A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 2. 1975 (Debrecen, 1975)

Levéltári fórum - Béres András: A Hortobágy fejlődéstörténetének vázlata és levéltári forrásai

vagy gyógyító eszközeiről értekezzenek. Hogyha pedig a ménesekben taknyos, vagy rühes lovak találtatnának, onnan az olyanokat további rendelésig tiltsák el, s verettessék ki és parancsolják meg a számadós csikósoknak, hogy sem a most kiveretteket, újonnan, sem többször má taknyos, vagy rühes lovakat büntetés terhe mellett béfogadni ne merészeljenek. Az úr főbíró úr praejectuma szerint minden esetre pedig a tengeripóknak meghozattatását bízzák Rikli József uramra. Most pedig tegyenek rendelést az eránt, hogy külön-külön minden gulyáknál a csatornákban jól megposhadt savanyított tészta-kovász tartasson és arról itattassanak a marhák". Majd így folytatja az egyébként emlékezetben mai napig még élő kovász használatára vonatkozó rendelkezés, amelynek alapján a népi gyógyászatban való továbbélésére is eredőt találunk: „Mind a pásztoroknak, mind a kint lévő gazdáknak javasoltuk, hogy ilyen esetekre poshadt savanyított kovászt tegyenek a csatornába és arról itassanak. A tengeripók ho- zatása eránt már megtette a rendelést fürmender úr".

A száj- és körömfájás oka leggyakrabban a nagy szárazság, az ebből következő legelőhiány, a hozzákapcsolódó vízhiány, a jószágok nagyfokú leromlása, amelyről a jegyzőkönyv további része megdöbbentően, néhol szinte irodalmi megfogalmazásban szól, s a jelenség borzalmasságát megfelelően aláfesti. Ezért érdemes szószerint idézni:35 „A gulyautak mindenütt fel vágynak készítve, vizek is elégséges van, kivévén Ohaton Kovács László tanyájánál nem régen készült két kutat, melyeknek egyikébe semmi víz nem tanáltatott, a feneke is csupa száraz volt, a másikba alig volt öt vagy hat veder víz, azt is a tanyába maradt kevés lábfájós marhának tartogatták. A föveny durta fel magát a vízen felül. Ezen a gulyán bizonyos, hogy a marhák szenvedtek, mivel a Völgyesbe sincsen víz, de meg sem tetszik rajtok. Most azt a rendelést tettük, mivel a nemes Város ménese már elhajtódott, azon az oldalon járjon és a ménes két kút- ján s a harmadik gulyaúton, amelyben víz van, itasson. A gazdák is kint voltak és sírkutakat ástak, de különben is már jó eső lévén, ottan a laposokba is itathat szorultságból. Jelentjük alázatosan azt is, hogy noha a gulyásoknak meg- parancsolódva, hogy vásárokra ne járjanak, hanem a gulya körül legyenek, mégis öt gulyánál nem találtunk gulyást, csak a bojtároknál kellett tudakozódni".

Az egyre drámaibbá váló hangvétel valóságos képet fest, s a Hortobágyot leginkább romantikus szemlélő érdeklődőben kérdőjelessé teszi a kialakított idillikus képet a békésen legelő gulyákról, a mellettük sétáló dolog nélküli pásztorokról, akiknek csupán egyetlen lényeges tevékenysége a művészkedés, a nyáj melletti furulyázás. „A gulyák közöt a szájfájás és a lábfájás uralkodik. Ezen betegségeknek fundamentumát még a múlt esztendőbeli nagy szárazság vetette meg, mert emiatt nem volt jó és elég eledele a marháknak. Már Szent Mihály napkor széjjel verte őket a kénytelenség; rosszul teleltek, sok olyan gazdáknál, kik inkább szelelteni, mint teleltetni szokták marháikat és így még náluk szájfájósak lettek mán télen. Szent György nap táján összvegyűlvén a gulyák, kevés napok múlva kezdődött bennök a szájfájás és azolta fojvást tart. Az mely gulyákban elébb kiadta magát, azokban már szűnik; amelyikben később kezdődött, azokban most van legnagyobb mértékben. De szerencsére igen szelíd ez a mostani szájfájás, minthogy négy vagy öt nap alatt elmúlik és az elhullottak száma is igen kevés. Egy-egy gulyából, kettő vagy három ha elesik.

35 HBmL. IV. A. 1011/a. 1793. máj. 2., 116. old. 379. sz., 1815. júl. 21. 234. old. 701. sz., 1835. jún. 15. 165. old. 395. sz.

137