A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 3. 1976 (Debrecen, 1976)
Közlemények - Szendrey István: Derecske hajdúváros
telepítették oda a hajdúságot, s a Porta szabadságlevelét is megígérték már nekik és még mindig nem adták meg.26 Az erdélyi követ még tovább érvelt a török követeléssel szemben: „igaz, az én kegyelmes uram ugyan régen hogy az német pártról való hajdúságnak kapitányit, hadnagyit, tizedesit és holmi jó elékőlt legényeket szállított az kis faluhelyre azért, hogy az mikor az szükség kévánja, ezekkel az többit is bírja hatalmas császár hívségére, de nem károkkal az csongrádi vitézeknek... csak azolta város miolta az hajdú vitézek megszállották”. A válasz elutasító. Nem kell a felkínált adó: „az hajdúk menjenek el róla”, mert a fényes Porta nem tűri ott meg őket. A következő év elején aztán már Budáról csak a panasz érkezett Erdélybe, hogy a derecskeiek nem fizették meg az adót, haladéktalanul vigyék azt ezután Budára.27 Ebben az esztendőben — 1636 — a Portán is engedékenyebb a hangulat. Az erdélyi követ jelentéséből tudjuk, hogy a szolnoki törökök ismét panaszkodtak a derecskeiekre, de a nagyvezér türelemre intette őket.28 A kérdésben azonban nagyon ingadozó a törökök álláspontja. Az engedékenyebb véleménnyel egyidőben a követek azt az utasítást kapták Erdélyből, hogy Derecske ügyét még véletlenül se említsék. Ha a törökök mégis szóbahoznák, tegyenek ígéretet arra, hogy alkalmas időben elviszik onnan a hajdúkat, de most Bécs miatt ez nem lehetséges. 1636 októberében már arra kényszerültek Rákóczi követei, hogy az elköltöztetést a kemény télre való hivatkozással odázzák, ugyanis a nagyvezér most még abba se akart beleegyezni, hogy ezen a télen helyben maradhassanak. Követelte, hogy a fejedelem haladéktalanul vigye el onnan hajdúit és a régi jobbágyokat telepítse vissza.29 Az esztendő novemberének végén pedig azt jelentették Gyulafehérvárra; a nagyvezér elrendelte, hogy „Derecskéről a hajdúk mostantól fogva két hónap alatt elszánjanak.” A jelentés fényt derít a portai viszonyokra is. Kiderül, hogy befolyásos udvari főember megbiztatta őket; nem olyan veszélyes a dolog. Erre Rákóczi ígéretet tett, hogy az 1637. esztendő Szent György napjára elköltözteti Derecskéről katonáit.30 ígéretét ismételten nyilvánítja, de sohasem tartja be.31 Ezután már nem is került szóba a hajdúk elköltöztetése, de a viszály örökös maradt. Minden jel arra mutat, hogy a derecskéi hajdúk és a törökök között állandó volt az összetűzés. Ezt a szolnokiak, máskor a csongrádiak rendszeresen jelentették a Portán. Természetesen csak a derecskeiek túlkapásairól beszéltek. Ebben a helyzetben Szalánczi István portai főkövet azt az utasítást kapta, hogy mindenkor hangoztatni kell: a végbeli katonák között másutt is gyakoriak az ütközések, s ne feledjék, hogy ezeket a vitézeket a németek oldaláról szállította ide Erdély fejedelme, itt talált nekik alkalmas lakóhelyet. A többször megígért adót is emlegethetik, de az ügyet mindenképpen „altassák el”, ha mással nem, azzal is, hogy hivatkozzanak a szolnoki és a csongrádi törökök fosztogatásaira.32 Úgy tűnik 1637-re sikerült is az „elaltatás”, mert többet nem találkozunk a problémával, s ebből pl. Lukinich Imre azt a következtetést vonta le, hogy 1637-ben Derecskén még hajdúk 26 Uo. 98. old. — és Szilády A. — Szilágyi S. i. m. 213. old. 27 Веке A.—Barabás S. i. m. 102—103., 178. old. 28 Történelmi Tár 1894. évf. 97. old. 29 Szilády Á.—Szilágyi S. i. m. 366., 420., 430., 440. old. 30 Uo. 300., 467. old. 31 Uo. 470., 472. old. 32 Történelmi Tár 1904. évf. 602. old. 154
