A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 3. 1976 (Debrecen, 1976)

Közlemények - Benda Kálmán: A Felső-magyarországi rendek kassai részgyűlése 1607 márciusában

/

megholt fejedelemmel: hogyha ő felségének Boczkay fejedelemnek magtalanul holta történnék, de facto az Tizan túl való vármegyék, kiket ő felsége Erdélyhez engedett volt bírni, Zathmarral, Kallóval, Tokajvai egyetemben visszaszálljon az koronához, és hogy Boczkay Miklós uram ő nagysága az vé- gezés szerint Zathmart ad requisitionem regnicolarum et spectabilium et magnificorum dominorüm commissariorum nem akarta volna resignálni és nem resignálta. Tetszik azért az nemes országnak, hogy igen méltó dolog, hogy az nemes ország és az commissarius urak ő nagyságok mégis ex superabundant! találják meg Boczkay Miklós uramat mind levelei, mind követi által, in illum sensum az mint ennek előtte írt vala az ország neki; ugyan megjelentsék neki: ha most az végházat az béczi vége- zés szerint meg nem adja, hanem az ország gyűlésére halasztja, általánfogva és minden okvetetlen az mi az végében vagyon ugyanazon béczi végezésnek, ő nagyságára következik, és azt nem másnak, hanem magának imputálhatja és a bennevalóknak.33

[III.] Az mi az másik propositiót illeti, az hamis hírhordozók felől, az tetszik az nemes országnak, hogy mivel afféle hamis hírhordozásbul gyakorta az község olyat is concipiál és elhiszen magában, ki soha nem volt, nem is leszen és ugyan az főrend is meg szokott botránkozni benne, annakokáért tetszik az nemes országnak, hogy afféle hamishír hordozó emberek, kik nyílván ex praeconcepta malitia et animo deliberato hirdetnek hamis híreket, kik praejudicálnak hazánknak javának, marhájokban, jószágokban, testekben is megbüntettessenek.

[III. a.] Az nemes ország panaszolkodott három dolog felől. Egyikrül, hogy 6 fölsége Kolonycz uramat, tanquam non nativum Elungarum generális kapitánnyá tötte volna contra sancitum Viennensem articulum.34 Melyet az commissarius urak 6 nagyságok így resolváltak, hogy ő fölsége az jövendő ország gyűlésig hadta Kolonicz uramat generálissá, de az jövendő gyűlésben végez az bécsi végezés szerint ő felsége derékképen mind azon tiszt felől, mind egyéb tisztek felől. Másodikon, úgymint az szepesi prépostságon offendáltattanak az regnicolák, az mint praetendálták, minthogy gyermeknek conferálta volna ő felsége.35 Arrul úgy informálták ő nagyságok az országot, az kin contentusok

33 A bécsi békének arra a pontjára utal, mely mindazokat, akik a békében írtakat nem teljesítik, hűtlenség bűnében marasztalja el. (Bécsi béke: Quod personam Dni Bocskay... concernit. § 30.)

34 A bécsi béke 9. és 10. cikkelye kimondja, hogy a végvári tisztségeket csak született (tehát nem honfiúsított) magyarok tölthetik be. Seyfried Kollonich, akit az országgyűlés 1598-ban honfiúsí- tott, a dunáninneni főkapitányi tisztet töltötte be, s 1606. végén Mátyás főherceg őt bízta meg, hogy a felkelők kezén levő nyugat-felvidéki várakat, mindenekelőtt a fontos Érsekújvárt átvegye. Takáts Sándor (A magyar rebellis tragédiája. A Régi idők régi emberek Bp. év nélk. kötetben, 98. s köv. old.) tüzes magyarnak rajzolja Kollonichot, aki egyaránt népszerű volt katonái és a magyar nemesek körében. Ennek ellene mond a Kassán egybegyűlt rendek nyilatkozata. Ellene mond azonban már a Bocskai párti rendek Európához intézett kiáltványa is 1605-ben, amely Kollonichot „Homo germanus”-nak mondja, (МОЕ XI. 179. old.) továbbá Illésházy István

1606. december 6-i, Thurzó Györgyhöz írt levele, ahol ezt olvassuk: „Kollonich uram én nem tudom, mit erőlteti ilyen igen magát, hogy ő ország kapitánya legyen. Magyart is találunk az kire bízzuk magunkat és országunkat... Németekre az végházakat ne bízzuk, ám Esztergamot is feladák, az többit is mind németek adák török kezében, nekik nem hazájok ez, nem fáj nekik”. (Történelmi Tár 1882. 428. old.) A biztosok különben úgy vélték, hogy az északkeleti megyéket is Illésházy izgatta fel Kollonich ellen. (A biztosok jelentése 1607. február 21.: HKA Anhang vermischter ung. Gegenst. Fasc. 50. Conv. 1607. Föl. 166—168.)

35 A Bocskai hadai elől elmenekült Pethe Márton kalocsai érsek, szepesi és leleszi prépost 1605. október 3-án Bécsben meghalt. Utódjául a szepesi prépostságban a király 1606. január 16-án a Trencsén megyei, akkor 15 éves Hosszútóthy Lászlót nevezte ki, bátyja István királyi tanácsos közbenjárására. (Pirhalla Márton: A Szepesi Prépostság vázlatos története. Lőcse 1899. 344. old.) Pirhalla szerint (i. m. 345. old.) az ifjú Hosszútóthy 1606. júliusában átvette a prépostság kormányzását, ha azonban ez valóban így lett volna, akkor Rudolf király nem sürgette volna 1606. november 20-án, (ld. Thurzó válaszát: OL Thurzó család lt. Fasc. 2. N. 7/16) majd 1607. február 23-án a magyar kancellárnál és Thurzó Györgynél is (OL M. Kancellária, Minutae Prag. Fasc. 3. Conv.

1607. Föl. 25 és OL Thurzó család lt. Fasc. 23. N. 7.) á birtokaiba való beiktatását. A törvényes beiktatás megtörténtéről Thurzó 1607 március 22-én tudósította a Szepesi Káptalant és a prépostság javainak provizorát, majd a következő napon Rudolf királyt. (OL Thurzó család lt. Fasc. 2, N. 9/3—4.) A teljesség kedvéért ehhez még tegyük hozzá, hogy március második felében Hosszu- tóthy újabb beadvánnyal fordult az uralkodóhoz. Ebben panaszt emelt Thurzó Kristóf Szepes megye főispánja és Szepesvár ura ellen, mondván, hogy a prépostságra érvényesíteni akarja a maga jus patronatusát, s a káptalan működését minden módon akadályozza. A magyar tanács véleménye az volt: őfelsége hasson a katolikus Thurzó Kristófra, hogy jogtalanul ne bitorolja a káptalan jövedelmeit és ne akadályozza működését. (A beadvány, külzetén a magyar tanács véleményével: OL M. Kancellária, Hung, et Trans. Fasc. A. 5 f.)

170