A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 1. 1974 (Debrecen,1974)
Ujlaki Zoltán: A debreceni Kereskedelmi és Iparkamara iparpolitikai törekvései a XIX. sz. végén (1890-1900)
sára. A kovácsok és lakatosok csak a készáruk szerelését és javítását végezték, a bádogosok az építkezéseken dolgoztak ugyan, de a verseny rájuk is hatott. Az ötvösök és rézművesek száma egyre fogyott, hanyatlott a kádár, az esztergályos ipar, sokan megszüntették iparukat. A tímárok is nehezen versenyezhettek a gyárak gépesített termelésével. A szürszabó, szűcs, gubás iparosok helyzete romlott, mivel a vidéki öltözködés is változott, új ruházati cikkeket kerestek a vásárlók. Nehézségekkel küzdöttek a csizmadiák is. A kisipari szakmák közül a kocsi- és kerékgyártó, a szabó, az asztalos ipar fejlődött, valamint a nyomdák száma növekedett.® A bécsi gyárosok megbízottakat küldtek Magyarországra, akik felkeresték a fogyasztókat, megrendeléseket vettek fel, s így a helyi iparosokat megkárosították. Emellett a külföldi cégek vándorraktárakat is utaztattak az országban.7 A következő években az ipar helyzete hasonló volt az 1890. évihez, majd 1895-1896-ban az ipari termelés már nem volt kielégítő a Kamara szerint. 1897-1898-ban a gazdasági helyzet egyenesen kedvezőtlenné vált az ipar számára. Csökkent a belföldi fogyasztás. A Kamara értékelése szerint 1900-ban a kézműiparosság helyzete javult az iparosítás következtében.8 Ekkor azonban újabb gazdasági válság kezdődött. A Kamara iparpolitikai törekvései között néhány kérdés huzamosabb ideig szerepelt. Egyik ilyen probléma az országos vásárok tartása volt. A kisiparosok nehéz helyzetének a fokozásához 1890-ben az országos vásárok tartásának a rendezetlensége is hozzájárult a Kamara szerint. A kisiparosok nagy része a korlátlan verseny miatt arra kényszerült, hogy a környékbeli községekben tartott vásárokat árujával felkeresse. Sok iparos hetekig nincs otthon, mert egyik vásárról a másikra utazik. A Kamara nézete az, hogy nagyon sok jelentéktelen helységnek volt vásártartási joga. Az ilyen községekben megrendezett vásáron csekély forgalom mutatkozott, mivel az egymáshoz közel levő és rövid egymásutánban tartott vásárokon a közönség azonossága miatt a kínálat nagy, a kereslet pedig kevés. Indokolt, hogy az egyes vidékek forgalmi gócpontjaiban országos vásárokat tartsanak, azonban sürgős kormányintézkedéssel a Kamara szerint felül kellene vizsgálni a vásártartási engedélyeket. Azon helységektől, amelyek egy-egy gócponthoz közel fekszenek, az engedélyt meg kellene vonni, vagy a vásárok számát célszerű volna csökkenteni. Főleg a csizmadiák és a ruházati iparosok járnak sokat vásárokra, s emiatt inkább károsodnak, mert sok idejük elvész a munka helyett. Az Iparkamara 1892-ben szóvátette, hogy a vásározás a vidéki iparosoknak azért okoz kárt, mert egyes vármegyékben a szabályrendelet lehetővé teszi, hogy a községi heti vásárokon az idegen iparosok is részt vehetnek. Ezzel a helyi iparosoknak versenyt okoznak. Ahol az idegen iparosokat a heti vásárról eltiltották, ott azok fióküzletet nyitnak, hogy a heti vásárokon is árusíthassanak.0 Az iparos társadalom régóta húzódó problémája az ipartestületek megalakítása. Az 1884. évi ipartörvény ugyanis nem tette kötelezővé a szervezést, az iparosok egy jelentős része pedig vonakodott az új érdekvédelmi szervezettől. Az Iparkamara hátrányosnak tartotta 1890-ben, hogy nem kötelező az ipartestületek létrehozása, mert a helyi érdekek gyakran szemben álltak a közérdekkel. Felvetette, hogy célszerű volna a közös érdekeket a kötelező szervezés elrendelésével előmozdítani. Javasolták, hogy legalább a városokban mindenütt meg kell alakítani az ipartestületet, az ipartörvény módosítása révén. 223
