIX. századig tartott.86 Az európai „rekorder” húsállat kitenyésztése már a magyar mezővárosi cívisek érdeme, akik „mezei kert- jeik”-be a kun „szállások” marháját betelepítve, árutermelésre specializálták magukat, a „magyar szürke” tulajdonságai közül a növekedésre és a hízásra való hajlamot használva ki a tejelés rovására.37 A X1Y. század közepén ez a folyamat s a tenyésztés terjedése már erősen előrehaladhatott, amire az említett német és osztrák adatokon kívül egy egyetemesebb érvényű olasz tanúságunk is van, a Nagy Lajos katonái (köztük számos kun zsoldos!) által informált firenzei krónikás, Villani feljegyzése Magyarországról: „az országban sok a barom, ezeket a földművelésnél nem használják, hanem a térés legelőkön meghizlalva levágják.”38

Ha ezekkel a tényekkel egybevetjük Debrecen fentebb vázolt XIV. századi gyors, és a hazai viszonyok közt talán legnagyobb mértékű területi gyarapodását, aligha zárkózhatunk el annak a véleménynek megkockáztatása elől, hogy a debreceni puszták megszerzése már a XIV. században együttjárt a „magyar szürke” meghonosításával, a pusztai legeltetést szolgáló „szállások” megszervezésével (amelyeket, mint fentebb láttuk, itt a korábban is szokásos „mezei kert” elnevezéssel illettek). Debrecen környékén, Szabolcs megyében még a XVIII. században is kiterjedt pusztai legelők voltak39 s a XIV. században nyilván még több volt belőlük. Ezeknek egyrészét képezte Debrecen hortobágyi pusztája is (maga a város Bihar megyéhez tartozott). A Nagykunság közvetlen szomszédsága ezzel a legelőterülettel önmagában is valószínűsíti azt, hogy a debreceniek korán meghonosították a „magyar szürke” marhát pusztáikon, de a kun kapcsolatokról a valószínűségnél többet mondó, teljesen konkrét adataink is vannak. A XIII—XIV. századfordulón Debrecen városa és annak hortobágyi pusztái közé beilleszkedő (a XVII. század elején Debrecen határába olvadt) Macsot nem kisebb ember kapta adományba 1260 körül IV. Bélától, mint

36 Matolcsi J.: i. m. 12. old.

37 Hogy mennyire azonosultak a magyar „mezei kertek” és a kun „szállások”, arra mi sem jobb példa, mint Balogh Istvánnak a 17. jegyzetben idézett tanulmányában olvasható megállapítása arról, hogy a szállásokból kialakult tanyavilág pontosan ugyanarra a területre (jászkun és hajdú kerületek, Pest, Csanád, Csongrád, Békés megyék, s ezeknek szélén Debrecen) rögzíthető, amelyről a XVI. században a legtöbb exportökröt hajtották fel. Reizner: Szeged története. 1900. IX. kötetében közölt 1462. évi oklevél szerint a jászkunok és a környékbeli mezővárosok pásztorkodásának összekapcsolódására már a XV. század derekáról van konkrét adatunk, mikor a kunok és a szegediek közösen használják „a homokot”.

38 Idézi, de egyébként a XIV.—XV. századi „nyaralók” és „telelők” említésén túlmenően a pusztai rideg állattartásról a korábbiakhoz képest új adatokat és szemléletet nem hoz Szabó István i. m. 32. 1. А „XV. században felvirágzó külterjes marhatartásról” s ugyanazon időben a marhakivitel megnövekedéséről beszél, de ennek következményét nem a tenyésztés specializálódásában, hanem éppen ellenkezőleg abban látja, hogy „a marhatartás még inkább az extenzivitásnak, a szilaj nyájak nevelésének útjára lépett”. Uo. 31—35. old.

39 Balogh István: Szabolcs megye statútumai a pásztorok megrendszabályozására a XVIII. században. A Nyíregyházi Jósa András Múzeum Évkönyve II. 1959. 93. old. (térkép).

3 Évki ; III.

33