A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 1. 1974 (Debrecen,1974)
Ujlaki Zoltán: A debreceni Kereskedelmi és Iparkamara iparpolitikai törekvései a XIX. sz. végén (1890-1900)
egyszerre több iparfejlődési folyamat játszódott le. A szabadversenyes kapitalista fejlődés mellett megjelentek a monopolszervezetek, a kartellek is. így az 1879-ben már megalakult vaskartell mellett 1891-ben a cukorkartell, 1893-ban a petróleumkartell jött létre. A banktőke nagyarányú koncentrációja mellett a csekély számú ipari nagyvállalat is a termelés nagyrészét irányította. A bank- és az ipari tőke összefonódása révén kialakult a finánctőke. E jelenségek arra utaltak, hogy a századforduló idejére a kapitalizmus új szakasza, a monopolkapitalizmus kezdődött el.3 Az átmeneti időszakban a kisipar is fejlődött. A gyáripar még nem vált minden iparágban uralkodóvá, amellett a kisipari termelés kiegészítette a gyáripart azokban a szakmákban, amelyekben a nagyipari módszerek még nem alakultak ki. A kisiparosok létszáma jelentősen emelkedett a XIX. század végén a korábbi időszakhoz képest. A szolgáltató iparágak különösen a városokban fejlődtek ki. A gyáripari verseny miatt több mesterség eltűnőben volt, pl. a gombkötő, szappanfőző, késes ipar. Nehézségekkel küzdött a tímár és a takácsipar is. A vas- és gépipar több ágazata a gyáripari termékek bedolgozásával, szerelésével és javításával foglalkozott csupán, de így is kapcsolódott a nagyiparhoz. Bár a XIX. század végén mind a gyáriparban, mind a kisiparban foglalkoztatottak száma növekedett, 1900-ban a nagyipari munkások számaránya a kisipari népességhez viszonyítva csupán 31,2%-os volt országosan. A nagyipar termelése azonban jelentősen túlszárnyalta a kisipart. A termelési arányokra vonatkozóan a kutatások eltérő adatokat közöltek: a kisipar arányát az 1900. évi ipari össztermelésből 25 és 38%-ra becsülték.4 A XIX. század végének gazdaságpolitikai törekvéseit regionális szempontból is érdekes megvizsgálni. A debreceni Kereskedelmi és Iparkamara a tiszántúli iparos és kereskedő társadalom akkoriban legjelentősebb érdekvédelmi szervezete volt. Törekvései, az eseményekkel kapcsolatos bírálatai jól tükrözték az iparfejlődés menetét e tájegységben. A debreceni Kereskedelmi és Iparkamara illetékessége 1891-től Hajdú, Szabolcs, Szatmár, Máramaros, Bereg, Ugocsa és Jász-Nagykun-Szolnok vármegyére terjedt ki. Előbb ide tartozott Bihar és Szilágy megye is, Szolnok megye viszont nem, azonban az 1890. évi átszervezés során módosult a kamara kerülete. A kamarai kerületben a gyáripar igen fejletlen a vizsgált évtizedben s a kisiparnak túlnyomó többsége volt. 1891-ben 22 435, 1895-ben 28 246, 1900- ban 38 758 az iparosok, illetve az iparvállalatok száma. A számszerinti gyarapodás igen nagymértékű, azonban e hatalmas mennyiségből 1900-ban csak 96 vállalat dolgozott 20-nál több munkással. A korabeli statisztika ezeket a gyárakat nagyüzemeknek tekintette.5 A kamarai kerület ipari viszonyairól a Kamara éves jelentéseiben szakmánkénti részletezéssel szólt. A gyárak száma 1890-ben az előző évhez viszonyítva növekedett. Az ipari vállalkozás az utóbbi időben megélénkült a jelentés szerint. A gyáripari termelés általában minden iparágban nyereséges volt: például a debreceni Gebauer-féle érckoporsógyár exportálta termékeit, a téglagyárak száma növekedett, a debreceni két kefegyár is szállított külföldre, a vegyészeti gyárak is versenyképesek. Egyedül az üveggyárak helyzete volt kedvezőtlen, főként a rossz szállítási viszonyok miatt. A kisipar már nehezebb helyzetben volt. Majdnem minden szakmánál panaszkodtak a gyáripar versenyére, különösen az osztrák ipar hatalmas nyomá222
