A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 1. 1974 (Debrecen,1974)
Mervó Zoltánné: A leányok iskolai oktatása Debrecenben a polgári forradalom előtt
gára vállalja, de csak korlátozott számú növendékek esetében. Kívánsága még, hogy az egyház lakása és az intézet fűtéséről is gondoskodjék. Az egyház válaszában megnyugtatta Steinackert arról, hogy „Meg van győződve az eklézsiái gyűlés arról, hogy a nevelést és oktatást egyszerre igen sok tanítványokra kiterjeszteni az egésznek hátramaradása nélkül nem lehet, de valamint a hellybeli szülék körülményeit s a több itt létező magános nevelő- intézetek számát tekintetbe véve a nevendékeknek túl az elégen leendő megszaporodásától nints oka tartani, úgy megkívánja, hogy eggy is a helybeli ne- vendékek közül, ki a felállítandó intézet jóvoltába részesülni kívánna, abból ki ne rekesztessék". A levél a továbbiakban arra is utal, hogy ha a növendékek száma még is gyarapodna, a gyakorlati munkáknál alkalmazni lehet a növendékek számára is hasznos Lancasteri rendszert olymódon, hogy a nagyobb és erre alkalmas növendékek segítsenek a gyakorlati oktatásban. Az egyház az igazgatótól elvárja, hogy az „Intézet elrendelésében" befolyással legyen, de az intézetre való felügyeletet magának tartja fenn. Steinacker az egyház által diktált feltételeket elfogadva 1838. novemberében kezdte meg a munkát.47 Az intézet létszámáról, a tanulókról, azok származásáról, tanulmányi munkájáról 1840/41. évi közvizsgálati értesítő számol be; az intézet felszereléséről azonban leltárak nem kerültek elő, így azokra csak néhány egyházközségi irat alapján következtethetünk. 1839. április 7-én az igazgató jelentette az egyháznak, „hogy az Intézetbe járó leányok számára vásárlóit három Íróasztal 15 gyermek által már egészen el van foglalva, az újonnan felveendő növendékeknek pedig sem tanulásra, sem asszonyi munkákra nincs helyök". Az egyház a felszerelés bővítésére 3 asztalt ülőszékekkel egybeépítve április 14-én megrendelt az intézet számára. Az első közvizsgálat (évvégi vizsga) időpontjának kitűzését Steinacker a consistó- riumtól augusztus 15-re kérte, „mivel azon nap a vásárra bejövő külföldi szülék jelenlétére nézve is legalkalmasabbnak látszik". Az intézet növendékei között feltehetően nagy százalékban lehettek idegen helyről érkezettek, de a tanulók származási helyének megállapítására nyilvántartások hiányában nincs lehetőségünk. Az iskola - különösen az idegenek részéről - érdeklődésre tartott számot, mert az igazgató 1839. augusztus б-án bejelentette, hogy „az intézetben lakó gyermekek száma (ámbár az még nincs 12) annyira nevekedett, hogy lakásomban szeptember végére bejelentett több új növendékek felvételére több hely nincsen".48 A szülők részéről önként vállalt felsőbb leányiskolázás sem haladt zökkenők nélkül. Itt is, mint az alsóbb leányiskolákban évtizedeken keresztül, már az első esztendőben jelentés érkezett a curator részéről, hogy több növendék elmulasztja a fizetést. Az egyház ezért intézkedett, hogy csak azon növendékek vehetők fel az intézetébe, akik fél évre előre fizetnek.49 Steinacker működésének második esztendejében, 1840. július 5-én rendtartást adott ki, melyben meghatározta az intézet feladatát, a tanítás módját. Tantervében megjelölte az iskola szervezetét, tanulmányi rendszerét, rendelkezett a szabad idő felhasználásáról, a tanulók felszereléséről stb. Összehasonlítva e szabályzatot az 1832-ben alkotott tanulmányi tervvel, megállapítható, hogy ebben a természettudományi tárgyak és a német nyelv tanítása került előtérbe a korábbi, inkább az alsó fokú oktatás elmélyítésére szolgáló tananyaggal szemben. Az intézet feladata „hogy a növendékek a református egyház s vallástudományjáil a német nyelv alapos tanulásán, a természet, föld és emberesméreten, a világ, és hazai történetek legfontosabb részein, az illendő- 51 4* 51
