A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 1. 1974 (Debrecen,1974)
Ujlaki Zoltán: A debreceni Kereskedelmi és Iparkamara iparpolitikai törekvései a XIX. sz. végén (1890-1900)
mert e szervezetek az iparosság érdekeit hatékonyan képviselték. Az ipartestületek bizonyos hatósági jogkört is gyakoroltak az iparosok között. A Kamara 1891-ben ismét javasolta az ipartestületek szervezésének kötelezővé tételét a városokban. Egyúttal felvetették, hogy az ipartestületeket nagyobb hatósági jogkörrel kellene felruházni, mivel pl. a békéltető bizottság intézkedéseinek a végrehajtására nem volt hatásköre az ipartestületeknek. A Kamara szerint célszerű volna az is, hogy azokon a helyeken, ahol még nincs ipartestület, a kereskedők, iparosok és a gazdák közösen társas köröket alakítanának, ahol a tagság a gazdasági kérdéseket megbeszélhetné. A Kamara 1892-ben javasolta az ipartársulatok megszüntetését, mivel az ipartestületek mellett már semmiféle hatáskörük nem volt. Az ipartársulatok az 1872: VIII. t. c. alapján létrejött iparos szervezetek voltak, inkább egyesületi jelleggel. A Kamara 1893. évi jelentésében ismét felveti, hogy az ipartársulatok feloszlatásával együtt az ipartestületek kötelező megszervezését kellene elrendelni. Most már nem korlátozzák a szervezést csak a városokra, s ez előrelépést jelentett a korábbi elgondolásokhoz képest. A Kamara az ipartestületek megszervezésének a jelentőségét hangsúlyozta az 1896-os jelentésében is.10 A Kamara azért javasolta oly kitartóan az ipartestületek szervezését, mert ezek az iparostársadalom közvetlen érdekképviseleti és hatósági szervei voltak, működésük az iparosok számára biztosított jelentős jogkör gyakorlását jelentette. Az iparosok hitelellátásának biztosítására a Kamara helyeselte az 1895- 96. évi jelentésében az új ipari és gazdasági hitelszövetkezeti hálózat létrehozását. Javaslata szerint a kereskedelmi gócpontokban kellene a szövetkezeteket megszervezni.11 Az 1899: XXIII. t. c. rendelte el végülis a hitelszövetkezetek létrehozását. A jobb hitelellátás, illetve az alacsonyabb kamat elérése érdekében a Kamara felvetette az 1897-1898. évi jelentésében, hogy a kisebb takarékpénztárak helyett a vidéki gócpontokban erősebb takarékpénztárakat kellene létrehozni. Ezek kevesebb költséggel dolgoznának és így kisebb kamatokat számítanának fel.12 A Kamara messzebb látó vezetői látták, hogy a tiszántúli megyék fejlődését nem lehet biztosítani, ha az ipar e területen csupán kisipari keretek között marad. Már a vizsgált korszak elején a Kamara javaslatot tett a kereskedelemügyi miniszternek gyárak létesítésére is. Véleménye szerint az elmaradott magyar viszonyok között a Kormánynak kell kezdeményezni azt, hogy az ipari termelés fejlesztése érdekében gyárakat létesítsen, melyek versenyképes cikkeket állítanának elő. Az új üzemek a lakosságnak foglalkozási lehetőséget, az országnak pedig nagyobb jövedelmet biztosítanának. A gyártelepítésre nagyon alkalmas volna Szolnok, ahol bőr, cukor, fonó-szövő gyárak, Szatmár és Máramarossziget, ahol fa, bútor és vasipari üzemek működnének. Debrecenben pedig egy konzervgyár felállítását javasolták. A város környéke előállítaná a hús és egyéb konzervhez szükséges élelmiszereket. A Kamara különösen Szolnok fekvését tartotta nagyon előnyösnek: élénk vasúti gócpont, a Tisza mellett fekszik, tehát vízi közlekedési útja is van, a munkaerő és a telkek pedig olcsóbbak, mint a fővárosban, a szállítási tarifa az exportáláshoz is kedvező, tehát a város alkalmas arra, hogy gyárvárossá fejlesszék.13 A kisipari kereteken túlmutat az ipari termelőszövetkezetek létesítésének a gondolata is. A kereskedelmi és iparkamara 1900. évi jelentésében is utalt 224
