A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 2. 1975 (Debrecen, 1975)
Levéltári fórum - Béres András: A Hortobágy fejlődéstörténetének vázlata és levéltári forrásai
8-án kelt jelentése, amelyet Debrecen város Tanácsához küldött a hortobágyi tilalmas legeltetésről :31 „A folyó esztendőben szept. 28. napján 8 nyájjuhászok a többszöri tilalom ellen juhaikat a Hortobágyon túl vervén convincaltattak száz-száz forintra, melyeket Vecsei Sámuel szenátor úr keze alá következő feljegyzés szerint fizettek be. Nyájjuhász Tar Ferencétől Piac utcai polgár Csiszár János és Szabó József 100 forintot. Harangi Jánosétól Piac utcai polgár Szekeres János 100 forintot. Pákozdi Jánosétól Piac utcai polgár Huszti János 100 forintot. Szabó Sámuelétől Hatvan utcai polgár Molnár Sámuel és Kovács András után 100 forintot”. A büntetéspénzek befizetésének alapja a Tanács 1819. szeptember 25-i ítélete, amelyeket a pásztorok ellen hozott, s a tilalomrontókat gazdáikkal együtt keményen büntette.32 „Több ízben lévén már büntetve a szoros tilalom ellen való engedetlenségért mind a juhtartó gazdaság, mind a számadó kisbojtárok, mégis a magistratuális parancsolatokat és rendeléseket semmibe se vévén, azt tetszések szerint nyakason gázolni nem irtóznak, azért a számadók közül azok akik már több ízben is megpácáztattak, nevezetesen Pákozdi, Cziráki, Tóth András, Harangi, Tar Ferenc, - hogy engedelmességre szoktatódjanak - kü- lön-külön fejenként 50 pálcára, Nagy Péter, Moritz János, és Szabó József fejenként 40 pálcára, Oláh János és Major István bojtárok fejenként 30 pálcára ítéltetnek". Bűnükül azt rótták fel, miszerint: „ezek most kemény tilalom ellenére arra a vakmerőségre vetemedtek, hogy nyájokat a Hortobágyon túl hajtották". Ami a rossz legelőviszonyokat figyelembevéve nem is csoda, hiszen a nagyjószágnak is alig volt mit enni, de a juh még „elcserkészett" a nagyjószág legelőin. S ha figyelembe vesszük az évenként fellépő nagymértékű betegséget, a száj- és körömfájást, annak ilyen módon, a közös legelő útján való terjedését értjük, bár nagyon szigorúnak tartjuk a Tanács határozott kemény ítéletét, mégis meg kell érteni. Egyébként a debreceni Tanács egyik 1824. június 2-án hozott határozata a ménes állapotáról ezt a kérdést is jobban megvilágítja.33 „Je- lentődvén, hogy a gazdaság méneseiben, különösen pedig Csikós Tapasztó számadása alatt lévő ménesekben sok ragadós nyavajájú és taknyos lovak vannak, a többi egészséges lovaknak világos romlására. Ezen kívül hogy a Hortobágy mellett a gulyák, az ökörcsorda átaljában a láb és a szájfájásban fekész- nek. Erre nézve a főbíró úr azt praejectálja (javasolja), hogy jó volna ezen bizonyos idő szakaszokban előforduló nyavajáknak okai gyógyító, vagy elhárító eszközei eránt fizikus urakkal értekezni, azonban minthogy némely marhatartó gazdák tapasztalások után nagyon dicsérik ezen nyavaják elhárítására nézve azt, ha tavasszal a marhák ivóvájujokba tengeri pók, vagy jól megposhadt és savanyodott tésztakovász tartódik". Nagyon figyelemreméltó a tanácsi határozat, amely bizonyos tekintetben már megelőző intézkedéseket tartalmaz és rendelést tesz a gyógyászati eszközök, vagy a kor szintjén elfogadott és javallott orvosi szerek beszerzésére.34 „Az úr polgármester és senátor Fodor Sámuel urak egyikőjükkel ordinarius phisi- cus urak közzül és chirurgus Jámbor András urammal együtt kiküldődnek a végre, hogy a méneseket, gulyákat és ökörcsordákat járják fel, az azokban tanálható nyavajákat vizsgálják meg, a nyavajáknak okairól az azokat elhárító, 31 Uo. 439/1819. 32 Uo. 33 Uo. 282/1824. 34 Uo. Í36
