A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 1. 1974 (Debrecen,1974)
Béres András: Debrecen város legelőgazdálkodása a Hortobágyon a XIX. sz. elején
ménesből igen szép csikók kerülnek ki úgy, hogy az 1843-ban itt Debrecenben a Gazdasági Egyesület által rendezett állatkiállitása alkalmával ezen Czifra ménesből kikerült két éves csikó nyerte el az egyesület által kitűzött jutalomdijat és maga a polgárság igen szép hasznot húzott ebből". A tenyésztésből eredően nagyobb gondot kellett fordítani a takarmányozásra és a teleltetésre. Ohaton a város két ökröt azért tartott, hogy a ménes takarmányszállítási gondjait ellássa, s nagyobb mennyiségű árpát vetettek, hogy a ménes számára Ohaton megfelelő mennyiségű árpaszalma maradjon. A ménestartással kapcsolatban bizonyos építményekről már 1797-ben értesülünk,118 amikor az Ohaton megégett színnek az ottani erdőn vágatott fával történő újrafelállításáról intézkedik. 1821-ben pedig elrendeli, hogy a „nemes város jobb móddal való teleltetésére parantsolt Akol készítésére az Atsokat 's mester embereket ki vivén, a' szükséges fákat az ohati erdő Völgyes felől való részén vágatni rendelte".119 Ez az akol 1834. május 8-án leégett, de miután vizenyős lapályon állott, annak más helyen történő felépítéséről kell intézkedni,120 de mindaddig, amíg az „állandó bátorságos épület" el nem készült, felesleges dupla költséget teremteni, ezért a tanácsi határozat úgy dönt,121 hogy: „a ménes a következő télen vesszőből iont, vagy garággyával kerített akolban a zivataros időben bérekesztődhessen". 1836-ban Vecsey József népszószóló jelentéséből tudjuk,122 hogy tégla fundamentumra vályogból készült aklot emelnek, s az alapba való téglát a mátai téglaégetőben égették ki, mivel az ohati föld nem alkalmas téglavetésre. 1837-ben még mindig nem lehetett munkába venni az elhatározott akol építését, mivel az Ohaton vettetett mintegy 12 000 vályog a sok esőzés és nedvesség miatt összeomlott, újabb javaslat születik, hogy jó lenne az egész épületet téglából emelni, mivel a városnak jelenleg három kemence megégetett téglája is van.123 Ezt a huzavonát figyelembe véve feltételezhető, hogy a ménes, vagy annak jó része továbbra is a vesszőből iont akolban telelt, vagy a javaslatnak megfelelően téli elhelyezésére máshol kerestek ideiglenes lehetőséget. Viláogsan látszik az elmondottakból, hogy voltak ugyan intézkedések, amelyek a tudatos tenyésztést, a jobb körülmények biztosítását voltak hivatottak biztosítani a város ménesénél, mégis sok gondot jelentett ez előrelépés, amelyet a mostoha körülmények folytán fellépő betegségek is hátráltattak, károsan befolyásoltak. A városi ménesen kívül az 1800-as évek elején még két ménesről értesülünk. Szoboszlai Péter kupec lovait 1790. őszén külön ménesben, külön pásztor keze alatt legeltette, amitől határozatilag eltiltották.124 Csupán arra kapott engedélyt, hogy lovai, mint kupec lovak a Hortobágyon inneni területeken járjanak, amely intézkedés valószínűleg a ragadó betegségeknek a városi ménesbe való bevitelét akadályozta meg. 1792-től külön tőke és külön kupecménesek létezéséről van tudomásunk. A tőkeménes a Hortobágyon túl jár a gazdák lovaival, a kupecménes pedig a Szálkahalom körül a Karácsony íok Újváros irányába eső részén jár.125 A csikósoknak pedig „pálcabeli büntetés mellett" nem szabad kupec lovakat a tőkeménesbe fogadni, s inkább több ménest alakítsanak „egyikbe ne legyen három vagy négyszáz lónál több".126 A lókupeceket a legeltetés Hortobágyon innen biztosítása mellett is arra szorították, hogy Medárd napig lovaikat eladják, s ha a szükség úgy kívánja, jó csődöröket a város kérésére féláron biztosítsanak.127 1808-ban pedig olyan határozat született a kupec lovak kirekesztése mellett, hogy a tőke ménesbe csak szilaj lovakat hajthatnak, igás lovaikat ezután az őrlős ménesen legeltessék.128 A lóval való kereskedelem szinte állandónak mondható. A város adott. 178
