A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 1. 1974 (Debrecen,1974)
Béres András: Debrecen város legelőgazdálkodása a Hortobágyon a XIX. sz. elején
vett, aszerint, hogy a gazdasági élet, a legelő állapota hogy kívánta. Gyakran szaporítani kívánta ménesét, akkor a mének mellett anyalovakat vásárolt, ha feljavult a lóállomány, minél jobban értékesíteni kívánta, ezért gyakran remon- dának igyekezett eladni, némelykor kótyavetyén értékesített.128 Mezőhegyessel állandó kapcsolatot tartottak, s a heréit csikókat nagyobbára ott értékesítették, azokat a mezőhegyesi Commando adósság fejében átvette.130 Az olyan lovakat pedig, amelyek nem voltak kívánatosak, a bizottság véleménye alapján értékesíteni igyekeztek:131 „a ménesbeli Kantzákat a mellyeket ollyanoknak látnak hogy vagy meddők vagy formátlanok, s tsügg-bügg lovak és a N. városnak nem hogy hasznot hajtanának, sőtt a ménest is el rutitják, választassák ki és a kupetzekkel a mint legjobbnak és a Város részére hasznosabbnak ítélik, egyezzenek meg". Ezt a módszert a következő években rendszeresen alkalmazták, s Komlósi István lókupeccel sorozatosan kötöttek egyezséget. 1824-ben, amikor jó vevő kínálkozott a városi ménes lovaira, a tanács úgy döntött, hogy a ménes lovait, tekintettel azok romlására, s az adódott károkra, azonnal el kell adni, s azoknál tenyésztésre alkalmasabbakat kell szerezni „kevesebb számú, de jó, alkalmatos és hasznot hajtó Anyakantzák,és Csődörök vásároltassanak".132 Ale- gális kereskedés, kupeckedés mellett gyakorta előfordult, hogy különösen vásárok élőt máshová, de Debrecenbe való emberek is a méneseknél vagy külső vendégfogadóknál csapszékeknél alkudoztak, adtak-vettek, vagy cseréltek. A Tanács viszont erősen tiltotta, „minthogy pedig az illyen fére való Hellyen gyakorlott vásárlás által a' lopott lovaknak elsikkasztására nagy alkalmatosság adatik".133 A bitang lovakat a város istállójához szolgáltatták be, ahonnan, hogy azok le ne romoljanak, míg a tulajdonosuk nem jelentkezett, munkára adták ki teljes anyagi felelősség mellett.134 A lótolvajlás meggátolására pedig szigorú rendelkezést hoztak, amint az Arad vármegye 1846-ban kelt átiratából is kitűnik, a továbiakban passust a jószág tulajdonságainak „termetes leírása" nélkül kiállítani nem lehet, hogy a lopott jószágot tovább ne adhassák.135 Néhány érdekes törekvéssel találkozunk a vizsgált időszakban a tenyésztésre vonatkozóan, de látjuk a tendenciáját annak, hogy Debrecen városa mind saját ménesének fejlesztése, mind a gazdák ménes állománya fejlesztése tekintetében megszorító rendelkezéseket alkalmazott, hogy a várost jó igavonó állatokkal, a katonaságot jól értékesíthető nemes lovakkal tudja ellátni, s általában arra törekedett, hogy a Házipénztár számára nem lebecsülhető haszonra tehessen szert. Ugyanakkor látjuk azokat az intézkedéseket is, amelyek különösen Ohat vonatkozásában már a tudatos tenyésztés kibontakozásának körvonalai.136 Juh A XIX. század elejéig szinte kizárólagosan a jellemző külső tulajdonságokkal rendelkező, selymes, hosszú fürtös szőrű, hosszú pödrött szarvú juhot, a fehér, vagy fekete rackát tartották Debrecenben mind a belső, mind a külső Hor- tobágynál levő legelőkön. Ez az ősi fajta juh végigkísérte a magyarságot, s Hankó Béla szerint: keleti eredetű, amelynek ellentmond Bökönyi Sándor a magyar háziállatokról szóló tanulmányában.137 Kevés igényű, a nyarat, telet egyaránt jól tűri, élelmét a szikes talajú legelő apró, ritkás növényzetében is megtalálja. A XVI. századból már vannak adataink juhtartásra, egy 1675-ből származó feljegyzés szerint a Szeles családnak 1500 juha volt. A hajdúszobosz- lói nagy juhtartással foglalkozó gazdák többször kértek engedélyt Debrecen 12* 179
