A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 3. 1976 (Debrecen, 1976)

Tanulmányok - Balogh István: Adatok az alföldi mezővárosok határhasználatához a XIV-XV. században

1. Debrecen a XIV. század folyamán, annak ellenére, hogy néhány oklevél civitas-пак mondja és lakóit hospes-nek nevezi, vitathatatlanul földesúri mezőváros. Mint uradalmi központ fejlődött jelentékeny mezővárossá. A fejlődést más egyéb tényezők mellett magas közjogi méltóságokat viselő Debreceni család nagy mértékben elősegítette. Egyrészt úgy, hogy Debrecen körül összefüggő birtoktestet alakított ki, s a birtok központ részével nem jelentéktelen jogok szerzését is elősegítette. A család kihalása után a király lett a földesura, s Zsigmond tudatos várospolitikáját Debrecenre is kiterjesztette. Néhány év múlva azonban ismét földesurak tulajdonába került. (1406—1411 Ba- liczky János; 1411—1450 Lázárevics István, majd Brankovics György; 1450— 1506 között Hunyadi János, Szilágyi Erzsébet, Mátyás és végül Corvin János volt a földesura). Jogi állapota nem változott akkor sem, amikor a földesúr az uralkodó volt. A változó földesurak officiálisai nem egyszer saját javukra igyekeztek fordítani uraik magas állását és éppen az ő törekvéseik mutatják, hogy a mezőváros helyzete a határhasználat tekintetében nem volt független az uradalmi szervezettől és a földesúri birtok- és tulajdonjogtól.

2. A debreceni határ kialakulásának menetére és a határ egyes részeinek használati módjára is biztos feleletet adhatunk. A XV. század folyamán nagyrészt Debrecen lakói használják azoknak a birtokoknak területét, amelyek a XIV. században még az uradalom tartozékai voltak, és amely a XVI—XVII. század folyamán a város kommunitásának nem vitatott birtokában volt, mint a város territóriuma. Ezeket részint a földesurak adták használatba, részint a földesúr és a város közösen, ismét mást a város egyedül szerzett meg. Vannak aztán olyan XIV. századi uradalmi tartozékok, amelyek a következő évszázadban kikerültek az uradalom kötelékéből és más földesurak birtokába jutottak. Ezek némelyikét a XVI—XVII.század folyamán a város zálogbavétellel vette birtokába.36

Az egykori uradalmi, most már mezővárosi tartozékként emlegetett birtok, vagy birtokrészek közül több,a XIII. században lakott település lehetett; más, a XV. században emlegetett birtokok (pl. Ároktelke, Kamarás- és Ondód- telke) talán sohasem voltak lakottak, vagy már a XIV. század elején is néptele- nek. Egyesek neve megmaradt ugyan, de határa elenyészett, a pusztává lett hely területe beolvadt a továbbra is lakott település határába. Nagyerdő és Apafája sohasem volt lakott település, a Szigettől elkülönített Kösélyszeg és Kadarcskerületi csak határrész volt, talán nevet is az elkülönítés után kapott. Más, korán néptelenné vált falu határa beolvadt egy másikéba, de a neve — egy darabig a különállása is — nyomon követhető. Végül a név határnévként ma is él, (Soma, Szata, Ároktelke, Kondoros), de az egyes alkotó részek egybeolvadva, a későbbi századok folyamán nevet is változtattak (mint az említett helyek mai Nagycsere neve).

Az elkülönítő határvonal fenntartására sem az uradalom, sem a mezőváros keretében nem volt szükség, de minden esetre megmaradt az, ha a határhasználat rendszere (pl. Nagyerdő, Kösélyszeg), vagy a szomszéd birtokok idegen földesúr kezén léte indokolta (Szata és Soma határa Haláp felől).

A mezőváros lakói használatban levő birtokok együttes területe a XV. század folyamán az alábbi módon alakult:

36 Ilyenvolt Hegyes, Macs, Haláp, Zám. ZoltaiL.: Ismeretlen részletek... i. m. 113, 121, 169—194. old. Mind a négy lakott hely volt még a XVI. században, de Zámon már a század első évtizedeiben jellegzetes pusztai»ásztorkqdá&_alakult lp\„kertek

2 Évb' ч III.

17