A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 3. 1976 (Debrecen, 1976)

Közlemények - Szendrey István: Derecske hajdúváros

telepítését tehát bizonyítani nem lehet, sőt azt sem, hogy az első, vagy esetleg egy Bethlen Gábortól származó második telepítő-oklevél elveszett volna.5

Derecske hajdúvárossá tételére egyetlen hitelt érdemlő okiratunk van: I. Rákóczi György erdélyi fejedelem 1631. június 23-án kelt kiváltságlevele, amely szerint a fejedelem vásárolta a falut a Szabolcsból áttelepülő 1000 hajdú számára. Csupán erre az adományra hivatkozott a kérdésben szakszerű körültekintéssel és pontossággal eljáró történetíró, aki hiteles másolat alapján bizonyította a telepítést, de ezt a forrást szinte sohasem vettük tekintetbe.6 Ennek az oklevélnek azóta több másolata is előkerült, s tudjuk, hogy a XIX—XX. század fordulóján, sőt még a II. világháború idején is a község irattárában őrizték az eredeti kiváltságlevelet, amely azóta sajnos elveszett.7

Derecske hajdújogát tehát csak 1631-től tekinthetjük bizonyítottnak. Mivel e jog elnyerésének körülményeiről és az ide települt hajdúság kilétéről — egyetlen feldolgozást kivéve8 — soha senki érdemben nem szólt, ebben a munkában szükségesnek tartjuk a kérdés alaposabb, az országos történettel is összefüggő bemutatását.

Bethlen Gábor fejedelem a Habsburgok ellen vívott harcai egyik sikereként elérte, hogy az Erdéllyel határos 7 magyarországi vármegyét haláláig Erdélyhez csatolták. Ezek közé tartozott Szabolcs is, a nagy hajdúvárosokkal egyetemben. Bethlen jól látta, hogy Erdély területének bővítése, s a hajdúknak Erdélyhez való ilyen kapcsolódása rendkívül nagy előny a kis fejedelemség biztonsága szempontjából. Érthető tehát, hogy amidőn egészségi állapota rosszabbodott, 1629 augusztusában gyűlésbe hívta a hajdúságot Debrecenbe. Azt akarta elérni, hogy halála után a hajdúvárosok tagadják meg a királyi Magyarországhoz való visszacsatolást. A hajdúkon kívül nagy tekintélyű főurat is igyekezett megnyerni tervének, volt hadvezérét, Rákóczi Györgyöt. A hajdúk álláspontjáról keveset tudunk — ellentmondásos a magatartásuk ■—•, Rákóczi György ingadozása ellenére lényegében megtagadta a közreműködést abban, hogy a Habsburgok és Bethlen szerződését ne hajtsák végre.9 Bethlen Gábor tehát élete utolsó napjaiban nem tudott szilárd biztosítékot találni a kérdés megoldására. A halálát követő zavaros esztendő pedig jó alkalmat adott a Habsburgoknak a beavatkozásra.

Bethlen utódja, Brandenburgi Katalin trónja biztosítása érdekében azonnal készségesnek mutatkozott arra, hogy visszaadja a 7 vármegyét. Ennek tudatában, s terveiknek megfelelően a császári biztosok már 1630januárjának közepén gyűlést tartottak Kassán a visszacsatolandó területek várkapitányaival és a hajdúk vezetőivek. Kimondották a 7 vármegye visszakerülését, a céloknak meg nem felelő várkapitányokat megbízhatókkal váltották fel, de „sok bajuk volt a hajdúkkal”. Ezeknek ugyanis esküt kellett volna tenniük a magyar királyra, amire nagy részük nem volt hajlandó.10

Az események legfőbb mozgatója Eszterházy Miklós nádor, mindenáron meg akarván szerezni a területet, kezdetben mindent elkövetett, hogy a maga

5 Lásd O’sváth P. i. m. 331. old. — E kérdésekre fentebb is utaltunk.

6 Lukinich Imre: Erdély területi változásai. Bp. 1918. 342—347. old.

7 A kérdésre lásdSzendrey I.: Hajdú-szabadságlevelek i. m.203—205. old., ahol az oklevél szövege is olvasható.

8 Makkai László: A kuruc nemzeti összefogás előzményei. Bp. 1956. 114. s köv. old. — Sajnos a közelmúltban megjelent „Hajdúböszörmény története” c. munka sem fordított a kérdésre kellő figyelmet. (Szerk.: Szendrey István) Debrecen, 1973.

9 Szilágyi Sándor: I. Rákóczi György. 1593—1648. Bp. 1893. 144—146. old.

10 Uo. 147—151. old.

150