A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 3. 1976 (Debrecen, 1976)

Közlemények - Szendrey István: Derecske hajdúváros

oldalára állítsa a hajdúkat. Első lépése komoly reményekkel kecsegtetett. Mint láttuk, a nagy fejedelem felesége, az erdélyi trónon utódja, egyáltalán nem gondolt a vármegyék megtartására. A hajdúvárosok, kapitányok magatartása pedig szerfölött ellentmondásos volt. Eszterházy nádor jól tudta, hogy a hajdúk csatlakozása nélkül lehetetlen tervének megvalósítása, ezért ahhoz az eszközhöz folyamodott, hogy megbontja a hajdúk egységét. A szerep eljátszására legalkalmasabbnak tűnt Szoboszló kapitánya, Fekete Péter, aki eddig is gyakorta szállt szembe a többi hajdúvárossal. Valóban, Fekete Pétert sikerült Eszterhá- zynak megnyernie, s ő „Fekete Péter a szoboszlói hajdúkapitány be is küldé a nádor parancsolatját a hajdúknak, hogy felüljenek.”11 A szoboszlói kapitánynak azonban korántsem volt olyan hatalma az egész hajdúság fölött, hogy szavára valamennyien hajlottak volna. A jelekből ítélve különösen nem Böszörmény, ahol Erdélyi András kapitány állt a csatlakozást ellenzők élén.

Brandenburgi Katalint követően a szerfölött határozatlan idősebb Bethlen István is a megyék átadása mellett foglalt állást, szemben fiával (ifj. Bethlen István) és vejével (Zólyomi Dávid). 1630 nyarán levélben értesítette a nádort arról, hogy fia — aki váradi kapitány volt —- katonáival és a bihari hajdúkkal Debrecenbe szállt az ellenálló böszörményi hajdúkapitány hívására, aki segítséget kért ifj. Bethlen Istvántól Eszterházy ellen. Hogy még inkább megbékítse Bethlen a nádort, tudomására hozta; fiát visszarendelte Debrecenből. Jóllehet ekkorra, már átlátta miben is mesterkedik Eszterházy, annak mégsem tulajdonított jelentőséget, hogy a hajdúság Erdély oldalán maradjon.11 12

De sem Brandenburgi Katalin, sem id. Bethlen István, másrészt sem Eszterházy Miklós, sem Fekete Péter állásfoglalása és lépései nem döntötték el a kérdést. Sokkal inkább ifj. Bethlen István, Zólyomi Dávid és nem utolsó sorban az Erdélyi András által vezetett ellenálló hajdúk. Végsőfokon pedig Rákóczi György, már mint erdélyi fejedelem oldotta meg a kor e nagyjelentőségű problémáját, egyáltalán nem biztos, hogy kihatásában kedvezően.

Miután Eszterházy nádor semmiféle ügyeskedéssel, az oszd meg és uralkodj elv alkalmazásával sem tudta tervét elérni, elhatározta, hogy szétveri a hajdúkat és az élükre álló két ifjú gróf seregét. Első lépésként a kállóiakkal támad tatta meg a böszörményieket, de a segítségre siető váradi kapitány visszaverte a kállói császári csapatokat.13 Kevéssel ezután Bornemissza János kassai kapitány 3 ezer főt számláló seregét zúzták szét és nyomták vissza a Tisza másik oldalára. A kérdés nemcsak a katonai kudarcok miatt vált a Habsburgok számára mind veszedelmesebbé, de azért is, mivel az erdélyi belső zűrzavarral elégedetlen ifj. Bethlen és Zólyomi grófok megnyerték Rákóczi Györgyöt, hogy az fogadja el az erdélyi fejedelmi trónt. Rákóczit a hajdúk fejértói gyűlésükön valósággal fejedelmükké választották, ezzel oldalára álltak. Rákóczi elfogadta a felkínált trónt, és szeptemberben már Zólyomi Dávidék táborában található. Erdélybe való bevonulását támogatandó, megindultak a hajdúk is, akik közben leváltották megalkuvó kapitányaikat, s helyükre Rákóczi-hű embereket választottak.14

Eszterházy a hajdúkat igen veszedelmes ellenségnek találta és rádöbbent arra is, hogy most már Rákóczi megbüntetése sem sikerülhet másként, csak

11 Erdélyi Országgyűlési Emlékek. (Szerk.: Szilágyi Sándor) Bp. 1883. IX. k. 1629—1637. 6—10. old. — Vő. Történelmi Tár 1885. évf. 107—107., 116. old.

12 Horváth Mihály: Kismartoni regesták 1617—1645. Magyar Történelmi Tár. 1861. évf. 41—43. old.

13 Szilágyi S.: i. m. 153—154. old.

14 Uo. 156—182. old. — Mokkái L. i. m. 112—122. old.

151