A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 1. 1974 (Debrecen,1974)

Béres András: Debrecen város legelőgazdálkodása a Hortobágyon a XIX. sz. elején

golds és behajtás veszélyét.21 Gyakran megtörtént, hogy szárazságból eredő legelőhiány miatt erdőkre, cserékre, vagy tanyák közé lopták a jószágot, s ezzel a veteményekben néha tetemes károkat okoztak. A tilalmasokban, várostól bérelt ún. „béres” földeken legeltetés miatt a városi Tanács gyakran tiltakozott, de véglegesen soha meg nem akadályozhatta.22 Az elsült legelő nagy pa- rancsolója volt az éhező, szomjazó jószággal együtt élő pásztoroknak, amint ez Kiss Orbán István népszószóló 1814. szeptember 19-én kelt Debrecen Tanácsához küldött bizalmas jelentéséből is kiderül.23 A jelentésre kirendelt hajdúk és városkatonák, lovaspolgárok Nagyiván, Nádudvar, Csege, Ohat, Egyek és Füred alól hajtották vissza, vagy a hídon át a tilalmasban legelő jószágot, pásztoraikat 40 pálcaütéssel büntették. 1816-ban a nyájjuhászok vizsgálatára kiküldött bizottság jelenti, hogy július 26-án a csegei határhoz közel eső Csú- nyaíöldön találták Tóth András juhász nyáját, a nagyiváni határ körül Szekeres nyájjuhász legeltetett, azt is megállapították, hogy egy Czirák nevű juhász is túl a Hortobágyon legelteti nyáját, de a csőszök a számadókat meg nem találhatták, büntetésüket így el nem vehették, csupán nyájaikat verték át a Hortobágyon.24 1819. szeptember 25-én Nagy Péter, Móricz János, Szabó József, Cziráki János és Tóth András pásztorokat, akik számadójuhászok a juhtartó gazdaság nyájánál és a „Kemény tilalom ellenére arra a vakmerőségre vetemedtek, hogy a nyájakat a Hortobágyon túl hajtották" 100-100 forint büntetéssel sújtották. Tanúvallomásukban Oláh János arra hivatkozott, „én tseléd lévén tartoztam szavát fogadni a gazdám, Pákozdi Jánosnak", Tar Ferenc arról beszélt; „én azért mertem által menni, mert comissarius Fórizs Péter uramnak megfizettem érte 35 forintot. Ezen kívül a Medgyesi csapszékbe 10 forint ára bort együtt ittunk meg". Harangi István vallomásában arra utal, hogy: „én azért mentem által a Hortobágyon, mert Szekeres és Tar Ferenc odaáltal voltak, innen rajta pedig semmi mező nem volt". Míg egyik évben a nagy szárazság tette használhatatlanná a legelőt, másik esztendőben az esőzések miatt nagy részét víz borította.

A legelőgazdálkodásra vonatkozóan a Város szinte évenként újabb tilalmakat állított fel. Nem engedte sem a hortobágyi pusztán, sem a közönséges legelőkön magános csapatokban sem eladásra szánt, sem más gazdálkodáshoz tartozó magló (anya) sertéseket tartani. A megszaporodott sertésállomány a legelőt számtalan csapatokban durkálja, s ezzel a legelőkön igen sok kárt tesz, s a „közönséges legelőknek szembetűnőképpen terhére és romlására van".2r' A város hortobágyi külső legelőjére nem csupán nyaralásra hajtották ki a jószágot, hanem a munkaállatok, vonó lovak és (igás) ökrök esetében, „mivel az uttsza jószágai nagyon elnyüttek, azoknak helyre állítása végett az uttsza jószágai küldettessenek ki a Hortobágyi pusztára, s ott hevertetődjenek meg", így mentesítették azokat a tereli hordozástól,'x Némely esztendőben előfordult, hogy késői esőzések miatt a szokásos behajtás idején Mihály napon túl is rendeletileg kint tartották a jószágot,27 mivel ,,a' Hortobágy mellyékén lévő Gulyáknak olyan kövér legelőjök van, hogy azokat Mindszent napig széjjel verni kár volna. Fürmender ur tegye meg a' szükséges Rendeléseket, hogy a' Gazdaság a' Hortobágy mellett legelő marháit Mindszent napig a' Tanyák közzé széllyel ne hajtsa, annyival inkább a' Város körül uralkodó marha betegség szükségessé teszi, hogy az egészséges Gulyabéli marhák, minél későbben hajtódjanak a' város körül lévő tanyákra". A gazdaságosság, a takarmánynyal való takarékoskodás indokolta ezt az intézkedést, ami adott esetben a téli legeltetéssel is összekapcsolódott, különösen a juhászok esetében.28

162