A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 1. 1974 (Debrecen,1974)

Komoróczy György: A királyi biztosság és a debreceni királyi biztosságok 1778-ig

ítélt katolikus személyekből - önálló bizottságot szervezzen, amelynek tagjai Fáy János, Timáry György szenátorok, Fáy Ferenc városi jegyző voltak. A hozzá intézett panaszok egy részét a szenátushoz továbbította, más részét pedig ennek a bizottságnak adta ki kivizsgálás végett, miután ez a bizottság annak ellenére, hogy a tagok egyúttal a szenátus tagjai voltak, attól függetlenül önállóan intézkedett. A városi hatóság 1771. november 4-én éles szavakkal foglalt állást a helytartótanácshoz benyújtott „supplex libellus"-ban a bizottság működése ellen. Éppen ez a felségfolyamodvány tárja fel legvilágosabban, milyen kérdésekben minősítette törvénytelennek Debrecen szenátusa a királyi biztos eljárását. Többek között sérelmezte azt, hogy a királyi biztos felhívta a népet a magisztrátus elleni panaszok előadására; hogy többször az ügyintéző intézkedett és nem maga a királyi biztos; hogy a gyűléseken sokszor váratlanul jelent meg, minden előkészítés nélkül; hogy beleszólt az igazságszolgáltatás menetébe, újabb és újabb perfelvételeket rendelt el; kifogásolta a közgyógyszerellátást és a hagyományos, népi eredetű gyógykezelést az orvosi kezelés helyett, bírálta a birtokelosztást, a termőföldek hasznosításának módját.78

De a királyi biztos által megtett intézkedéseket a magasabb kormány- szervek, elsősorban a helytartótanács és a magyar kamara ennek ellenére sem helyezték hatályon kívül, bár nagy részüket csak évek múlva hajthatták végre.

Említettük, hogy kormányzásának idejében alakult meg Debrecenben az ún. királyi bizottság („commissio regia"), amely nem a királyi biztos közvetlen felügyeleti szerveként élt, hanem a városi hatóságon belül működött. A királyi biztos a város fölött állt, a királyi bizottság pedig magának a városnak szerve volt. Elnevezésének eredete arra utal, hogy a királyi biztos által kiadott utasításokat köteles megtartani, azok végrehajtásáról gondoskodni. Ennek a városi bizottságnak tárgyalásairól önálló jegyzőkönyvet fektettek fel. Az üléseken rendszerint a királyi biztos elnökölt, de távollétében az elnöki tisztséget a főbíró látta el; ilyenkor felolvasták írásos rendelkezéseit. A királyi bizottság ily módon összekötő kapocs volt a városi hatóság és az államhatalom képviselője között. Az üléseken csakis olyan ügyekről tárgyaltak, amelyek valamilyen formában összefüggésben álltak a királyi biztos intézkedéseivel. Maga az egykorú jegyzőkönyvi cím is erre utal: „Protocollum pro iis inscribendis, quae cum Inlyta Regio-Camerali Commissione agentur".

A Vécsey alatt működő városi „királyi bizottság" idejéből három egykorú jegyzőkönyv maradt fenn; egy fogalmazvány két részből, egy másolati és egy kivonatos példány. A bizottságnak a főbíró, a népszónok és a szenátus néhány képviselője volt a tagja, de többször a választott hites közönség képviselőit is meghívták, mint 1770. augusztus 13-án, 16-án, 19-én stb. A panaszbeadványok tárgyalásával rendszerint megvárták a királyi biztos jelenlétét, mint például 1770. szeptember 23.—október 11. között, amikor a biztos távol volt.79

A testületi üléseken való részvételnél nagyobb mozgási szabadságot biztosított a királyi biztos számára a hozzá benyújtott kérelmek egyedi elintézése, valamint az ügyiratokon, írásban történő felelősségre vonás. 1770. október 17-én Vécsey számon kérte a tanácstól, miért késlekedik a részére kiadott utasítások végrehajtásával, többek között miért nem készítette el a felsőbb rendeletek kimutatását, a szóbeli perek jegyzékét, miért nem fenyítette meg a köz- szolgálat hanyag ellátása miatt hibás tisztviselőket stb. Vagy 1771. július 15-én a hatékonyabb ellenőrzés végett személyesen vizsgálta meg a levéltár és irattár helyzetét, abból a célból, nincsenek-e elrejtett okmányok a város kezelésében. Ezt az eljárását azonban Debrecen panasza alapján 1771. november 22-én ma