A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 1. 1974 (Debrecen,1974)

Béres András: Debrecen város legelőgazdálkodása a Hortobágyon a XIX. sz. elején

ezért úgy határoztak, hogy a Gúton és Cseréken fogják a szárazság idejére legelőjét kijelölni,® s jóllehet az erdős pusztákat makkal bevetették, a rendkívüli szárazság idején a makk termő helyekre és makkvetésekre is bebocsátot- ták a jószágot. Némelyik évben, mint pl. 1836. július 5-én engedményeket volt kénytelen tenni a Tanács tm ,,A' rendkívül uralkodó szárazság azon kéntelen- ségre vezetvén a' Tanátsot, és Választott Hites közönséget, hogy a' Ns. Város kaszállóinak nagyobb részét, melyeknek kaszáltatásához már az idén a' Polgárok guja és Csordabeli marhái számára legelőnek felszabadította, de ezen fel szabadított térek nem lévén elégségesek, hogy a' rendes legelőkön nem élhető minden marhákat bé fogadjanak több Polgároknak idegen határokon kellett már ez ideig is marháik számára legelőt bérelni, másoknak pedig jószágok most is az ínséggel küszködik". Az ökörcsordát 727 ökörrel darabonként 1 forintért a Nagyálomzug, Fekete Rét és Kadarcs lolyása között levő malom mellett, a város felől eső kaszálót szabadította fel a város, Nagy Sándor gulyáját a malom melletti rétre és Apafájára irányították 140 ezüst forint lefizetése után, míg a Fazekas számadó legelőben szűkölködő gulyája a csécsi területekre mehetett 120, a Tokaji számadása alatt levő gulya a nagyerdőn kapott legeltetési lehetőséget nyolcvan forintért, Kovács László gulyája a Völgyesen keresztül az ohati erdőre mehetett 80 ezüst forint lefizetése mellett, de így használták a Lovászok Zugját, a Szepesi Kaszálót, egy-egy ezüst garas lefizetése mellett, amely összeget a város szénabeszerzésre fordított. A bikák teleltetésére vonatkozóan felmerült az a lehetőség, hogy azokat egy helyre gyűjtsék, s Ohaton fedeles színekkel ellátott akiokban teleltessék, hogy ezáltal a szénahordás tetemes költségét is megkíméljék67 A bikák ilyen módon történő gondozása egyébként előtérbe hozza a jószág tudatos tenyésztését, amelynek kezdetei a XIX. század elejére nyúlnak vissza.68 Mind a külső legelőkön, mind a belső birtokokon és a lakóépületekhez tartozó kertekben megindul az a folyamat, amelyről Balásházy és mások is úgy vélekedtek, hogy bár a debreceni polgárnak az állattenyésztés fejlesztése a leghasznosabb, mégis a tartás módja nagyon sok kívánnivalót hagy maga után.69 Palugyai szerint is az állattartásnak van alárendelve a földművelés, s a Városi Tanács maga is elismerte 1839-ben, hogy „e város földműveléssel foglalkozó lakosai inkább a tenyésztésből, mint a termesztésből veszik jövedelmüket.70 Bár a kezestartás is ismerős volt, mégis inkább a ridegtartás állt előtérben. A takarmányt inkább eladták, s legfeljebb a legeltetés helyét változtatták. Akadálya volt a tenyésztésnek az is, hogy a polgárok 10 gulyájában és egy ökörcsordában, ahol „Szép termetű s kövér marhát tetemes számmal nevelnek", a jószág nemre, korra való tekintet nélkül együtt járt, s e miatt a növendékállomány elkorcsosult. 1815-ben történt az első javaslat a különböző korú és ivarú jószágállomány szétválasztására, de a javaslat csak 1827-ben vált valósággá, amikor a tanács Zilahy Sámuel jelentése alapján71 „végre projektálja a szarvasmarháknak és lovaknak a nemese- désekre nézve azt is, hogy szüzgulya és ménes tartódjon, és jó bikák és csődörök tartassanak". De mielőtt az intézkedést foganatosítanák, előbb meg akartak győződni arról, hogy mennyi lenne az így külön tartandó jószágállomány száma.

A korábban született határozati javaslat csupán 1843-ban valósulhatott meg, amely a tudatos jószágtenyésztés kezdetét jelenti Debrecenben, amikor a tanács a „szüzgulya felállításának célirányos és szükséges voltát kimondja, azt hiszi, hogy a nemes város szarvasmarhákat tartó lakosai nagy részének több idő ólta táplált közóhaját fejezi ki. Innen a gazdasági ülés a szüzgulya

172