A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 1. 1974 (Debrecen,1974)
Béres András: Debrecen város legelőgazdálkodása a Hortobágyon a XIX. sz. elején
A tilalmas legeltetés a legelővédelem szempontjából gyakran hátrányos helyzetet teremtett, mivel az gyakran az inspector, de még inkább a csőszök tudtával és beleegyezésével, sőt hasznára történt, amint az hortobágyi legeltetés körüli visszaélésekről 1830. június 27-én kelt jegyzőkönyvből is értesülünk.29 Nemes Gyarmati András esküdt az ellene hozott panaszra adott válaszában elmondja, „idegeneknek a Hortobágyon legeltetésre engedélyt nem adott, sőt akiket rajtakapott, a határról kitakarodásra szólította fel, bár éjszakára nem kívánhatta, hogy azok tovább menjenek. A csőszök, mint Szabó Mihály 34 esztendős mátai csősz vallomásából kitűnik, általában nem engedik meg a legeltetést az átutazó szekereseknek. De ha rájuk esteledett, a csősz minden lótól egy-két garas büntetéspénzt szedett, s a lassanként mintegy 10 váltóforintra menő büntetéspénzt magának megtartotta. Ügy látszik, hogy a csőszök keresetük kiegészítésére rendszeresen büntetéspénzt szedtek az átutazó szekeresek éjszakára kifogott legelő lovai után, sőt egy-egy kosár életért állandó legelőre fogadnak jószágot a maguk hasznára.30 Többen arról tettek említést, hogy gyakran elpocsékolva találták az egész legelőt, ami nem csoda, hiszen „sokszor annyi ott az idegen jószág, mint a magunké". A nádudvariak annyi jószágot hajtottak tilalmas legelőre, hogy némely csőszök szekérrel hozták az életet, mert ki árpát, ki tengerit, ki kenyérnek valót adott nekik, ahogyan ezt a hortobágyi malomban őrlető emberek beszélték. Az is panasz tárgya volt, hogy a falusi fuvarosok jószága a marhajáró földeket minduntalan pocsékolta, s hiába hajtották be jószágaikat, a csőszök gyengesége, vagy inkább engedékenysége miatt a visszaéléseknek nehezen lehetett elejét venni. A legelőbérek beszedésével egyes esküdtek állandóan hátralékban vannak, amit a város pénztára az adósságok kiegyenlítésére állandóan sürget. A gazdák a legelőbér hátralék megfizetését ugyan meg nem tagadják, de arra hivatkoznak, hogy a szárazság, a szötskök (szöcskék) elszaporodása miatti legelőhiány, az állatok leromlása miatti jövedelemkiesés, a marhadög miatt, adósságaikat csak nehezen tudják megfizetni. A leromlott legelőn levő jószágállomány további romlását úgy kívánta a Tanács rendezni, hogy engedményeket tett, mint az 1835-ben hozott határozatból megtudjuk:31 ,,A' mostani rendkívül való szárazságban, melly a' Gulya járó legelőket többnyire átaljában el emésztette, és haszonvehetetlenekké tette, további rendelésig meg engedtetik, hogy minden gazda, a' ki marháit a' maga tulajdon földjén legeltetni jobbnak ítéli, és ezt a' mások minden leg kisebb kára nélkül telyesitheti; azokat a' gulyákról maga földjére hajthassa, és ottan legeltethesse, minden illyen gazda azonban szorosan, és a fennálló tilalom, s büntetés terhe alatt köteleztetik, hogy a' másoknak okozandó minden leg kisebb kártételtől szorgalmatosán őrizkedjen, sőt marháját a' más földjére még tsak által lépni se engedje". A város épp a legeltetés zavartalanságának biztosítása érdekében hasznosnak látta a legeltethető jószágok számának meghatározását,32 ezért a város határán levő legelőkre vonatkozóan úgy döntött, hogy az eddig három osztályban fizetett legelőbér, amelyre később kitérünk, fenntartása mellett a számarányokat, s egyúttal a pásztorok kötelességét is rögzíti. A polgárok, a vonó jószágok kivételével, minden nyilas váltott föld után a közlegelőn öt darab szarvasmarhát, és huszonöt darab juhot, sertést legeltethetnek. Aki a meghatározott számon felül is akar legeltetni, az minden szarvasmarha után 24, juhtól és sertéstől 12 ezüst krajcárt fizet évenként, de 240 db szarvasmarhánál vagy ll* 163
