A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 2. 1975 (Debrecen, 1975)

Levéltári fórum - Orosz István: A hajdúvárosok agrártörténetének levéltári forrásai a 18-19. században

meglevő külső birtokot tekintette. Azok, akik 1784 után külső birtokaikat eladták, nem részesülhettek a még ezután felosztandó közös földekből. A tagosítás és arányosítás legfőbb ellenzői ezért a legszegényebb hajdúk voltak.24

Az országgyűlési törvény értelmében a tagosítás során csak ott lehetett a bírói peres utat elkerülni, ahol a tulajdonosoknak birtokarányosan számítva legalább a fele kívánta a tagosítást. Ez Szoboszlón és Nánáson így történt, a többinél azonban a debreceni törvényszék elé került a tagosítás kérdése. E törvényszék iratai, valamint a Tagosítási Választmány működése során keletkezett iratok is betekintést engednek a mezőgazdaság és az agrártársadalom viszonyaiba.25

A terrenum privilegiale, az örökös hajdúföld a városok határának csak egyik részét alkotta. Más alföldi településekhez hasonlóan a hajdú városok is használtak terjedelmes prédiumokat, amelyeknek megszerzéséért, megtartásáért, majd megváltásáért két évszázadon keresztül elkeseredett harcot folytattak. A prédiumok iratanyagát a legtöbb város külön kezelte, a jogbiztosító szerződések, peres akták, mérnöki felmérések mellett megtaláljuk bennük a pusztai pénztár számadáskönyveit is.26

A prédiumok iratanyaga azért is fontos a hajdú városok agrártörténetének kutatásában, mert a puszták használatában számos ősi elem megőrződött, amelyből vissza tudunk következtetni korábbi időszak viszonyaira is. Így pl. a prédiumok rövid időközönkénti, esetleg évenkénti újraosztása egészen a 19. század elejéig megmaradt, holott a periodikus újraosztás rendszere az örökös földeken már a 18. század derekán megszűnt, illetve a határ elenyészően kis részére szorult vissza. Hajdúhadház örökös határán pl. már a 18. században kialakult a háromnyomásos gazdálkodás, gyenge, homokos talajú prédiumáról Pallagról azonban még a 19. század derekán is azt olvashatjuk, hogy „rossal tengerivel és krumplival használják s tíz évi folytonos használat után legelőnek hagyják".27

Szoboszló 1817-ben megvásárolt pusztája. Köteles azért érdemel figyelmet, mert a végleges kiosztás után tanácsi határozattal olyan öröklési rendet vezettek be, amely a királyi biztost és a Helytartótanácsot is sokáig foglalkoztatta. A hajdú városokban is szokásban levő mindkét ágon történő örökléssel szemben ugyanis úgy döntöttek, hogy a kötelesi prédiumon levő földet leányág nem örökölheti, a férfiág kihalása után a föld a tanácsra, illetve a vásárlók közösségére száll vissza s a tanács a birtokban maradók között osztja szét a háramlott földet.28 29

A hajdú városok külső határában az egyes határrészek különböző jogi helyzete természetesen a határhasználat rendjét is befolyásolta, bár a döntő meghatározó tényezők a gazdasági-társadalmi és táji feltételek voltak.

A határhasználatról az első tudósításokat az 1702., 1715. és 1720. évi összeírásokban olvashatjuk.92 Az adóösszeírások legnagyobb forrásértéke éppen a határhasználat rendjének leírásában van, hiszen ebben az esetben az eltaga- dásnak nem volt értelme. A három összeírás megállapításai között ennek elle24 Orosz I.: Mezőgazdasági termelés ... i. m. 144. old.

25 Orosz István: A hajdúböszörményi mezőgazdasági termelés és agrártársadalom fejlődése 1784-1889. In: Hajdúböszörmény története i. m. 365. old.

26 HBmL IV. A. 502/b. 1788. Fase. I. No. 56. V. A. 402/j. 7. k. HKÖ 206.

27 Uo. VI. 127/gg.

28 Uo. IV. A. 502/b. 1818. Fase. VI. No. 6. Uo. IV. A. 502/a. 1843. 333. old.

29 OL Arch. Regn. Lad. BB. No. 8. HBmL IV. A. 502/d. 1715, 1720.

154